Rákos Vidéke, 1903 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1903-11-01 / 44. szám
III. évfolyam. Budapest, 1903. vasárnap, november 1. 44. szám. TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP A BUDAPEST X. KERÜLETI RÁKOSI KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS JÓTÉKONYSÁGI EGYESÜLET ÉS A RÁKOSSZENTMIHÁLYI SPORTTELEP ÉS POLGÁRI DALKÖR HIVATALOS LAPJA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vili., József-utcza 25 — Telefon: 57—64. A lap szellemi részére vonatkozó közlemények a szerkesztőségbe, az előfizetések pedig a kiadó- hivatal czimére küldendők. MEGJELENIK MINDEN VASARNAP FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS LAPTULAJDONOS : FARKAS ELEK Előfizetési ár: Egész évre ....................8.— korona Fé l évre.........................4.— „ Ne gyed évre .... 2.— „ Egyes szám ára 16 fillér. Hirdetéseket fölvesz a kiadóhivatal Egy egyhasábos petitsor ára 10 fillér. Nemzeti katolicizmus. A magyar nemzet nemrég térdenállva szegzé szemét az égre, az örvendező hála könyűivel adózva a jóságos irgalmú Istennek, azért a csodalatosjótéteményért, hogy a vérséges törzsekből egységes nemzetté való fejlődésének, a meghódolt népekből egységes államma való alakulásának ezeredik esztendejét duzzadó nemzeti erőben, szoros állami kötelékben megérhette. Az ünneplő édes anyaföld legszebb virágaival árasztotta el Istennek szent templomát s a jubiláló drága haza négyes határán belül az áhítatos keblekből elemi erővel tört az ég felé a lelkes hálaadó ének: «Téged, Isten, dicsérünk !» Mert nagy csoda esett meg ezen a választott nemzeten; csoda, a melynek a világtörténelemben nincsen párja: ezer meg ezer belső viszály, tatárok járása és dúlása, törökök hódítása és pusztítása, több százéves alkotmány- kobzó leigázás ellenére még áll e hon és él nemzet e hazán! Hát csoda-e, ha a nemzet szivéből az érzelmek árja kicsordult s az édes haza anyaföldjét, mely annyiszor itta fiainak hősi vérét, örömkönyűivel öntözte, a drága szülőhantra borult s annak minden porszemét szentül ereklyeként tisztelte ?! Mert szent volt mindig, de akkor kétszeresen az volt a haza földje: az Isten csodás kegyelme szentelte meg, fentartván, megáldván e nemzet hányt-vetett életét az ezeredik esztendeig, eme tisztes korig, amelyet még egy ország népe sem ért meg, mintegy bizonyságot téve arról, hogy igy jutalmazza meg azt a nemzetet, amely Őbenne mennyei atyját tiszteli; hiszen meg vagyon Írva minden nemzet fiának meg Mózes idejéből, miképp: «Tiszteljed atyádat és anyádat, hogy hosszuéletű lehess a földön . . .» Abban a gondviseléses ezeredik esztendőben a szent nemzeti kegyelet édes-búsan zengő zsolozsmákkal fordult az örök-választottak mennyei varosa felé, meghatóan hívogatva István királyt, akit sírva kíván vissza a magyar. Hiszen a honfoglaló Árpádnak ez a honalkotó vére, aki a pogány magyar szivére téve áldott jobbját, ennek csodálatos erejével a keresztény vallás és igazság, a keresztény jóság és szeretet bőséges kegyelmét árjadóztatta szét a vadon született szittya keblekben, kétségkívül nem merő vallásos ihlettől, mint inkább erős nemzeti érzéstől indíttatva tette koronáját Magyarország Nagyasszonyának ölébe s hajtotta nemzete fejét Annak kegyelemmel teljes kebelére. Azon vált a magyarból a világ első lovagias népe! Abból szivárgott át a magyarok keblebe az ezeréves élet! Éppen azért hozzá, a nemzet első nagy és nemes, szent és apostoli királyához sóhajtgatott akkor egyre-másra az igaz magyar kebel lelkében remegő megindulással csókolgatva azt a csoda-jobbot, amelyet Szent István magyar egyháza fent az ország szivében ragyogóan fényes ünnepnapi körmenetben jubilált s az arany- kalaszszal ékes rónasag nyári verőfényében csillogó hatalmas alföldi templomokban s a fenyves bérczektől beárnyékolt szerény felsővidéki templomocskákban egyaránt jubiláló hálaérzettel ujongott a hivséges magyar kebel, lélekben bezörgetett a mennyek kapuján, bekalandozta a mennyei várost s a hazaszeretet szent hevétől lihegő kebellel s tárt karokkal azt kérdezgette a szentek és idvezültek fényes RÁKOS VIDÉKE
