Magyar Székesfőváros, 1906 (10. évfolyam, 1-18. szám)
1906-02-25 / 4-5. szám
3 MAGYAR SZEKESFOVAROS valamely nagyobb nyereményre való kilátás Azzal a bizonyossággal szemben, hogy a tőke mit sem hajt, csak problematikus haszon kecsegteti a sors- e gy vásárlót. Fölösleges bizonyítgatni, hogy a Jelzálog hitelbank sorsjegyei, melyek 3/„-kai kamatoznak, hason- lithatlanul jobbak és értékesebbek a „Hazai Sorsjegy ek^-nél Tudvalevő, hogy az uj sorsjegyek névértéke 100 korona. Az a konzorcium azonban, mely a sorsjegyek kibocsátására szövetkezett, nem 100, hanem 142 koronás árfolyammal bocsátotta a sorsjegyeket jegyzésre. Vagyis a közönség, — ha módjában volna jegyezni és a a kibocsátási árfolyamon vásárolni — a száz koronás sorsjegyekhez csak 142 koronáért juthat. Azonban a nagyközönség nem is jut ilyen áron hozzá Még nem is volt befejezve a nyilvános aláírás, amikor a spekuláció már felhajtotta az árfolyamot 170 koronára, úgy hogy, aki most tényleg sorsjegyet akar vásárolni, 170 koronát kénytelen a 100 koronás sorsjegyért lefizetni. Hát ez a manőver, őszintén szólva, nem tisztességes, különösen olyan papirosnál, mely semmi kamatot nem hoz. A laikus ember csodálkozva kérdheti: miért történt a horribilis túljegyzés és miért hajszoltatott fel ily abnorrnisan az árfolyam? A magyarázat igen egyszerű. Méltóztassék irónt venni a kezébe és számítani a következőkép : A konzorcium ezúttal 150.000 darab sorsjegyet bocsát forgalomba Miután nem 100 koronával hanem 142 vei jegyeztette, minden egyes sorsjegy után 42 korona tiszta haszna marad, vagyis a 150.000 darab ntán hat millió háromszázezer korona. Ezt a kis hasznot a konzorcium vágja zsebre — a naiv publikum zsebéből. Azaz hogy valamivel többet is. Mert tudni kell, hogy a nagy reklámozás és hűhó mind csak azért történt, hogy a spekulánsok és sors jegy árusok siessenek jegyezni és eleve föl. verjék az árfolyamot. A konzorcium a maga protekciós embereinek átad egy csomó sorsjegyet 142 koronás árfolyammal, a nagyobb részt azonban majd csak 170 vagy 180 koronás kurzus mellett fogja értékesíteni, hogy darakonként 70 — 80 korona nyeresége legyen. Megszoktuk, hogy pénzintézeteink, alig egy- kettő kivételével, minden kibocsátás alkalmával eret vágnak a közönségen, de ily manőverre még alig volt példa. És végtelenül csodáljuk, hogy a nagytekintélyű és szolidnak ismert Hazai Első Takarék- pénztár Egyesület a maga nimbuszát odaadta ehez a csúnya spekuláciához. Fáy András az egyesület megalapítója bizonyára megfordulna sírjában, ha tudna erről az „üzletről“, s a régi vezetők Hajós és Steiger is tiltakoznának az intézetnek ilyen manipulációkba vonása ellen. Végtelenül elszomorító, hogy a pénzvilág mostani matadorjai csak egy jelszót ismernek : „enri- chisser vousA A gyors meggazdagodás vágya irányítja cselekedeteiket, s minden skrupulus nélkül zsebelik ki a nagyközönséget. így támadnak az uj milliomosok, kik 15—20 év előtt még havi 150—200 forintért körmöltek a bankok és takarékpénztárak báróiban. Tanulságos és érdekes olvasmány volna megírni a mai bank-matadorok pálya, iitását, kinyomozván, hogy melyik hogyan és mily manőverek révén jutott nagy vagyonhoz és dús jövedelemhez ? Ha időnk lesz rá, ezt a becses kortörténeti adalékot megszerezzük és közzé fogjuk tenni. Annyit azonban e helyütt is megjegyezhetünk, hogy a spekulánsok nem boldogulhatnának, ha a magyar közönség nem volna oly végtelenül tájékozatlan a pénzügyi dolgokban és ha a legalsóbb körökben is el nem harapódzott volna a gyors meggazdagodás vágya. A sorsjegy vásárlási mánia kétségbevonhatatlan bizonyság erre nézve. Drága és nem jövedelmező sorsjegyeket készpénzzel és részletfizetésre vásárolnak az emberek, mert remélik, hogy a vakszerencse nagy nyereményhez juttatja őket. Kitartó munka helyett a véletlentől várják a boldogulást. Ez a nemzetgazdaságilag és morális szempontból is veszedelmes kórság egyfelől elgyöngiti a magyar társadalmat, másfelől alkalmat nyújt nehány száz spekulánsnak a meggazdagodásra. Zavar vagy rend ? A resistencia gyümölcsei ime már érnek : lemondott Márkus József és lemondott Halmos János, követte Matuska alpolgármester is. Kellett-e odáig vinni a dolgokat, — ez a kérdés a törvényhatósági bizottságot illeti — hogy a főváros legelső dignitáriusai ne találjanak más megoldást maguk részére, mint a magánéletbe való visszavonulást ? Kishitűséggel vagy gyávasággal senki sem vádolhatja őket, mert köztudomású, hogy álláspontjuk kezdettől fogva ellentétes volt a városi többség nézeteivel és határozataival A főpolgármester nem csinált titkot abból, hogy helyteleníti az önkéntesen befizetett adók visszatartását, Halmos pedig csak a közgyűlési határozat kényszere alatt, tette intézkedéseit. Mindkettő részéről természetes, hogy akkor,
