Rákos Vidéke, 1903 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1903-03-01 / 9. szám
9. szám. RÁKOS VIDÉKE 5 Egy virágcsokor. Kis városban történt. Jó asszonynak ismerte mindenki Patakynét; okos, takarékos gazdasszony hirében állt Férje, kinek terjedelmes birtokai voltak, csinos vagyont hagyott reája s e vagyon révén remélte, hogy egyetlen leányát, Mariannet ki tudja házasítani. Pedig ahhoz, hogy Mariannet férjhez adhassa, nem igen lett volna szüksége pénzre, mert hiszen Marianne volt a legszebb lány az egész városban. Volt kérője elég. Csakhogy Patakyék már előre, hallgatagon elhatározták egymás közt, kihez menjen gyermekök, kihez adják férjhez. Azt hitték, igy lesz a legjobb. Azt hitték, hogy leányuk csak akkor lehet boldog, ha Beregi Feri felesége lesz. Ez a Beregi Marianne unokabátyja volt, s főhadnagy a honvédeknél. A szülők már jó előre megbeszélték a dolgot; még az öreg Pataky életében egyeztek bele Beregi szülei is. Marianne még gyereklány volt abban az időben. A szülők abban a tudatban nevelték, hogy egyszer ......... ma jd ha felnő, bizonyára a Feri felesége lesz. A leány ezzel a tudattal nőtt fel, azt hitte nem is lehet máskép. Midőn azonban kissé felserdült, kezdte belátni, hogy ő tulajdonképen a legkisebb vonzalmat sem érzi Beregi iránt. Szereti, a mennyire unokabátyját szeretni lehet. Többször beszélt is erről, úgy négyszemközt anyjával. — Édes anyám ! Ez a Beregi a legkisebb ügyeimet sem tanúsítja irántam. Tudja jól, mennyire szeretem a virágokat s még soha egy szál virágot sem hozott számomra. — Hiszen, kedves Marianne tele van kerted kedves virágaiddal; szedhetsz belőlük, a mennyit csak akarsz! — Ez igaz anyám ! De azt hiszem, hogy ha Beregi csak egy kis vonzalmat érez is irántam, bizonyára nem mulasztotta volna el, hogy menyasszonyának virágokkal kedveskedjék. Anyja szigorúan összevonta szemöldökét. — Neked talán nem tetszik Beregi? Ellenkezni akarsz velem ? Marianne nem mert ellenkezni, ez nem volt az ő természete. — Nem, nem édes anyám .... ezt nem akarom!.. Igen a Beregi felesége leszek .... úgy lesz, a mint kívánod ! Megesett aztán egyszer, hogy Marianne a tiszti kaszinó előtti parkban, a tenniszpályán találkozott egy hadnagyai, kit akkoriban helyeztek abba a városba Ugyanazon ezrednél szolgált, melynél Beregi. Sötétszemű, fekete hajú fiú volt, s Marianne úgy találta — midőn bemutatták neki, hogy szeme sokkal villogóbb, mint Beregié. Nagyon udvarias volt Marianne iránt; ajánlkozott egy tennisz-partira, hazamenet pedig el is kisérte őket. Marianne szívesen társalgott vele, s midőn hazaértek önkénytelenül is sajnálta, hogy már el kell búcsúznia a feketeszemű hadnagytól. Nemsokára azt vette észre Marianne, hogy ez a hadnagy tetszik neki; sokkal jobban, mint Beregi. S a hadnagy bizonyára ugyanígy gondolkodott Máriáiméról. De nem mert közeledni, mert az eljegyzést Marianne és Beregi közt már megtartották, az esküvőt pedig úgy tudta, a nagy gyakorlatok után fogják megtartani. Ez a terminus pedig veszedelmesen közeledett. A feketeszemű hadnagy tehát visszavonult Sehova nem járt el; barátaival is alig társalgott. Legjobban szerette a magányt, Mariannet lehangolta ez a körülmény. Mélázó komor lett. Most, hogy nem láthatta őt, belátta, hogy szereti. Anyjával igyekezett ezt megértetni, de hiába; heves jelenetek játszódtak le közöttük, a melyekből végül mindig az anyja került ki győztesen. Egy este eljött Beregi búcsúzni. Másnap kora hajnalban vonul el az ezred manőverre. Elbúcsúzott Marianne-tól is ... a viszontlátásig, a midőn majd az esküvőt ünnepük meg. Kikisérték Beregit a kertajtóig. Ugyanekkor, a túlsó oldalon lassú léptekkel közeledett a feketeszemű hadnagy. Búsan, szemlesütve haladt, alig köszöntve Mariannet. Beregi eltávozott, Marienne pedig titkon a hadnagy után tekintett, ki éppen ellenkező irányban haladt Beregivel s azt vette észre, hogy az is megáll és hosszan néz ő reá Másnap reggel a ház utcára néző ablakának zsalui alatt egy szép, gondosan kötött csokrot talált Patakyné. Mellette nem volt semmi írás Nagy örömmel vitte be leányához. Meg volt győződve, hogy Beregi tette az ablakba. Nézd csak kedves Marianne! Mily szép csokor. Mennyire alaptalanul vádoltad figyelmetlenséggel Beregit, Nos, meg vagy most vele elégedve ? Marianne nem szólt semmit, hallgatott, Anyja oly meggyőzően beszélt, hogy utóbb csakugyan hinni kezdte, hogy Beregi tette a csokrot ablakába. Nem is olyan rossz fiú ez a Beregi.! * A gyakorlatok elmúltak. Az ezred visszatért s csakhamar megtartották az esküvőt, A kis templom zsúfolásig megtelt a jóbarátok, ismerősök tömegével. Minden arc derült volt, csak a menyasszonyéról lehetett leolvasni egy névtelen fájdalom bánatát. De azért ő is igyekezett jókedvű lenni. A nép kivonult a templomból, mely csakhamar üressé lett, Ekkor az oszlopok mögül előlépett egy hadnagy s lassan az oltár felé menve, néhány szót mormogott. A régi ismerős érdeklődése. Tudvalévő dolog, hogy a ki egyszer valami módon a mi vidékünkön meghonosodott, kell, hogy a társaságot és a vidéket megszeresse és attól még rövidebb időre sem szakad el teljesen. Ez már minálunk a levegőben van, azzal együtt szívjuk be valamennyien. így járt Kákosszentmihálynak évek óta lakosa, sokunknak jó ismerőse, Leon Péter is, a ki új, nagy vállalatba kezdvén az őszszel, kevesebbet járhat ki a vicinálison, kevesebbünkkel találkozhatik. Hogy azonban el ne felejtsék őt és ő is mutassa vidékünhöz tartozását, erre a mi lapunkat használja fel és itt ajánlja divatárú üzletét, a melyet másodmagával a Kossuth Lajos-utcában nyitott meg Leoyi és Oláh cég alatt. Ajánljuk jól felszerelt- üzletét — a melynek hirdetését mai számunkban közöljük — olvasóink figyelmébe.
