Magyar Székesfőváros, 1906 (10. évfolyam, 1-18. szám)
1906-03-14 / 6-7. szám
2 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS Persze, hogy a városi husosfazekak autoch- ton kanalazói szeretnék legalább a polgármesteri széket betöltetni egy nekik megfelelő egyénnel, aki érdekeiket a királyi biztosnál, vagy annak háta mögött ugy-ahogy megóvja. Isten ments, hogy az önkormányzat teljesen fePüggesz- tessék! Hiszen akkor végleg befellegzett azoknak a városatyáknak, kik az ügyosztályokban eddig egy rabszolgatartó farmer gőgjével és prepotenciájával járkáltak. Urak! — hangzik a vészkiáltás — elég volt az oppozicióból, most már hajoljunk meg az „önkény“ előtt és siessünk polgármestert és helyettest választani“. De kit? Független és klikkektől távol álló férfit ? Szó sincs róla! Ennek a törvényhatósági testületnek nem kell se szilárd erély, se önálló gondolkozás, se korlátozatlan tetterő. Térjünk csak vissza „kipróbált embereinkhez : válaszszuk meg Márkus Józsefet vagy még inkább Halmos Jánost. Igen, Halmos Jánost. Éljen, éljen a polgár- mester redivivus! Tréfa nélkül: ez az elhatározás több mint szégyenletes. Egyszerűen undorító és eszünkbe juttatja a latin példaszót: canis redibus ad vomi tűm suum. És mit szól a jelöltetéshez a „megtisztelt férfiú“ ? Azok az okok, melyek miatt hősi elszántsággal beledőlt a 22 CEO koronás nyugdíjba, ma is fennállanak és még sokáig fenn fognak állani. Ha visszatér állásába, mivel indokolhatja múltkori lemondását ? A polgárság rajongó szeretete és saját nélkülözhetetlenségének konstatálása birná őt ez „áldozat“ meghozatalára? Halmos János ur, mi sohasem tartottuk önt lumennek és nagy karakternek, de annyi önérzetet és polgári tiszteségtudást föltételezünk önben, hogy személyét — ha már egyszer kellő anyagi rekompenzáció mellett kivonhatta a klikkrendszer befolyása alól — nem adja újból oda a régi szisztéma takarójául. Ha a tisztelt városatyák rém tudnak vagy nem akarnak talpig embert ültetni a törvényhatósági adminisztráció élére, akkor inkább szüneteljen az önkormányzat, mig regenerálódik az egész törvényhatósági testület. 1906 Változás a közoktatásügyi minisztériumban. Amit már uj év óta hireszteltek, valóra vált : Lukács György beadta lemondását és megszűnt miniszter lenni. Mely okok vezették őt a visszavonulásra, fölösleges firtatni, miután búcsúbeszédében elég nyíltan rámutatott elhatározásának legfőbb rugójára. Sokat, sőt mindent megmondott azzal, hogy a kabinetbe lépvén, a nemzet és a király közt felmerült ellentétek kiegyenlítésén akart közre munkálni. Hogy a jó szándék eredménytelen maradt, az kétségkívül nem a kormány hibája és legkevésbbé Lukács Györgyé, aki távozásával is tanúságot tett arról, hogy nem barátja a kiélesedett küzdelemnek. Valamint a kultuszminisztérium egész személyzete, úgy az ország minden elfogulatlan polgára csak sajnálatot érezhet, hogy az áldatlan politikai helyzet visszavonulásra kényszeritette Lukács Györgyöt. Mert amaz idő alatt, melyet a minisztériumban töltött, páratlan munkakedvről és a legtisztább intenciókról szolgáltatott bizonyságot. Tárcájának egyetlen ága sem volt, melyben valami üdvösét kreálni meg nem kísérelte volna. Egyformán érdeklődött a tanügyi és a szépművészeti ügyek iránt, erős nemzeti érzéssel és elfogulatlan jóinduattal kezelvén azokat. Meg vagyunk győződve, hogy normális parlamenti viszonyok közt Lukács Cyörgy a legnépszerűbb államférfiak sorába került volna. De a jelen mostoha visszonyai mellett is sikerült kiérdemelnie a tiszteletet és az elismerést mindazok részéről, kik vele valamelyes hivatalos érintkezésbe voltak, s akik működését objektiv figyelemmel kisérték Lemondásával egyidejűleg hire kelt, hogy őfelsége ki fogja nevezni az állami színházak intendásá- nak. A napisajtó egyrésze elvi ellensége az inten- dánsi állásnak, azt fölösleges, sőt károsnak mondja. Ezt a nézetet mi nem osztjuk. Színházaknál, melyek egy minisztérium hatásköréhez tartoznak, föltétlenül szükséges, hogy az ügyvezető igazgatóság és a legfőbb hatóság közt egy közbeeső, jobban mondva közvetítő forum legyen : az indendatura. A minisztérium természetszerűleg mindent rideg bürokratikus szempontból bírál, a művészi direkciót pedig csak ideális szempontok vezérlik. Ennek az elentétnek az áthidalására kell egy megfelelő intendáns, akiben a praktikus érzék művészi hajlamokkal vagy érzékel párosul. Az intendánsi állás a nagy közönség és a színészet világához tartozók előtt meglehetősen népsze= rütlenné vált. Mert akadt néhány intendáns, aki nagyfontosságu tisztségébe kizárólag a maga egyoldalú egyéniségét vitte be, s ekkép a fentebb vázolt ellentéteket nem elsimította, hanem még kirívóbbakká tette. Volt intendáns, aki abszolúte nem
