Rákos Vidéke, 1903 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1903-04-05 / 14. szám
14. szám. RÁKOS Szigorú takarékossággal sikerült elérni, hogy a költség- vetést nagyjában betarthatták. Csak az építés okozta több- kiadás és az ebből eredő hitelműveleteknek a számadásokba történt beállítása okoztak nagyobb eltéréseket. A kölcsönügyeket a Pesti Magyar Kereskedelmi Banktól felvett kölcsönből rendezték. Ugyanis a bank első helyen leendő bekeble^ésre 80,000 koronás jelzálogos törlesztéses kölcsönt nyújt az egyesületnek 4lf//0-os záloglevelekben, mely kölcsön 100 félévi 2130 K.-ás részletekben fizetendő vissza. Hogy a kölcsön létrejöhessen, szükséges volt, hogy Paul- heim József a tőle felvett 40,000 frtos kölcsön elsőségéről lemondjon s azt az új kölcsönnek engedje át, a mihez Paul- heim József hozzá is járult. A Beniczky-Batthyány Ilona grófnőnek szintén megelőzött kölcsöne kifizettetvén, az telek- könyvileg töröltetett. A felvett kölcsönpénzből első sorban kiegyenlítést nyert Beniczky-Batthyány Ilona grófnőnek 16,000 koronára mérsékelt követelése, másodsorban Hudetz János építőmesternek a 40,00 korona építési összeg, továbbá több pótmunka fejében 922 K. 30 fii. és késedelmi kamatok fejében 166 K. 66 fii. fizettetett ki; harmadsorban a vendégszobák bútorzatának kiegészítésére fordíttatott 2200 K. s végül kifizettetett a Paulheim Józsefnél fennálló folyószámla tartozásra még hátralevő részlet 14,000 K. A maradék a pénztári készlet gyarapítására fordíttatott. A mérlegszámlában kimutatott egyesületi vagyon a múlt évihez képest jelentékeny apadást tüntet fel, melynek magyarázata, hogy az egyesületi ház középső favázas részeinek lebontása folytán, az épület értékéből megfelelő részt le kellett írni. Javasolja a választmány 454 K 76 fii. behajthatatlan követelésnek törlését és jelzi jelentésében, hogy az ez évi költségelőirányzat az elmúlt évben elért bevételeknek és felmerült tényleges szükségleteknek tekintetbe vételével készült és hogy a tagsági díjakat ez évre is 4 fillérben javasolja megállapítani. A számadásokra jövő számunkban térünk ki, most még fölemlítjük, hogy a Szalag János lemondása folytán megüresedett pénztárnoki tisztség betöltendő egy évi érvénynyel, a választmányban megüresedő hat rendes tagság, ú. m. Diósy Lajos, Hudetz János, Miksó Imre, Saupe Gusztáv, Strelisky Sándor és Takács Gyula mandátuma, továbbá két póttag, ú. m. Bodendorfer Mihály és Gyene Károly mandátuma, valamennyi betöltendő három évi érvénynyel. TÁRCA.----9Mí—Lá zas napok. Irta : Tuba Károly. (Vége.) II. Micsoda csodás fényességű, pazar esküvője volt Vértes Idának. Tarthattak, tehették is, hisz minden a dúsgazdag Wagner Leo a vőlegény — kontójára ment. Az meg semmit sem sajnált, csak az övé legyen az a csodaszép teremtés. Rengeteg kiváncsi nép tódult a tepiplomba, hogy megbámulják a menyasszony remek öltözetét, csillogó ékszereit, meg halavány arcát . . . VIDÉKE 3 Száz meg száz lobogó gyertya lángja szórta fényét a magas boltíves falakra. Sejtelmesen búgó orgonaszó mellett lépkedett a násznép méltóságteljesen. A nézők közül össze-összesúgnak. A díszes kiséret, a fényes templom, az orgona túlvilág! hangja olyan gyászosnak tűnt fel egy alaknak, ki ott húzódott meg egy oszlopnál, hogy senki ne lássa, senki ne vegye észre. Úgy nézett, mint a ki nem hiszi, a mit lát, a mit hall. Saáry Gyula volt az. Lejött ő is. Elhozta lelkének olthatatlan nagy szerelme, vágya. Pedig már ekkor hiú, büszke lehetett volna, mert ünnepelt, koszorús költő volt, kit a fővárosiak dédelgettek, imádtak; ki egymásután nyerte el a pályadíjakat a versengők elől. De ő egyszerű, szerény ember maradt s csak azért jött, hogy láthassa az oltár előtt azt, a ki kényszerítve van szerelmet hazudni, a ki őt minden egyes munka megírására inspirálja. Úgy megdobbant a szive, megrendült egész lénye, mikor ellebbent a leány ajkáról, hogy szereti a tagba szakadt agglegényt, a ki kéjes mosolylyal hallgatta, hogy hű társa marad ez a gyerek-menyasszony. Mikor vége volt a szertartásnak, Saáry Gyula kábultan tántorgott ki szivet tépő gondolatokkal, hogy annak a pufók pénzembernek lesz-e ereje, meg tudja-e őrizni azt a gyönge testet a majdan reázuhanó emlékek súlyától; megtudja-e gátolni az álmok világát, hogy borongós, lázas napokon, sivár éjszakákon meg ne lepjék a kis feleség- szivét és meg ne gyötörjék. Míg így tűnődött, a ragyogó vonatok tova robogtak a násznéppel. Pompás lakoma zárta be a csillogó szertartást. Saáry Gyula pedig elment, hogy soha többé vissza ne térjen, a hol elvesztette minden üdvét, boldogságát. Wágner Leó bemutatta leendő otthonát szépséges asszonyának. Elvitte a tündéries kastélyba, hol mesebeli kincsek tárultak Ida szemei elé. Szemei kápráztak! Soha ennyi fényt, ennyi pompát és ez mind, ez mind az övé, mert a szivét adta érte. Oda adta magát. Hozzá ment, pedig gyötrő irtózat szállta meg, ha érintette az az ember. . Szépek a szobák, szalonok igaz ; szerelmeseknek való hely, de illatos levegőjének boldogságról, szerelemről, egy egész életet betöltő üdvösségről kellene suttogni; de itt csak egyhangúság, nagy szomorúság honol. Pedig körülrajongta férje; figyelmes, túlságos figyelmes volt iránta. Rabszolgai alázatossággal leste minden mozdulatát. És ez bosszantotta az asszonyt; kiállhatatlan- nak tűnt fel neki. Úgy fázott, ha rá nézett. De hiába. Már övé. — Szeretsz-e Ida? — A magáé vagyok. Magához fűztek egy egész életre. — Ne ... ne így beszéljünk. Nem azt kérdeztem Ida. Szeress úgy, a hogy én szeretlek. Ha már az enyém lettél, légy az én hűséges hitvestársam. Felejtsd el azt. — Azért mondta így, mert tudta, hogy egész szerelme az őt sirató barna fiúé. — Talán gyűlölsz is érte ! Folytatá az ember. Nem . . . nem gyűlölöm. Tisztelem, becsülöm, de... de nem szerethetem. Hű maradok, mert hűséget esküdtem, de szerelmet hazudtam. Nem szerethetem A szívnek későn parancsolni nem lehet. S hogy az oltárnál szerelmet hazudtam, imádkozni fogok, hogy az Isten megbocsássa a bűnömet.
