Rákos Vidéke, 1902 (2. évfolyam, 1-51. szám)
1902-05-18 / 21. szám
2 RÁKOS VIDÉKE 21. szám. elmével, romlatlan akarattal a keresztény hitigazságokat latolgatja s éles szemmel azok égi genezise után kutat: talán ott végzi, a hol szent Ágoston s a kereszténységnek száz, meg száz más halhatatlan tudósa. Erre azonban a mérhetetlen fönhéj ázástól s feneketlen hiúságtól, a mely a hitetlen tudomány gyatra hamis gyöngyeivel való csillogásra sarkalta mind a kettőt, egyiknek sem tellett a — jóakaratából. így tesz-vesz a földön minden olyan ember, a ki tanulatlan beszél és izgat a kereszténység igazságai ellen. Az isteni koncepcióból eredő igazságokat egy tői-végig nem fogja úgy megérteni az ember, mint az egyszeregyet, de átérezheti azokat, ha szívesen vesződik velük jóakaró lelke. Adja meg a Szentlélek minden kétkedő léleknek ezt a megbecsülhetetlen - égi tudományt! . . . Tanács! Mily tanácstalan a családi élet keresztény erkölcsi elvek híján! Szomorú illúziónak bizonyult az a meglehetősen állatias nézet, hogy a vérség érzete elég jó regulátora a szülői és gyermeki kötelmeknek. Az ölelkezésre, a csókolózásra ösztönözheti a szivet, de becsülésre és engedelmességre, önmegtagadásra és önfeláldozásra nem hevítheti a lelket. Pedig mi sokszor tolulnak fölszínre e siralmas életben az imént jelzett nagy és nemes lelki tulajdonok tragikus problémái?! A kik szomorú napjainkban élünk, családi naplónkba sok fájdalmas emléket írunk be könyeinkkel s míg csendes zokogásban vérzik lelkünk, kínos gondtól ég két tenyerünkre támaszkodó agyunk. Künn vidám madárdal és madárfüttyszó, torkunkon meg a kétségbeesés fojtogató szava sikong. Szóval, manapság sok már a családi életben a gyöt- relmes momentum. S ha ezek ütközőinél nem óvja a lelket a rezignáció tanácsaival a keresztény életelv, bizony-bizony belebódul az elme, beleszakad a szív, beletörik a lélek! Hát az indulatok és szenvedelmek ádáz tusáiban, a mikor a forrongó vér láza elmét, szemet elfut, a mikor az elme nem gondol másra, mint a keblében tomboló bestyére s a szem nem lát mást, mint a bűn káprázatait: mi segít meg más, mint a Szentiéleknek ama nagy ajándéka, a melynek jóságos neve — tanács! . . . Bátorság! Divatba jött a bűnös bátorságot dicsérni s a természet örök rendje, valamint a társadalmi rend ellen vakmerőén vétőket megcsodálni s az ember azóta dicsekszik a keblében ordító állattal. Az erkölcsi hetykeség ünnepelt virtussá Ion s a férfias erőt, az erkölcsi bátorságot nem abban a nagy és nemes tulajdonságban keresik, hogy ki mennyire tud indulatain uralkodni, hogy ki mennyire tud szenvedelmeinek parancsolni: hanem az idegeskedő köteke- désben s a meglepő támadásokban. Lefőzni, lehűteni tör ez a szánalmas emberi gyöngeség, nem békét és rendet teremteni társadalmi sorainkban. Egy savanyú tikintet zavarba hozza ezt a szerencsétlen emberfiát s önbizalomtól pöffeszkedve nyúl fegyverhez, hogy azt a savanyú tekintetet megtorolja. Oh, ha a keresztény férfiak mindegyikének csak tizedrész- annyi bátorsága volna igaz hitét megvallani s ugyanannyi erkölcsi ereje a szerint élni: mi másképen festene a családi élet, mi más kebleken nyugodnék a hitves anyák boldog feje s mi más szivekhez szólna az édes gyermekek esengő szava ?! Még sok más mindenféle erőmutatványhoz van bátorsága a gyarlóságaival kérkedő mai emberfiának, de gyönge a fejét az ég felé emelni s gyáva erkölcseit a keblében pusztító bestyével szemben megvédeni. És lelki erejének ezt a férfiatlan pipogya- ságát hitetlenségével takargatja, míg a halál föl nem lebbenti róla a hamis leplet; a mikor azután a kétségbeesés örvényébe bukva, vigasztalanul pusztul el, a helyett, hogy édes nyugalommal hajthatná TÁRCA Dal. Csodálatos messziségben, Oda fönn a tiszta égen, Két kis csillag ég, ragyog. A ragyogó te vagy, édes, Az a másik én vagyok! S lásdI azok se boldogabbak I Fönn azok se találkoznak, EPP úgy, mint mi idelenn; — A mi mégis örök láncuk, Az a fényük, csodás lángjuk, Mint nekünk a szerelem! Erdélyi Zoltán. A kis ideges. i. Simeon gróf polgári nevelése becsületére vált volna, volna Vekerle drnak is. Csakhogy ő sem születési rangjával nem kérkedett, sem polgári nevelésével. Az egyiket olyan természetesnek találta, mint a másikat. S az ő keresetlen egyszerűsége, természetessége igen jól állt neki. Mint minden igaz, jó arisztokrata, kettőben föltétlenül előkelőnek bizonyult: jellemben és modorban. A legkifogástalanabb s legrokonszenvesebb getleman volt. A vidék, a melyen lakott, derék kranyáknak nevezte, hízelgésből, szeretetből. Ritka dolog, hogy tőrülmetszett magyar lakosság idegen nagyurat, hozzá még krajnait, úgy megszeressen, mint ezt a Simeon grófot. De ő nagyon rászolgált szomszédjai s alkalmazottjai benső vonzalmára, mert benne a getlemanen kívül még nagy szív és nagy humor is lakozott. A magyar pedig tudvalevőleg a jó szívre és jó humorra sokat pazarol a szeretőiéből. Simeon gróf felesége, nagyrátai Rátay Venda úrnő tősgyökeres magyar család sarja volt, de nemes édes atyjával, ki a közös hadseregben magas katonai rangot viselt, nagyobbára az osztrák részén, legtovább Krajnában tartózkodott. Itt ismerkedett meg Simeon gróffal, az előkelő puritán férfiúval, a kinek megtetszett az izgékony-mozgé-
