Rákos Vidéke, 1902 (2. évfolyam, 1-51. szám)
1902-09-28 / 38. szám
38. szám. RÁKOS VIDÉKE 3 Gyönyörű Kossuth-verseket szavaltak ezután legjobb költőinktől Széchy Mihály tanító, továbbá Makkay László; OttliJc Alice és Poppel M., lelkes hangulatba hozva szavalásukkal a közönséget. Most következett az ünnepnek legmeghatóbb, lélekemelő része: a magyar nemzeti zászló tisztelése. Az ünnepnek ezt a részét Móra István, a kitűnő költő, vezette be egy lelkesítőén, tűzzel elmondott szép beszéddel, a melylyel a tanulóifjúságnak a nemzeti zászló jelentőségét magyarázta. Azután sorra léptek elő a tanulók : Loviscsek, Makkay, Marossy, Mentes, ifj. Stelly Géza, Bakonyi, Zsalvdek és Pollák Erzsi. Mindegyik egy-egy költeményt szavalt el, a melynek tárgya a nemzeti zászló lelkes dicsérete volt. — Ezt a jelenetet látni kellett: elképzelni lehetetlen. Meg- hatódottan, elfogultan mondták el a verseket a tanulók és a hallgatóságnak nem egy tagja követte annak a kis diáknak példáját, a kinek a verse elején megeredtek a könyei. De a kis legény azért hősiesen megkiizdött meghatottságával és megakadás nélkül szavalta el a szép költeményt. Még lelkesebb, még érzékenyebb lett a hangulat, a mikor végül előlépett újra Stelly Géza igazgató és elmondta — félig a gyermekek, félig a zászlót tartó Szkalla Vazul, volt negyvennyolcas honvédőrmester felé fordulva — a közönség tetszésriadalmai között a következő kis beszédet : Gyermekek! Hazám jövő reményei! Nemzetem tovább folytatása! Ti nektek kell fentartani a magyar nevet! Ti reátok marad majdan a magyar nemzet mindene: ez a szép ország, szabadságunk, hitünk, műveltségünk; erényeink : a hősiség, nagylelkűség, királyhűség, hazaszeretet. Ti reátok marad nemzeti önállóságunk legdrágább jelvénye, ez a gyönyörű három szinti zászló. Ezért a zászlóért az apák már mindent megtettek. íme, a ki hozta zászlótokat, még gyönge ifjú volt, midőn az idegen földön meghallá, hogy itthon Kossuth Lajos valamit izent a magyarnak s arra a zászlók alá gyülekezett az egész nemzet. A ki zászlótokat őrzi, az tiszteletre méltó öreg férfi, Len- key huszárszázadában szolgált Galicziában. A huszárok arra a hírre, hogy ölik a magyart, ég az ország, veszélyben a nemzeti egygyé forradt, magyar nemzetet újjáteremtette! — Tied ’ Uram a dicsőség és a magyar nép millióinak hálája ma és mindörökké! Minden ott égett az ő nemes lelkében, a miért egy nemzetnek élni érdemes s a miért egy nemzet érdemes az életre: független szabadság, egyenlő polgári és emberi jogok, az ég felé törekvő léleknek hite, a szellemnek szabad megnyilatkozása s nyomán a nemzeti műveltség, minden népeknek e szent joga a földi életre, az örök életre! Midőn Kossuth a tettek terére lépett, mély sötétségben találta a lelkeket: a szabad szó szárnyai le voltak kötve, a szabad gondolat békóba volt verve, a nép-műveltség s az emberi szabadság jó szellemként, a betűket, szuronyok sötét erdeiben félve őrizték; csak egy pisla fény sugárzott a sötétségben. Kossuth apánk kitárta kebelét a szuronyok előtt, megragadá a gyöge lángot és óriás tüzet gyújtott vele s s ez a tűz beragyogta az egész világot s ennek a tűznek a fényénél látta meg a magyar, hogy háromszinű lobogójára három jelszó van írva: „Szabadság, testvériség, egyenlőség!“ — Kossuth teremtette meg a magyar sajtót! Osisége jogaiban maroknyi volt a magyar nép ; a jövendő nagy idők követelték, hogy egységes, erős, nagy tettekre képes nemzet legyen belőle. zászló, azonnal nyergeitek s rohantak haza, zajló folyókon, rengeteg erdőkön, fagyos hegymagaslatokon keresztül, rettentő sokat szenvedve eljutottak az édes haza földére, a szabadság zászlója alá álltak és nevöket karddal írták be a vad ellenség testébe, A hős honvédhuszárok, a névtelen félistenek egyike, Kossuth Lajos katonája, ki látta öt, őt a mi apánkat, részt vett harcaiban, — honvédhuszár-őrmester: Szkalla Vazul, a ti zászlótokat őrzi, hogy példaképül legyen előttetek. Adjátok meg neki a tiszteletet, a mivel a derék fiák tartoznak a hős apáknak. Vigyázz ! tisztelegj ! Es most tegyetek szent fogadást Isten színe előtt a Rákosmezőn, hogy zászlónk becsületét sziveteken viselitek, azt még dicsőbbé tenni iparkodtok s békében vagy harcban, akár a merész ellenség, akár a gonosz fajgyülölség törne reá, megvédelmezitek, oda adván érte mindent, a legdrágábbat, az életet is! ül), szép három színű lobogónk lengj büszkén, magosán ; lobogtasd szárnyadat szabadság zászlaja, Rákóczi zászlója, Kossuth zászlója, szabad magyar nép zászlója; ragyogj mesz- szire nemzeti erényeinknek, törekvéseinknek zászlója, óh honszerelmünk büszke zászlója, lobogj fennen, hirdesd a világnak, hogy él a magyar nép ! Te dicsőségnek zászlója, az egész nemzet véd és oltalmaz, örege és ifj a szeret, büszke reád, lelkesedik érted itt a Rákosmezőn és az egész országban s megvéd minden támadás ellen, ha kell vérével is. Gyermekek vegyétek át a szent jelvényt és őrizzétek azt, nem feledvén a példaadást, mit előttetek tettünk ! Éljen a magyar nemzeti lobogó ! Éljen szeretett királyunk! Éljen a haza ! Éljen Kossuth emléke ! Éljen Rákos szent földje ! Éljen a magyar a szabadság! Éljenek az öreg honvédek! Éljen a magyar nép ! Az éljenzés csillapulta után az énekkar — a mely az egyes számok között Papp Zoltán Kossuth-himnuszát és a „Honű-dalt“ is előadta -— szépen, érzéssel énekelte el a Szózatot, Bellovics Imrének, a kiváló karnagynak vezetése mellett. Az ünnep hivatalos sorrendje ezzel véget ért, a tanulók sorba álltak és megindultak a kőbányai Sándor bandájának a zenéjére az iskola felé. A zenekar sorra játszotta a Kossuth-nótát, a „Tavasz elmúlt“ és a „Föl, föl vitézek“ című dalt s a közönség a dalokat födetlen fővel énekelte. Kossuth lángszónoklatai csodát tettek: a jobbágyság felszabadítása, a közös teherviselés és minden újítás, a mi más országokban véres küzdelembe került, minden megrázkódtatás nélkül lépett életbe ; úr és jobbágynép törvény előtt és a haza iránti kötelességekben kiváltságok nélkül egy nemzetté forradt. A 0 lángszellemc teremtette meg az 1848- diki alkotmányt, mely az újjászületett magyar nép önkormányzati jogait biztosította. Azonban alig szentesítette azt a koronás király, alig vette át a kormányzást az első magyar felelős minisztérium, a magyar nemzet ős ellenségei, szabadságának irigyei, az elvesztett hatalomért remegő bérszolgák, előbb ocsmány ármányt szőttek, aztán lázadást szítottak ellenünk, hogy a kivívott magyar szabadságot vérbe fojtsák. Kossuth, mint puszták oroszlánja, ha honja szabad sivatagjára törnek, fegyverbe hítta nemzetét. Mint luu:ci kürt, ha riadóra fújnak, Úgy harsogott hatalmas szózata S bezengé honja tágas téréit. Es lángszavától égve, lelkesedve, Egy nép haragja zúdult küzdelemre, S rohant vakon, nem volt előtte gát, S letört az ellen, mint a gyönge nád S a porba hullott trón, rablánc, bitó, S dicsőn lengett a győztes lobogó . . . !
