Rákos Vidéke, 1903 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1903-11-01 / 44. szám
J 2 RÁKOS VIDÉKE 44. szám. seregétől: «Ah hol vagy, magyarok tündöklő csillaga ?!» Országnak-világnak hirdették az ezerévnek nagy idejében a nemzet papjai, miképp nagy volt István király, mert csak országának és nemzetének élt; nemes volt, mert fejedelmi erkölcsökkel ékeskedett; szent volt, mert minden csepp vére Jézusért buzogott és jó volt, mert kincsesháza tárva-nyitva volt a szűkölködő előtt! . . . De hajh! Hová lett az ő országa?! Holott az Isten nem változott; a magyar országos lobogón még Nagyasszonyunk áldott képét látni; a szent jobb ma is romlatlan; a magyar korona ma is tündöklő! . . . Mérges ellenséges szél fújja a magyart mindenfelől. Ez elfújja az imádságos szót az ajkáról s elfordítja szeme előtt a pátrónás lobogót; kifújja emlékezetéből a szent jobbot s az országút porából hordja be közjogi szentségünket, a magyar koronát . . . Vájjon a milleniumi hálaadás hattyúdala volt volna a nemzeti életnek? . . . A katolicizmusnak felkelőre kell szólítania szerte-szejjel szunnyadozó nemzeti tradicióit s történeti erejével, közjogi súlyával oda kell hatnia, hogy Magyarországon mindenki megértse s tiszteletben tartsa az alkotmányos eskü szentségét, viszont a magyar koronát semmiféle jött- ment nemzetség bitang fia leköpni ne merje! . . . A nagy históriai főpapok feléledése az újakban s az országos ügyekben a nemzeti igazság támogatása és védelmezése az állami impérium minden tényezőjével szemben: Isten segítségével egy második ezerévhez juttathatná még a nemzetet! . . . így fog csak visszatérni az állami élet minden rétegébe az az ősmagyar keresztény nemzeti szellem, amely nélkül nem lehet a magyarnak meglennie, legfeljebb ideig-óráig, hogy később annál mohóbb vágygyal siessen javulni, megtérni, bételni azzal a szellemmel. Mert immár nem elég ragyogó egyházi ünnepségekkel dicsőiteniök a nagyfontosságu nemzeti momentumokat, hanem erős akaratot kell tanusítaniok annak megéreztetésére, hogy Magyarországon csak Szent István szellemében lehet kormányozni. Másként egyre-másra keseregni fog az István király után áhítozó ének: Ah hol vagy, magyarok tündöklő csillaga, Ki voltál valaha országunk istápja? Hol vagy, István király, téged magyar kíván, Gyászos öltözetben teelőtted sírván! Aczél Lajos. Az őszi köd. Tekintetes szerkesztő úr! Őszi hangulat, hervadt falevelek párájának kesernyés illata száll felénk a Rákos Vidéke utóbbi számjai- nak minden közleményéből. Mintha az ősz zsörtölődővé tenné a békés természetű írókat, a kik a szentmihályi hangulat könnyed kedélyességét elvesztették és sötét TÁRCA.---Ka bók. Hogy a szentmihályi lóvasút és vicinális még utasokat is szállított azon majd csak ezer év múlva fog megbotránkozni az emberiség, de nem fog meg- botránkozni, ha a reliquiák közt ilyet is olvas: „Viccek gyártása 5—10 esztendei börtön-büntetés terhe mellett tilos. “ A magyar politikai válság épen a büntetőtörvénykönyv megfelelő módosítása miatt húzódott oly sokáig Bár a kilences-bizottság javaslatában erről szó nincs, de biztos forrásból értesülök, hogy az erős kéz politikájának ez idő szerinti képviselője koimányalakitási programjába ezt nemcsak felvette, de erre irányuló javaslata az egyedüli biztató reménye, hogy az obstructio leszerel. Botrányos időket élünk! A legjobb barátok ellenséggé válnak, a testvér ! testvért, a gyermek a szülőt és szülő a gyermekét öli a — rósz viccekkel. A múlt napokban is tanúja voltam a lóvonaton, hogy egyik jóbarát a másiktól azt kérdezte, ha Pósa Lajos-nak kis lánya volna, s az férjhez menne, hogy hívnák Pósát? Persze az a másik kézzel-lábbal tiltakozott a talány megfejtése ellen, de horrendum dictu elröppent a végszó: Após Alajos. A gutus rögtön ott termett, s az agyonsujtott embert haldokolva vitték a — Sorházba. Sokkal borzalmasabb eset történt a vicinálison. Jó kedvű társaság utazott együtt Igen kedélyesen töltötték az időt, amikor az egyik közülök sápadtan felugrik, fejéhez kap s lángbagyuló szemekkel kérdi társaitól: milyen vallású a vicinális ? Balsejtelemtől űzve a társak meghúzták a vészféket, kiugrottak a kocsiból, az utolsó percben lehúzták a gépészt, . . . megeresztették a gőzt és hajmeresztve lesték mi történik. Rövid szempillantás és a katasztrófa bekövetkezett. A szerencsétlen kimondta, hogy katholi- kus, amire a vonat nagyot zökkent s a másik pillanatban a vonat utasával együtt felrobbant. A romok alól bár holttestét, de még mindig mozgó nyelvét húzták ki. Társai részvéttel állták körül, de a mozgó nyelv alakulásából ki lehetett sillabizálni a következő magyarázatát : Miután a keresztény katholikus, 'a keresztyén pedig protestáns, ennélfogva a vicinálisnak katholikus- nak kell lenni, mert az sebes-tény és nem Sebestyén.
