Rákos Vidéke, 1902 (2. évfolyam, 1-51. szám)
1902-02-02 / 6. szám
6. szám. RÁKOS VIDÉKE 3 hatása alatt azután még jó ideig maradt a társaság az asztaloknál, habár a fiatalság nagyon is türelmetlenül várta a tánc megkezdését. * A táncot Yjjlä-kor „a szép kortesasszony“, dr. Eadő Lipótné nyitotta meg a polgári kör elnökével. Ez a minden izében érdekes modern úrasszony lett e perctől az érdeklődés és egyszersmind a mulatság központja. Meghódított és lekötelezett mindenkit s páratlanul kedves, gyújtó dalaival reggelig tartó vidám kedvre hangolta az egész társaságot. A reggel 7 óráig tartó táncban a következő hölgyek vettek részt: Asszonyok: Delbeck Ferencné, Dömény Istvánné, ifj. Demény Istvánné, dr. Friedländer Manóné, Fröhlich Gyuláné, Figyelmessy Antalné, Hoffer Alajosné, Jankovics Ferencné, Kada Istvánné, Konvicny Józsefné, Kaltenecker Jakabné, Kletzl Pálné, Kletzl Istvánné, Knechtl Ferencné, Korbai Istvánné, Kriszt Sándorné, Pollak Istvánné, Kizmayer Lipótné, dr. Radó Lipótné, Szaráts Istvánné, Tihanyi Mihályné, Trautsch Károlyné, Veress Alajosné, dr. Világhy Károlyné. Leányok: Dömény Erzsiké, Hajnos Irma, Hajnos Erzsiké, Kraicsovits Etel, Kraicsovits Katinka, Ohmüller Aranka, Vogl Elvira. HÍREK-----------K irályunk aranyos szive. Az a számtalan jellemző történet, mely koronás királyunk páratlan jószívűségéről a magyar nép között szájról szájra jár, ismét egy gyei szaporodott- Ezt a közvetlenségénél és egyszerűségénél fogva elragad^ történetkét, melyet özv. Sch.-né, Gödöllőn lakó szegény asszony beszélt a „P. H.“ egy barátjának, nevezett lap múlt vasárnapi számában a következőben mondja el: Egy alkalommal, a mint kimosott fehér-ruhát vittem haza egy uraságnak, elfáradtam és ezért az út mentén a legelső luftnál megpihentem. Vizet merítettem s jót húztam a vederből. A mint aztán egy pillantást vetek az útra, azt veszem észre, hogy valami tiszt-féle közeledik egyenesen felém. Mikor hozzám ért, köszönt és azt kérdezte : Izlik-e a víz, öreg néni ? — Már hogyne izlene, a mikor olyan hideg, hogy még a király is megihatná ! — Igazán! No akkor én is iszom belőle. — S azzal maga merített a kútból és élvezettel ivott. Ekkor egy másik tiszt jött oda, tisztelgett és németül mondott neki valamit. Miután láttam, hogy nekem itt már semmi keresni valóm nincs, föl akartam venni a batyut s el akartam menni. Erre az első tiszt hirtelen hozzám ugrott és fölsegítette a batyut a hátamra. Ebben az újonnan érkezett tiszt is segítségére volt. Én megköszöntem a szívességet s elindultam utamra. Azonban a két tiszt is velem jött s az első (a ki ivott a kútból), mindenfélét kérdezett tőlem : Él-e még az ura ? Gyerekei vannak-e? Miből él? stb. Én mindenre hűen feleltem, hogy a férjem-uram már rég meghalt, egy fél tucat gyermekem is van és hogy bizony szegénységben élünk, mert én mosni járok s ebből ugyan senki se gazdagodott még meg. Mikor aztán a keresztúthoz értünk, ezt a kérdést intézte hozzám : — Mit gondol öreg néni, kivel beszél most ? — Hát hunnant tudjam én azt ?! Nem ösmerem én a chargiet! — Én vagyok a magyar király! Erre aztán úgy megijedtem, hogy menten leejtettem a batyut. — Nono, asszonynéném, nem kell mindjárt megijedni, — szólt a király — én is csak olyan ember vagyok, mint akárki fia Múlt időkről . . . szebb napokról, Gazdag-szegény Emberek jó, rossz sorsáról. Édes anyánk — kályha mellett Üldögélve — Szomorúan hallgatgatja; Csak úgy néha sóhajt egyet . . . Tudja Isten Hol járhat a gondolatja. Majd belevág — váratlanul — Beszédünkbe : „Szegény lányunk mit csinál most!?“ És azután minden szavunk, Gondolatunk Rólad esik, Hozzád repül, hozzád száldos. Tuba Károly. A csók. — Irta : Dr. Tompa János. — Midőn kéz kézben, ajk ajkon van és elcsattan az első édes csók, egész valónkat valami kimondhatatlan, leírhatatlan érzés járja át. Ezt az érzést szerelemnek, a csókot pedig a szerelem zálogának nevezik a költők. Talán sohasem nyert volna polgárjogot, sohasem dalolták volna meg s az ember sem vágyna csók után annyira, ha a költői ihlet szárnyain oly magasra nem juttatták volna, a honnan mindenkinek megközelíthető lett. A szerelem érzete az, a mi a csóknak, az emberiség nagy részénél, megjelölte a becsértékét. Es ebből kifolyólag az emberek a szeretet, megbecsülés, megtisztelés más nemeire is kiterjesztették a csókolódzást. De mekkora különbség az, midőn szülőinket, gyermekeinket, barátainkat, öreg és fiatal asszonyainkat, vagy pedig azt csókoljuk meg arczán, ajkán vagy kezén, kiket imádunk, kikért lángolunk. De hagyjuk el a szerelem berkeit s menjünk a mindennapi poros útra, a hol a polgárjogot nyert csókkal üdvözli a barát rég nem látott barátját, a testvér, szülei az övéit, az utczán sétáló asszony az ölben vagy tolókocsiban ülő kis babát, megkérdvén egyúttal, hogy kié a szép kis baba? A cseléd, hogy gazdáinak kedveskedjék a kis gyermekeket sorba csókolja, annak minden részét, honnan az anya a cseléd csókjait utólag lecsókolja szintén! A férfiak tisztes matrónák, asszonyok kezét csókolják meg tiszteletük jeléül. A vallásosság bizonyos rendeknél a csókot szin tén megköveteli. így azt látjuk, hogy a csókolódzás egy olyan közös cselekedet, mely ép úgy mint más emberi dolgok, megérdemli, hogy orvosilag, jobban mondva egészségi szempontokból is foglalkozzunk vele. Lépjünk a próza terére és nézzük, hogy mi is tulajdonképen az a csók ? A választ így adhatjuk meg; a csók csukott vagy félig csukott ajkaknak egymáshoz érintése vagy tapadása az érzelem bensőségének nagysága szerint, esetleg egy ajknak a test más részeivel való érintkezése, a hová t. i. a csók szánva van. Ez a meghatározás értbe-
