Rákos Vidéke, 1903 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1903-11-29 / 48. szám

2 RÁKOS VIDÉKE 48. szám. világos értelemre mindannyian s értsük és értessük meg mind közönségesen, hogy az uj község boldogulásának egyetlen és alapfeltétele, hogy ez a békés összehangzás állandó maradjon, egyéni, családi, keriileli érdek, s minden olyan törekvés, mely az egész közösség rovására egyesek, vagy egyes csoportok céljait szolgálja, hattérbe szoruljon s csupán csakis egy érdek és egyetlen szempont lehessen uralkodóvá: a község, az egész közönség érdeke. Önmagát ámítja, a ki azt akarná elhitetni, hogy ez eddig mindig így is volt. A megszületés pillanatától ered az Almássy Pál telep és József- főherceg telep ellentéte, mely a hosszú sorozat- ; ból csak épen a legkiemelkedőbb jelenség. Voltak ugyan nevezetesebb momentumok, a mikor úgy j látszott egy-egy percre, hogy az a híres kínai választófal ledőlt s mi, testvérek közös családba tértünk, — de alig fordult egyet tengelye körül vergődő bolygónk, máris arra ébredtünk, hogy a nagy testvériség csak látszólagos, a szembe jóbarátok egymás hátamegett éppen úgy ócsá­rolták egymást, mint ezelőtt. Éppen olyan fél­tékenyen, irigyen tekintették egymás cselekedeteit, mint a hagyományok tanítottak reá. Ennek az állapotnak nem szabad többé fennmaradnia, a begyógyult sebnek nem szabad többé felfakadnia. Minden, a mi a múlté, merüljön a jótékony feledés homályába; csak az eredmény, az alkotás s az érdemes munka emléke maradjon reánk ebben a pillanatban, a midőn a végtelenbe nyúló nyílt pályán útunkat dagadó vitorlákkal megkezdjük. Ennek a percnek a nagyságát, a felemelő tisztaságát vigyük magunkkal taliz­mánul s tegyünk fogadalmat, hogy azt meg­becsüljük, ahhoz méltatlanokká nem válunk. A község vezerlete maga jó kezekbe került. Szinte repes a szívünk, ha arra gondolunk, hogy milyen közmegnyugvással fogadja közön­ségünk a berendezkedés személyi részének meg­oldását. Az utolsó, de talán a legfontosabb ebből csak most történik meg. A községi ügyek vezére, hű sáfárja, olyan ember lett, kinek ismerete, szorgalma és jóakarata szerezte meg a páratlan népszerűséget. Krenedich jegyző személye maga biztosíték a jövőre. A községi biró régi kipróbált ember, ki mellett fenyes tanúságot tett az egész polgárság bizalma s még az is becsüli Hauser Gyulát, a ki nem barátja. A képviselőtestület, az elöljáróság, csupa független s tiszta lelkesedésü tagból áll, kik e pár hét alatt is tanúbizonyságot tettek lelki­ismeretességük mellett. A többi magának a nagyközönségnek a feladata. Érdeklődésének nem szabad lankadnia, ellenőrző munkálkodásában ébernek és lelki- ismeretesnek kell lennie továbbra is. E tekintetben szerény munkálkodásunkkal őrhelyünkön maradunk mi is, s leszünk a mi voltunk, a tiszta, józan és független felfogás önzetlen szócsöve. TÁRCA. A magas lakás. Lovag Hahnenkampfi Hahn Félix huszárfőhad- nagygyal, a kit a legénység főhadnagy úr «Ham-ham- ham»-nak hivott, megesett az a szerencsétlenség, hogy a becsületbiróság megfosztotta tiszti rangjától. Őseinek birtoka, a régi bagolyvár, a hol elődei annak idején sárkányokat öltek, már régen dobra került. A diiledező lovagvárból cukorgyárat csináltatott az élelmes uj gazda a nélkül, hogy eszébe jutott volna a fészkéből kirepített néhai tisztnek a busásj jövedelemből osztalékot, vagy havonként zsebpénzt küldeni. A főhadnagy nem tudott megélni szűkes fizetéséből és csakhamar elnyelte adósságainak tengere. Megvált a cifra nyomorúságtól és sok viszontagság után lekerült Egyptomba abban a reménységben, hogy mint négy nyelvet beszélő, jó lovas, valami gazdag angolhoz bejuthat lovászmesternek. Az elcsapott tiszt azonban a Faraók hazájában sem boldogult. Étien szomjan bolyongott Alexandria utcáin s véletlenül összeakadt régi kartársával, korneuburgi és merinoi báró Krakéler Holofernessel. A két cimbora nagyon megörült egymásnak. Hahn csakhamar előhoza­kodott «pillanatnyi pénzzavarával», meg azzal a bosszantó dologgal, hogy pénzes levele valahol fennakadt, végül célzást tett egy kis nemzeti kölcsönre. — Megelőzött a bitang! — dörmögte Krakéler és kifordította zsebeit. Majd nevetve jegyezte meg: — Pajtás oly ember zsebén akarsz eret vágni, akit azért csaptak el a katonaságtól, mert kutyamosójától hét forintot kért kölcsön. Nagyobb emberismeronex hittelek. Pár napi keserves nélkülözés után végre egy személyszállító tengeri gőzös kapitánya megkönyörült rajtuk. Felvette fűtőnek hajójára mindkettőjüket, s mikor megérkeztek Triesztbe, kitette őket a partra. Mielőtt azonban szárazföldet ért volna a lábuk, az előre kieszelt haditerv szerint megrakták kőszénnel útitáskájukat, s kimosakodva, a legelső vendéglőbe hajtattak. A hajón nem tudták elkölteni az egy forint napidíjat, tellett hát fiakkerre. Mikor pedig pár forint­juknak nyakára hágtak, ősi szokás szerint kezdetét vette

Next

/
Thumbnails
Contents