Rákos Vidéke, 1902 (2. évfolyam, 1-51. szám)
1902-05-18 / 21. szám
II. évfolyam. Budapest, 1902. vasárnap, május 18. 21. szám. RÁKOS VIDÉ TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP A BUDAPEST X. KERÜLETI RÁKOSI KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS JÓTÉKONYSÁGI EGYESÜLET ÉS A RÁKOSSZENTMIHÁLYI SPORTTELEP HIVATALOS LAPJA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákos-Sz8nt-Mihály, Almásy Pál-telep, Lajos-utca 449. A lap szellemi részére vonatkozó közlemények a szerkesztőségbe, az előfizetések pedig a kiadó- hivatal czimére küldendők. EGJELENIK MINDEN VASARNAP FELELŐS SZERKESZTŐ: FOMUNKATÁRS: PÁRTÉNYI JÓZSEF BOGNÁR GYULA Előfizetési ár: Egész évre ............... 8 — korona F él évre ............... 4'— » N egyed évre ............ 2'— » Egyes szám ára 16 fillér. Hirdetéseket fölvesz a kiadóhivata Egy egyhasábos petitsor ára 10 fillér. Jöjj el . . . jöjj el! . . . Ebben az erősen hideghitű, anyagias világban mi sem okosabb és hasznosabb gyakorlat, mint az elméket és a sziveket a lelki napsugár, a lelki verőfény Istenéhez, a Szentiélekhez emelni fel. Az élő hit a kegyelemosztó Szentiéleknek hét ajándékáról tud. Ennek a rideg kalmárvilágnak mindmegannyira fölötte nagy szüksége van. Ha ugyan e rideg kalmárvilág kalózlelkeire maga a Szentlélek is hatni képes. Szedjük hát sorba azokat a mennyei ajándékokat. Bölcseség! Elvitathatatlan elemi igazság az, hogy a keresztény elveken épült élet még akkor is boldogítaná az embert, ha az utolsó földi szempillantás után nem nyílnék meg a halhatatlan lélek előtt az örökkévalóság kapuja, sőt ez elvek nélkül nem is képzelhető tökéletes erkölcsi élet -— és? Az emberiség kacagtató oktalansága száz, meg száz ostoba körmönfont életelv szerint fut versenyt ezen a földi pályán s gyűlöli vagy megveti ama fenséges, magasztos erkölcsi elveket, a melyek a kereszténység apostolaiban, vértanúiban, hitvallóiban és szüzeiben a legszilárdabb, a legragyogóbb jellemeket nevelték az emberiség lelki épülésére, erkölcsi boldogulására, — országok, nemzetek megmérhetetlen javára. Segítse meg ezt az esztelen elvekben keringő társadalmat a Szentlélek első ajándéka, a — bölcseség! . . . Értelem! Nem új ötlet, hogy a vallásossághoz józan ész és komoly akarat kell, mert ezek disponálják a lelket arra, hogy tudjon és bírjon -— hinni. A hit fészkét az akaratban rakja meg az isteni kegyelem, de azért korántsem arrogál vakhitet, a melynél semmit sem látnak a hivő lélek szemei. A kereszténység igazságai nem e földről valók, a minthogy a Megváltó országa sem való e földről; de kétségtelen, hogy azok eredeti forrására, az égi provenienciára könnyű szemmel ráismerhet a jóakaratú lélek. A keresztényellenes hitetlenségben mindig a tagadás szelleme kisért s nem a belátás hiánya okoz bajt. Ki képes az istenség lényegét emberi észszel felfogni, tulajdonságait emberi értelemmel megmérni s az emberi agyvelő e nyomorúságos tehetetlensége mellett is ki merné eltagadni azt, hogy van Isten, s hogy imádandó gondviselése lépten-nyomon lelki szembe ötlő, mint a bárányfelhő mögé bújt napsugáré, a melynek vakító fényét nem látjuk, de áldó melegét annak ellenére is érezzük ?! A kereszténység igazságai az isteni értelem koncepciói, azok átértésére gyönge az emberi értelem; de annyit a mi gyarló eszünk is megérthet, hogy az istenségnek végtelen szentsége kizárja azt a rémségesen bűnös gyanút, hogy Isten éppen a keresztény világnak képtelen formában, hamis színben nyilatkoztassa ki magát! . . . Ez igazság elfogadásához nem kell lángoló értelem, a, földjét túró szegény magyar paraszt józan esze is elég arra; — de a kiben még az sem volna meg, segítse meg a Szentlélek második ajándéka, az — értelem! . . . Tudomány! Linné azt mondotta valaha, hogy adják oda neki egy bogár szárnyát s ő bebizonyítja arról Isten létezését. Franklinról tudjuk, hogy milyen mély vallásos érzéssel vádolt át a másvilágra. Voltaire, ez a klasszikus cinikus, mikor a jövő élet sejtelmétől megpukkadt lelkében a kajánság bestyéje, imigyen érzelgett Istennel: „Isten teremtett, nem azért, hogy megértsed, hanem azért, hogy szeressed ; bár eszed fel nem ismeri is, trónol Ő a szivedben.“ Rousseau pedig, a ki növényei, virágai között talált reá ismét arra a felséges Istenre, a kinek jóságos képe olyan régen kihalt hívságos leikéből, így dörög nemes haragjában : „A ki azt mondja magában, hogy nincsen Isten,^ az vagy hazug, vagy őrült! . . .“ íme, az utóbbi két professziónátus kereszténytámadó tudós is magába száll a lelki gyötrelmek válságos pillanataiban s szivét föltárja Isten előtt, elméje meghódol a tagadhatatlan isteni valóság előtt. Ha az a két hatalmas elme, mielőtt a rakoncátlan egyéni hiúság a hitetlen tudomány szemfényvesztő csilláival való spekulációra sarkalja, higgadt
