Magyar Székesfőváros, 1904 (7. évfolyam, 1-27. szám)
1904-02-24 / 8. szám
4 gást a közgyűlés tudomásul vette. A tanácstól nem lehet semmit sem várni, a fő a közvélemény nyomása. Nem lesz senki, aki az önök érdekeit képviseli, ha maguk nem dolgoznak. Vannak eszközök, melyekkel móresre lehet tanitani ezt a pöífeszkedő társaságot. Konkurrencziát kell a nyakára küldeni. A Kossuth Lajos-utczai vonal csak akkor legyen engedélyezhető, ha a tarifarendezés kérdése már rendezve lett. Ha a társaság látja, hogy egy rendezett mozgalommal áll szemben, akkor feltétlenül engedni fog. Dr. Vázsonyi Vilmos szólalt még fel röviden az ügy érdekében és kijelentette, hogy ő tehetségéhez képest támogatja a mozgalmat és reá bármikor számithatnak. A vitát ezután Szedő elnök berekesztette és az értekezlet elé a következő határozati javnslatot terjesztette : Mondja ki az értekezlet, hogy a mozgalmat intéző bizottság felhatalmaztatik, hogy a kivánsá- gokat részletesen állapitsa meg és ezeket a B. K. V. T. elé terjeszsze. Ha ezek a társaság részéről záros határidőn belül teljesen kielégitő elintézésben nem részesülnek, felhatalmaztatik a bizottság ezen ügyet az összes illetékes fórumok elé vinni szükségeseién egy újabb értekezletet vagy nagygyűlést egybehívni s a mozgalmat mindaddig ébren tartani, mig kitűzött czélunkat el nem érjük. Ezen határozati javaslatot az értekezlet egyhangúlag elfogadta. A községi örökösödési adó. Ama számtalan ok között, mely az 1872-iki fővárosi törvény megváltoztatását szükségessé teszi, nem utolsó helyen áll az a körülmény, hogy a fővárost az állam meggátolja uj jövedelmi források nyitásában. A NXXVI. t.-cz. 10. § a ugyanis határozottan kimondja, hogy a főváros csak az állam által igénybe nem vett uj adókat hozhat be. Ez a § állja útját annak, hogy a főváros behozhassa az örökösödési adót, a melyből nagy jövedelme volna. Igaz, hogy más országokban is az állam magának foglalta le az örökösödési adót, de ellentétben a magyar állammal, az e czimen befolyó jövedelmek jelentékeny részét a községeknek engedik át. Nálunk az állam egy fillért sem ad a városoknak az örökösödési illetékből, ami lényegében nem más, mint örökösödési adó. Tudvalevő, hogy dr. Vázsonyi Vilmos másfél év előtt inditványt tett az örökösödési adó behozatala iránt. A pénzügyi osztály tanulmány tárgyává tette a kérdést, s miután meggyőződött arról, hogy az emlitett törvény miatt ez az adó be nem hozható, más megoldási módot keresett. Javaslata, amelyet a szerdai közgyűlés letárgyalt, praktikus s ellene az állam sem emelhet kifogást. Ugyanis rendezendő a székesfőváros által gyakorolt illetékszedés azon az alapon, hogy a községi 1904. február 24 átírási dij mint a kincstári illeték pótléka kezeltessék, de csak akkor, ha a székesfőváros az önálló átirási dijából eddig befolyt jövedelmének ez esetben való csökkenése ellensúlyozásául a pótlékos természetű illetékek kiterjesztésével kárpótoltatnék, mely esetben a községi vagyonátruházási illeték czimén volna beszedendő. Kiterjesztendő volna ezen községi vagyonátruházási illeték a székesfőváros területén levő mindazon ingó- és ingatlan vagyon átruházásaira, a melyek után a kincstári vagyonátruházási illeték szedetik; tehát kiterjesztendő volna az ingatlanoknak telekkönyvön kivüli mindennemű átruházására is, továbbá az ingatlanok haszonélvezetének és haszonvételének átruházására, valamint az ingóságoknak élők közt és halálesetre való átruházásaira, s végül kiterjesztendő volna a pótlékos illeték a holt kézen levő vagyonra is olyképen, hogy ezen vagyon után a kincstári illett.'k-egyenértéknek egy arányos százaléka szedhető volna. Már az általános és egyenlő teherviselés elve szempontjából is igazságosabb és helyesebb az összes vagyonnak egyenlő megterheltetése, mint pusztán csak — az adókkal úgy is erősebben igénybe vett — ingatlanoknak egyedül való megterheltetése és ez összeegyeztethető volna ama szocziálpolitikai törekvéssel is, a mely a közterhek alól oly könnyen kibúvó ingó vagyont is utolérni és ez által a vagyoni ellentéteket ily módon is kiegyenliteni akarja. A községi vagyonátruházási illetéknek az ingó és ingatlan vagyonra — éppen úgy, miként ezt az örökösödési adó külföldi példáinál láttuk — teljesen egyenlő mértékben való kiterjesztése nemcsak az emlitett elvnek felelne meg s nemcsak összhangzásba jutna a mondott szocziálpolitikai törekvésekkel, de a székesfővárosnak nagy terhei viselésére, bár nem jelentékeny, de uj és jogos jövedelmi forrást nyitna. A községi vagyonátruházási illeték megállapításánál nem hagyhatók figyelmen kivül a holt kézen levő ingatlanok sem, melyek legtöbbje a város legszebb pontján van, s igy első sorban veszik hasznát a székesfőváros azon költséges befektetéseinek, melyek a fővárost díszessé és kényelmessé, a szellemi élet, a kereskedelem és ipar, valamint a forgalom góczpontjává teszik, s melyek által az ingatlanok értéke is felette emelkedik. De különben a város szedhetett és szedett is illetékegyenértéket, s ha ennek szedhetését az 1851. és 1852. években kelt tartományi kormányrendeletek világosan meg nem is említik, nem ellenkezik ezen rendeletekkel annak behozatala, mikor az egyenérték nem egyéb, mint az átruházás tárgyát rendszerint nem képező ingatlanok tekintetében az átiratási díjnak megfelelő időszakra való felosztása. A községi illetékegyenérték szedésére megvan a jogalap. , Minthogy pedig a vagyonátruházások után ily alakban behozandó községi illeték a hasonló Magyar székesfóyárős
