Rákos Vidéke, 1902 (2. évfolyam, 1-51. szám)
1902-05-18 / 21. szám
21. szám. RÁKOS VIDÉKE 3 Teremtője áldott kebelére a földi gondokban kimerült fejét. Adjon a Szentlélek néki hite megvallásához és követéséhez több — bátorságot! . . . Az Úr félelme és a jámborság! Ez a kettő úgy együvé tartozik, mint a férj és feleség a keresztény házasságban. Az Úr félelme a bölcseség kezdete, s a jámborság a forrása a családi békének, boldogságnak. Az értelmes asszonynak tehát mi sem bájosabb és üdvösebb kötelessége, mint hogy ha még oly tudós férje volna is, őt az Úr félelmében a szive dobbanásával erősítgesse s ajkaival plántálgasson férfias keblébe annyi jámborságot, a mennyi a családi élet örök céljainak biztos elérésére szükséges. Ne gondolják, hogy az istenfélő és jábor férfi-, avagy női arc rosszul fest. A képzőművészet legideálisabb alakjait a kereszténység szentjeiről ábrázolta, mert azok erkölcseiben ismerte fel a legdaliásabb hősöket s a legragyogóbb szépségű szüzeket. Minél közelebb húzódik az ember az Istenhez, annál szebbé válik: az Isten közelségéből leikébe áramló fény valami túlvilági glóriával övezi az arcát is. S ennek örömét nem pótolja a világ semmiféle mulékony hiúsága sem. Szállja meg hát a Szentlélek kegyelméből a keresztény kebleket az Ur félelme s szelidítse meg örökre a keresztény lelkeket a — jámborság! . . . * Ünnepi szózat ez, a melyet eléggé megokol az a sivár világ, a melyben ezidétt élünk. A magyar ember is más magyar embertársa vállán akar magasabbra emelkedni s az életért való küzdésben akárhányszor kíméletlenül eltiporja egymást a tülekedő magyar. Ha a Szentlélek kegyelme meg nem könyörül egymás hátán szántó honfitársainkon s a feneketlen önzés csodaszerű eliminálásával meg nem szelidíti férfiaink kony eleven kedélyű, szellemes, jószivű, hóbortjaiban is naivnak mutatkozó magyar tündér s nemsokára megkérte feleségül. Vandának nem nagy biztatás kellett s a tisztes öreg katona is csak gratulálhatott magának leánya hódításához. II. A nagyrátai őskastély, melyet Simeon gróf az új földesúrtól Ochenstirn Neftali őnagyságától méregdrágán vásárolt vissza, csak úgy rengett a nagy lármától, a mit Simeonná Öméltósága a cselédjeivel csapott. A derék kra- nyák urat eleinte pompásan mulattatta ez a bábeli zűrzavar, de mikor később már a cselédek csattanó orcáján hangzott el a nagy csörpör utolsó akkordja, nem vette tréfára a dolgot, meg-megcsóválta fejét, azután apósához sompolygott, a ki a kedvükért nyugalomba vonult s az ős kastély angol parkjának csendes svájci kéjlakába visszavonulva töltötte a napjait. — Papa, a Vanda egészen ki van kelve magából. — Nono, ilyen szokott lenni mindig, mikor nagyon ideges. — De itt Magyarországon egészen elvesztette az önuralmát. Hát tudod, itt dacosabbak, engedetlenebbek is a cselédek. erkölcsét, úgy, hogy az megint a régi jóságos magyar képét mutassa: hej, igaza lesz a koszorús költőnek abban, hogy az ember fáj a föleinek, fáj még a magyar is! . . . Hogy a magyar ne fájjon Árpád és Szent István földjének, formálja vissza erkölcseit a jóképű régi keresztény-magyar erkölcsökké s kérje a Szentleiket, hogy tartsa jól tanácsaival élte minden során, óvja meg ezt az édes-bájos országot szent királyságunkban, hiszen ez ezeréves és korántsem — pünkösdi királyság! Aczél Lajos. A párbaj. Irta : Bartha Pál. Vájjon milyen lenne az életünk, ha nem volna megengedve az, hogy egyik kedves hajlamunknak kielégítésére egymás testét, zöldség módjára aprítsuk, vagy barátunk fejét célba se vehessük ? Azt hiszem,. hogy velünk ugyan nem nyerne csatát a világ első hadvezére sem. Mert tudvalevőleg máig senki sem cáfolta még meg azt az igazságot, hogy: „gyakorlat teszi az embert mesterré“ s mi volna, ha a háborúsdi izgalmaiba bele nem kóstolnánk legalább egy párbajocska szűk keretén belül. Tehát világos, hogy bátorságfejlesztő a párbaj. Csakhogy sajnos, semmi erkölcsi alapja nem lévén, semmi erkölcsnemesítő hatását számon adni nem tudjuk. A párbajügyek éppen úgy születnek, mint az emberek. A legtöbbje éjfélkor vagy e tájt; midőn már vagy nagyon vidám, vagy nagyon borongós érzelmek uralják a levegőt. A. együtt mulat B.-vel. A cigány az A. nótáját húzza, pedig B.-nek más nótára volna kedve. A virtus már egyforma; de a B. keze hirtelenebb ; az üveget hozzávágja a hegedűhöz. Beleszakad az A. legkedvesebb dala, éppen ott, hol leginkább meg- ríkad tőle. Hát nem egészen természetes, ha azt gondolja, hogy a sértés ellene irányult s míg a cigány a sértett hegedűjét repe— De valamiképen segíteni kellene a bajon, mert ebből a borzasztó csetepatéból egyszer mégis nagy botrány lesz. — Tudod mit, kedves Simeon, te úgyis ezermester vagy, a cselédség is szeret, vedd át te a házvezetést, neked talán jobban szót fogadnak. • Simeon grófnak tetszett az eszme. Békés szelíd lel- külete arra is képessé tette, hogy fölcsapjon saját maga kastély- és konyhamesterének. Nagy szeretettel s igyekezettel fogott új passziójához s a háznép el volt ragadtatva, mikor bálványozott uraságától kapta a napiparancsokat. Nagy volt a buzgalom a cselédségben, kedvére tenni a grófnak s a szó szoros értelmében karikacsapásra ment minden. Nem látszott közöttük semmi zavar, nem hallatszott semmi perpartvar, minden úgy mozgott-forgott s tettvett, mintha a legtökéletesebb gépezet működött volna a kastélyban és Simeon gróf nagy diadalérzettel mondhatta a feleségének: — Látja, igy kell a házat okosan, higgadtan vezetni. Vanda mintegy tizennégy napig nagy nyugalomban töltötte a napjait. A szegényeknek ruhákat varrt, betegeket látogatott. Mikor azután az utolsó betege is fölépült, a szegény ruhák is ki voltak osztva, unni kezdte magát. Unalomból és kiváncsiságból kinézett férjének új hivatalába: a kincsestárba, edényes kamrába, ruhatárba, fehérneműs kamrába, konyhába, lenézett a konyhapincébe
