Rákos Vidéke, 1903 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1903-04-19 / 16. szám
16. szám. RÁKOS VIDÉKE 8 hálaadásban és mindabban, a mivel jóságos mennyei Atyánknak közösen tartozunk! Micsoda hathatós ereje van az orgonaszónak abban, hogy a lelket fölemelje tespedéséből, föléleszsze elaléltsá- gából! A szívnek a lüktető ereje a vér, a léleké az ének s egy régi istenes közmondás azt vallja, hogy kétszeresen imádkozik az, a Jci buzgón énekel! A buzgó áhitatnak a legjobb istápolója tehát a jó orgona ! * Szent vagy, Uram, szent vagy! Csak úgy elmondva is megható ez, de mennyire megkapóbb — énekelve, orgonaszó mellett! Téged, Isten, dicsérünk 1 ............. Szeretettel hívsz, oh Jé zus, atyai szent kebledre !... A keresztfához megyek !... Nagyasszonyunk, hazánk reménye! . . . Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga ! . . . S ti a vallásos és hazafias áhítatnak egyéb remek zöngéi: mi messzire föl tudjátok ragadni a jóérzésű katholikus lelket az orgonaszó triumfáló vagy fájóbúsan rezgő hangjai mellett! . . . S ha az ártatlan gyermekkebelből fakadó énekhang az orgona bűvös-bájos melódiáival egyesülve száll az Ég- felé : nem vetekedik-é az a mennyei szférák zenéjével is ?! 0 édesanyák, a kik mélabús bölcsődalokhoz szoktatok s úgy ringatjátok édes álomba a szivetek alól kiszakadt édes magzatot, gondoljatok a karácsonyi álmában szendergő istenfiára, a kit lágy orgonaszóval illik elringatni s a Fájdalmas Anyára, a kinek hétélű fájdalmát zokogva könyörgő orgonaszóval illik expiálni! . . . Gondoljatok fel- épithetetlen halottaitokra, a kiket a requiem engesztelő imái s az orgona édesen esdeklő hangjai mellett lehet a legtöbb vigasztalással elsiratni! Gondoljatok mindezekre s áldozzatok lélekemelő bőkezűséggel rákosszentmihályi templomotok orgonájára! . . . Az Isten elég hatalmas arra, hogy minden áldozatért ezerszeresen megfizessen nektek! . . . „A kinek fülei vannak a hallásra, hallja meg!“ — mondja az írás s én csak arra kérem a teljes Szentháromságot, hogy a magasztos cél érdekében ihlesse meg szent leikével a rákosszentmihályi érdemes híveket! .. . 1 Aczél Lajos. SZÍNHÁZ. „A regényesek“ folytatása. A „Budapesti Hírlap“ húsvéti száma ezen a címen nagyon kedves kis közleményt adott ki, a mely így hangzik: „Edmond Rostand vígjátéka, A regényesek, a melyet a múlt héten adtak a Nemzeti színházban — úgy halljuk — a darabnak érdekes és kedves folytatására inspirált két magyar szerzőt: Dezső Józsefet, a ki a szerelmes legényt és Ligeti Juliskát, a ki a szerelmes leányt játszotta a színpadon. A francia háromfölvoná- sos magyar toldaléka, a negyedik fölvonás, valamelyik fővárosi anyakönyves előtt fog szinrekerülni, a hol a Nemzeti színháznak e két igen szimpatikus és talentumos fiatal tagja igazában megköti azt a házasságot, a melyet a színpadon annyiszor megígértek egymásnak“. Mi rákosvidékiek — a kik Ligeti Juliskát mátyásföldi nyaralásai révén egy kissé a magunkéi közé számíthatjuk — igaz örömmel és tiszta szívvel gratulálunk ehhez a poetikus, szép negyedik felvonásához a hazai szerzőknek. Nemzeti színház. A Nemzeti színház két érdeklődéssel várt darabot készül bemutatni. Az egyiknek Prém József a szerzője és a címe a „Léha világ“, a másik egy új írónak, Krenner Viktor festőművésznek „Nero anyja“ című 1 A valóban magasztos iigy érdekében lapunk is elfogad szives adományokat s azokat esetröl-esetre nyugtázni fogja. gyek ritkán voltak ott láthatók olyankor. Hiszen mit kérjenek ők a Mindenhatótól, ők, a kiknek pénzük van és | fiatalságuk ? Mikor betegek, akkkor meg otthon is meghallgatja őket az Úr, mert csak saját maguknak ártanának vele, ha korán reggel kitennék magukat a hűvös levegőnek templomba menéskor. Később meg már nem érnek rá szegények. Egy időben azután feltűnt nekem, hogy új látogatója van a templomnak. Az ajtótól balra láttam imádkozni minden nap egy leányt. Ott állott mindig a Szűz anya képe előtt és imádkozott. Mikor én a templomba jöttem, már ott volt, mikor eltávoztam, még nem ment el. Bár nem láttam olyan helyen, a hol a leányokat a hétköznapi közönség vizsgálgatni szokta, lehetetlen volt, hogy kikerülje a figyelmemet. Nem volt sem öreg, sem szegény, sem beteg. Ennyit hátulról is észrevettem rajta. Sőt ellenkezőleg. Fiatal volt, ruhája a divatnak hódolt és alakja nem volt betegesen vézna S az arca, a mennyire észrevehettem, szép. Nem tudtam magamnak megmagyarázni a dolgot. A fiatal hölgyek ugyan vasárnap tömegesen járnak a templomba, az igaz, még pedig lehetőleg a belvárosba, bár közelebb is találhatnának templomot és szép ruhában; de csak azért, mert vasárnap van. De hogy itt, a külső városban tizenkét esztendősnek -idősebb leány naponta járjon a templomba, az feltűnő volt. Kezdett a leány jelenléte zavarni. Ha a templomba beléptem, önkénytelenül is a baloldali Szűz Mária-kép felé fordult a szemem és imádság közben gyakran kaptam magamat rajta, hogy az én eszem másfelé kalandozik. Kezdtem haragudni a leányra, hogy zavarja napi ájtatoskodá- somat. Föltettem magamban, hogy egy ideig nem megyek abba a templomba; aznap nem mentem el, másnap már megint ott voltam a rendes időben: hátha már nem jár oda az a szép leány? — Ott volt, de azért többet nem tettem föl, hogy nem megyek el a misére. Egyszer, szokásom szerint, beléptem a templomba és a kép felé néztem — a leány nem volt ott. Aznap nem figyeltem eléggé az imádságomra. Bántott, hogy az a kis ismeretlen nincs ott. A nélkül, hogy akartam volna, tovább maradtam a templomban, mint rendesen szoktam ; azután elszégyeltem magamat és kifelé indultam. Az ajtóban szemben találkoztam a leánynyal, a ki kevéssé elfordította az arcát. Éreztem, hogy elpirulok. Eszembe jutott, nem tudom miért, hogy ez a leány azt hiheti, hogy csak miatta járok mindennap ide. Zavaromban elfelejtettem kitérni és egymással szemben állva maradtunk. A leány még mindig elfordítva tartotta az arcát; az igaz, hogy gyönyörű szép profilja volt. Fekete volt a haja, ha- lovány az arca, ragyogó a szeme, szép piros az ajka. Mindezt egy pillanat alatt észrevettem.
