Rákos Vidéke, 1903 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1903-09-20 / 38. szám
4 RÁKOS VIDÉKE 38. szám. ösmerhessék, vele tisztába jöhessenek, továbbá a pályázati hirdetmény teljes szövegét, hogy a föltételeket illetőleg ne tévedhessenek. Kivonat a X. kér. rákosi közművelődés és jótékonysági egyesület alapszabályaiból. Magyar dallamú egyházi énekek. Egyesületünk a magyar nemzeti élet fejlesztése céljából elengedhetlennek tartja, hogy a magyar nép is a maga dallamán dicsérje Istent vallásos énekeiben. A magyar nép egyedüli zenekincse a népdallam lévén, egyesületünk célja: népdallamú egyházi énekek beszerzése és azok terjesztése. E célból: 1. Alapot létesít, mely a magyar egyházi ének fejlesztése ügyét szolgálandja. 2. Úgy ez alap kamataiból, mint e célra nyert más összegből pályázat, vagy megbízás útján magyar szövegű és dallamú egyházi énekeket szerez be minden évben. 3. Az énekeknek nem felekezeti, hanem általánosan vallásos szöveggel kell bírniok. 4 Művészek, költők rokonszenvét kinyervén, közre- müködésökkel a nemzeties célnak, de a művészi szempontoknak is megfelelő olyan eredményre törekszik, mely úgy szövegében, mint dallamában műbecsű lesz. 5. Az így nyert gyűjteményt időről-időre kiadja és kiadványai által széles körben terjeszti. 6. A kiadványok útján nyert haszon az e célra létesített alaphoz kapcsolandó és örök időre a zene fejlesztésére szolgáland. 7. A rákosi közművelődési egyesület működése színhelyén az énekek előadására egyházi énekkart szervez és azokat különösen a hazafias ünnepek alkalmával tartandó istentiszteleteken adja elő. Budapest, 1903. május hó 22-én tartott rendes évi közgyűléséből. Szétsi Mihály, titkár. Pályázat. A „X. kér. rákosi közművelődési és jótékony egyesület“ két dal-szövegre pályázatot nyit. I. Zászlódal szövegére. Tárgya a magyar nemzeti zászló dicsőítése. Magyar dallamú megzenésítésre alkalmas formában és legfeljebb négy versszakban Írandó. Jutalma: egy darab 20 koronás arany. II. Magyar egyházi-ének két részben. 1. Az istentisztelet első felére: az Úr hatalmát, dicsőségét, belévetett hitünket, hódolatunk felajánlását és Isten szentségét tárgyazó öt versszakban. 2. Az istentisztelel második felére: a magyar nép fohásza a hazáért három, vagy négy versszakban. Mind a kettő magyar dallamú megzenésítésre alkalmas, népies formában írandó. Jutalma az elsőnek : két darab, a másodiknak egy darab 20 koronás arany. A pályamüveket idegen kézzel írva és jeligés levélkével ellátva 1903. évi október hó 15-én déli 12 óráig az egyesület elnökségéhez: Budapest, 100 postaszám, küldendők. A pályaműveket Móra István, Palágyi Lajos és Lányi Ernő urak, egyesületi tagokból álló bizottság fogja megbírálni s a díjakat odaítélni. Budapesten, 1903. szeptember 13. S te Ily Géza, Szétsi Mihály, elnök. titkár. HÍREK. A „Rákos Vidéke“ kiadóhivatala és szerkesztősége Rákosszentmihályon, Batthyány-utca 164. szám alatt a közönség rendelkezésére áll. A lányos mamák örömmel látták, ha leányukhoz a máskülönben tartózkodó férfi egy-két barátságos szót szólt. Mindjárt házasságra gondoltak, — azok a mamák ! Pedig Kormos Béla még most sem felejtette el első feleségét. A nap egy bizonyos részét mindég Irma sírjánál töltötte, legkedveltebb virágjaival halmozá el a drága testet fedő sírhalmot. Még a legszigorúbb tél sem tartotta vissza őt e drága helytől. A férfi sorsa a nő. Kormos Béla sem kerülhette el e sorsát. Mint a fővárosi fiatalság kedvelt vezetője kénytelen volt egy bálon részt venni A végzet itt hozta össze Szigeti Ellával, a főváros legszebb és leggazdagabb leányával. Küzdött végzete ellen, de hasztalan. Szerelmes lett s a szép leány sem idegenkedett tőle. A leány szülei is szívesen látták házuknál az előkelő ügyvédet, ki csakhamar forró szerelemre gyulladt a szép Ella iránt. Kormos Béla mindennapos lett Szigetiék házánál. A fiatalok is szerették egymást, de Kormos Béla egy ideig nem tudta elhatározni magát, míg végre a leány sürgetésére kitűzték az eljegyzés napját. Minél jobban közeledett ez az idő, annál kínosabb tépelődés vett rajta erőt. Ott látta maga előtt a szeretett nőt, kit alig két éve vesztett el; kinek esküvel fogadta, hogy még halála után is hű lesz hozzá. Igaz ugyan, hogy még most is fülébe csengett a haldokló szava: — Ne esküdj! . . . — Irma ! . . . Édes Irma — suttogá, — megbocsáj- tod nékem e lépést? Nem haragszol? Bocsáss meg!. . . Szeretlek, oly meleg szeretettel, miként a felkelő nap csókdossa a felhőkbe takart hegyek ormát Imádlak még sírodban is. Te vagy az én mindenségem, szentem, életem, boldogságom. Ha reá nézek, téged látlak. Ha ölelem, téged szorítlak karjaimba, ha őt csókolom, a te forró ajkadat érzem. Csak te és egyedül te vagy előttem mindenütt; téged látlak ébren, téged álmomban . . . Irma ! . .. óh édes Irma ! ... — s az asztalon lévő fényképet, forró csókjaival halmozá el. — Nem ! . . . nem !! Nem tudok más leányt szeretni. Nem tudok más leányt feleségemmé tenni. . . . Pedig ma kellene eljegyzésünket tartani. Izgatottan járt fel és alá szobájában, ki-kitekintett az ablakon. Az utcán azonban csak siető embereket
