Rákos Vidéke, 1903 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1903-03-22 / 12. szám

RÁKOS VIDÉKE 3 12. szám. nem jelentkezett. Éppen azért a rendezőség ezúttal ismé­telten is, felkéri a szerencsés nyerőt, hogy a kisorsolt ké- pet a közművelődési egyesület képtárában a nyerőszám visszaszolgáltatása ellenében átvenni sziveskedjék. Az ünnepély a legjobb hangulatban reggelig tartott s a rákosiak ismét fényes példát és tanulságot szolgáltat­tak arra nézy^, miként lehet az összevetett kis erők meg­felelő felhasználásával nagy és szép dolgokat mívelni. Hazafias lelkesedéssel ünnepelte március 15-ét Rákos­szentmihály polgársága is. Az Engelbrecht-féle vendéglő külön terme csaknem szűknek bizonyult a megjelentek befogadására, bár az ünnepre sem meghivót nem adtak ki, sem agitációt nem fejtettek ki. Csak a mint szájról-szájra terjedt a hír, hogy lesz összejövetel, úgy gyülekezett össze a szép és nagy közönség, a melynek soraiban ott láttuk Rákosszentmihály - nak csaknem valamennyi vezető egyéniségét. Az első beszéd — a melyet Farkas Elek mondott el — körülbelül így hangzott: Egy néhány napja — úgy mond — egy kis értesítést kaptam arról, hogy a rákosszentmihályiak, mint más évek­ben is, az idén is megünneplik 1848. március 15-ének év­fordulóját. Eszembe jutott ekkor az az ideje életemnek, a mikor, serdülő korba jutva, iskoláimban annyira jutottam, hogy stílusképző kört alakíthattunk. Természetes, hogy abban is megünnepeltük március tizenötödikének ünnepét. A kö­vetkező évben újra ünnepelni kívántunk, de eltiltottak tőle bennünket azzal a megokolással. hogy ha évről-évre ünne­pelünk, úgy az egész megszokottá válik, már pedig meg kell óvni március t zenötödikének jelentőségét. És eltiltot­tak az ünnepléstől bennünket a következő évben is. Mi ebbe az okoskodásba nem nyugodtunk bele és megtartottuk ünnepünket az iskola falain kívül. Akkor még csak az ünneplés szükségességét éreztem, nem tudtam volna megmondani: miért. Azóta gondolkod­sz. szín. Dinka. (Bottal a kezében a korcsmából kirohan.) Hol vagy, te kutyaházi! Te ... te ... (Fürkészve néz körül.) Elszökött! .. (A bottal fenyegetőzve.) No megállj ! ... No várj csak ! . . . . Hé, Zsuzsa néni! . . . Zsuzsa néni! . . . Az uraság fia mind­járt meghal, jöjjön be segíteni! (Be a korcsmába.) Szatyor. (Felugrik, futtában fölkapja Jolán tárcáját, eldugja s a korcsma felé fut.) Megyek, megyek ! ... De ezt elteszem a láb alól! Majd rászolgálok odabent! . . . (Csillához.) Aztán jól imádkozzék kend, most már nem töri magát hiába! (Be a korcsmába.) 28. szín. Csula. (Szatyor után.) No csak vigyázz magadra, hogy bolondot ne csinálj ! Jolán. (A szolgabiróságból a korcsma felé futva, kétségbe­esetten tördeli a kezeit.) Irgalmas Isten ! Ne hagyd szegényt ily szerencsétlenül elveszni! 0 Imre, Imre, hogy még ezt is meg kellett érnem ! Linka. (Jolán után futva.) A korcsmában van, nagysá­gos asszonyom ! Jolán. (Támolyogva be a korcsmába.) Merre, merre van szegény! Linka. (Megrettenve a papház felé.) Szent Isten ! A fő­urat láttam az ablakban! . . . Jaj, szegény nagyságos asz- szonyunk ! (Remegve a kapufélfának dűl.) 29. szín. Bence. (Reverendában lép ki a papház ajtaján. Haragosan Un­kához.) Hova kísérted a nagyságos asszonyt? tani róla és megkísértem kifejteni, miért tartom most is szükségesnek azt, hogy március 15-ét évről-évre ünne­peljük? Ötvenöt éve immár, hogy ez a nap ünneppé lett. Egy néhány évvel előbb Európán keresztül vonult a szabadság szellője. Alig mozdult a levegő és mégis öröm­mel szítták magukba a népek ezrei. Különösen a rabságba görnyedt népek vettek tőle mélyebb lélekzetet És mélyeb­ben lélekzett tőle a mi, sokat szenvedett népünk is. A mély lélekzetvételtől a nép tüdeje kitágult, melle megszélesedett, alakja kiegyenesült s a mikor a szellő megerősödött és felfrissítette egészen a levegőt, hiába igye­keztek újra rabigába hajtani a kiegyenesedett népet: nem akart újra meghajolni, nem akarta az igát tovább viselni. És kitört a vihar. Csudálatos volt az, a mi a nyomá­ban támadt. Élet-halálharc az erős és a gyöngébb között, a melyben már-már a gyöngébb lett a győztes. Milyen volt ez a küzdelem, nem kisértem meg, hogy elmondjam. Le­írták költők, nagy tehetségek és az ő leírásuk is csak halovány mása volt az akkor lezajlott küzdelemnek, a mely a magyarnak barátokat, a magyar névnek az egész világon becsületet szerzett. De a szabadságnak is vannak ellenségei, a kik szí­vesen segítik egymást a fölszabadulni óhajtóval szemben, így történt ez akkor is és a nagy küzdelem sikere, a mely­től a küzdők, a mi nagyapáink azt hitték, hogy a magyar­nak megszerzi saját magával szemben az önbizalmat, a külfölddel szemben a tekintélyt, elmaradt és nemzetünk összetörve került ki a harcból. Az elnyomás sötét kora következett ezután, de a hősök közül azok, a kik a mennyből nézhettek le mireánk, a nagy harc vértanúi, bízhattak fiaikban. Ha meghajolva jártak, csak a nyakukra tett iga görbítette meg őket, de szivük szabadságért vert, bíztak saját magukban és a magya­rok Istenében, hogy megszerzik még nemzetük számára azt a tekintélyt, a minek az eléréséért apáiknak, testvérük­nek a vére folyt. Azután változtak az idők. A győzőt súlyos csapások érték, a szövetségesei elfordultak tőle és mivelünk kezdett alkudozni. Úgy látszott, hogy a két fél megértette egymást Linka. (Szepegve.) Hozzánk, főuram !... Imre úrfi nagy­betegen tört be hozzánk, mintha csak megőrült volna! Szóltam a nagyságos asszonynak . . . Bence. (Hirtelen fellobbanással.) S ő utána rohant! . . . . (Összecsapja a két kezét.) Nagy Isten, mi lesz még ebből ! (Gyors meggondolással.) Eredj be a sekrestyébe s mondd meg a káplán úrnak, hogy mondja el helyettem az ünnepi nagy misét. Aztán egyszeriben az orvosért fuss ! . . . Érted ? Linka. (Remegve a templom felé indul s visszaszól.) Igenis, főuram, megértettem ! (Be a templomba.) 30. szín. Bandi. (Az utcán jobbról nagy sebbeMobbal jő.) Főuram, Borkúti az istentisztelet után itt lesz ! . . . Jelentem alásan azt is, hogy a nagyságos főbíró úr most került be a faluba, a csendőrbiztossal tárgyal . . . Bence. (Megrázkódva.) Mit? A Lajos itthon ? . . . (Gyors elhatározással.) Menj a templomba és a legnagyobb csend­ben tedd be magad után az ajtót. Egy . . . kettő ! (Bandi meghajtja magát s szótlanul bemegy a templomba) Bence. (Nagy sietséggel be a korcsmába.) Szerencsétlen húgom, hova„ragad még ez a beteges szenvedelem! 31. szín. Csula. (Neszezve.) Csönd van! . . . Uramisten, mi tör­ténik körülöttem ?! (Neszez) De hallgass nyelvem, nem fáj fejem ! Majd én csak tovább fohászkodom: Tiszteljed atyá-

Next

/
Thumbnails
Contents