Rákos Vidéke, 1903 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1903-01-04 / 1. szám
2 RÁKOS VIDÉKE 1. szám. ezután, a mikor immár csak a saját ügyeiket intézik el a saját akaratuk szerint. És így tovább megvan a maga különleges feladatuk minden egyes helyiség és városrész vezető embereinek, a miken működni kötelességük vállalt hivataluknál, elfoglalt helyzetüknél fogva. Megmutattuk eddig, hogy minden igaz törekvést, minden jó szándékot szívvel-lélekkel támogatunk. Minél nagyobbak a feladatok, a melyek előtt állunk, annál lelkesebben állunk a munkálkodók mögé, hogy támogassuk őket, annál szívesebben állunk az élükre, hogy vezessük őket. Közös érdeke az egész vidéknek a közlekedés lehető javítása. A helyi érdekűnek villamossá alakítása végre is csak időnap kérdése, hiszen nem tarthat örökké a civakodás a város és a minisztérium között azon, hogy az új vonal közúti lesz-e, vagy helyi érdekű ? a minek az eldöntése különben is közönségünk nemtörődömsége folytán késleltethette idáig is és ez talán csak meg fog egyszer szűnni. Fontosságban még talán felülmúlja a helyi érdekűnek a kérdését a körvasútnak személy- és teher- árú-forgalomra leendő berendezése, a mely beláthatatlan haszonnal járna az egész vidék fejlődésére s a melynek elérése egyik fő célunkat fogja képezni. íme ezek a legfőbb feladatok, a mik úgyszólván úgy jöttek toliunkra, hogy kínálták magukat, nem is kellett keresgélnünk utánnuk. És még mennyi egyéb, nem kevésbbé fontos, méreteire kisebb feladat az, a mi elintézésre vár, a mi elintézést követel. A mint ösmerjük mindezeknek az ügyeknek fontos, elintézésüknek szükséges voltát, olyan készséggel ajánljuk föl közmunkálkodásunkat mindeme célok elérésére. Hiszszíik, hogy közönségünk, vidékünk polgársága is be fogja látni, hogy a mi közreműködésünk annál hatásosabb, annál erőteljesebb, minél nagyobb számára polgártársainknak támaszkodhatunk küzdelmünkben. A mi erősödésünk pedig egyúttal az erejük is, mert sokat lehet elérni a sajtó útján, a mit másként elérnünk csaknem lehetetlen. Nagyobb tömegeket hirtelen mozgósítani, állandó foglalkoztatással ébrentartani csak ezen az úton lehet és nem egy föladat elérése van kötve ehhez a föltételhez. Kérjük azért minden jószándékú polgártársunk támogatását most, a mikor az évforduló alkalmával új munkába fogva az Ég áldását kérjük rájuk és egyszersmint mindnyájunk egyesült, jószándékú közös munkálkodására. Farkas Flek Jussak eszedbe! Z-öíd erdő fi e alkonyat kor. Ha úgy ki fogsz menni S Hallod: a mint a madárka Bús énekét zengi, .Szép ke (ívesem, a ki rólad Öív sokat daloltam : 3üss ak én eszedfie! Vagy, Ha őszszel szürke fel Hők Borongnak az égen, JS le a földre csendes eső Permetezik szépen, A ki érted keservem fien Oly sokat zokogtam : ifussak én eszedfie ' TÁRCA. Szerelem és fájdalom. Irta: G. P. „Teljesítsd kötelességedet, mert a mi baj nem ennek elmulasztásából háramlik reád, azon nincs okod búsulni, mert az az Isten dolga, a ki mindent javunkra rendez. A teljesített kötelesség érzete pedig a legnagyobb öröm a világon“. Én írtam ezt nem rég jegyzőkönyvembe nem is azért, hogy megnyugtasson, csak áltattam magam vele. E szerint igaz, ki-ki maga okozná magának fájdalmait s így a bús- lakodót gyanús szemmel nézhetnék örökké, vagy gúnyolhatnék, hogy ok nélkül búslakodik De ne hidd, hogy teljes a fentebbi tetszetős mondás : egyoldalú, azoknak való, kiknek csak esze van, de nincs szive. Be fogom bizonyítani. Tudom, nem hiszed, hogy lépteink kormányzásánál nagyobb hatalmat kivánok adni a szívnek, mint az észnek? nem! egyenlőt mindkettőnek, mert csak úgy tudom elképzelni az embert, És mégis igazam leend. Vaj ion az ember boldogsága nem leginkább a mások boldogításában áll-e? akkor boldog, ha mást boldognak lát. És vájjon, az ember csak a maga szenvedéseit érzi tán? Annak mondjátok az ellenkezőt, ki nem anyától született, ki sohasem szeretett, a ki egyedül él egy puszta szigeten oktalan állatok között; vagy a kit az Úr az ő emberiségéből kivetkőztetett. „Átkom volt az én nekem már, Hogy a kiket szeretek, Mind-mind boldogtalanokká Nyomorúkká legyenek“. A szeretet s a szerelem költője írta e szavakat, kinek könyvébe a legelső tiszta lapra írtam volt egykor én: Kezembe’ tartom könyvedet Végig-végig lapozgatom, Nagy lelkedet s az életet Csodálni ösmerni tanulom. Most nevetsz, majd sírva fakadsz. Ki könnyezni s rá nevetni tud, Ösmeri a világot az, Ösmerni azt attól tanuld. És ő is többet, sokkal többet sírt, mint nevetett, boldogságát sokszor hazudta csak; rég tudom, hogy miért. S halld a nevető fájdalom okát. Ki csak sáját szenvedé- sit érzi, nem tud ügyelni arra, hogy komor arcát látva,
