Magyar Székesfőváros, 1904 (7. évfolyam, 1-27. szám)
1904-02-10 / 6. szám
1904. február 10. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 3 és töméntelen telke van. Igenis, nem loptuk el a pénzt, hanem ingatlanokba fektettük. Hogy más közúti vagy közlekedési társaság nem vásárol telkeket és nem épittet bérházakat, hanem a fölszerelését gyarapítja vagy tökéletesíti, ez legfölebb csak annyit bizonyít, hogy ama társaságok vezetői nem tudják, hogy helytelen politika a részvényeseknek tulmagas osztalékot juttatni. Ha mi az egész részvénytőkét sínekbe és kocsikba fektetjük, több volna a jövedelem és akkora osztalékot kellene adni, hogy a szoczialisták jogosan ordíthatnának a tőke és a részvényesek ellen. Sőt még a főváros is részesedést követelne. A telkek vásárlása és a házak ‘építése tulajdonkép a jövedelem megfékezése. A vasúti üzem 10 — 15 perczentet hoz, az ingatlan ellenben csak 3"/0-ot. Az utóbbi befektetés tehát jótékony ellensúlyozó, s ennek alkalmazásáért a szoczialisták csak elismeréssel lehetnek irántunk. Az ostoba emberek persze azt sem tudják, hogy telekvételnél és házépítésnél a becsületes fáradozás megleli a maga jutalmát, nálunk pedig elv, hogy az alkalmazottak kereshessenek. Ugyanezen elvből kiindulva emeltük fel a részvénytőkét. Ha nagyobb a tőke, nagyobb tan- tiéme jut az alkalmazottaknak: ez talán csak világos? És ki tehet tiszta lélekkel szemrehányást azért, ha mi az alkalmazottakat nagyobb javadalmazáshoz iparkodunk juttatni ? Nem emberbaráti kötelessége ez minden humánusan gondolkodó társaságnak ? Láthatja, tisztelt Szerkesztő ur, hogy a Közúti társaság valóban szivén hordja alkalmazottainak sorsát és nála minden iparkodó ember boldogulhat. A többi hazugság, ráfogás és félreértés ellen szives engedelmével egy más alkalommal fogom igénybe venni becses lapja hasábjait. Kiváló tisztelettel Budapest, 1904. február 9. haraszti Jelűnek Henrik elnökigazgató. * * * Már nyomdába került a fenti levél, midőn egyik munkatársunk ama gyanúját fejezte ki, hogy az aláírás nem hasonlít Jellinek ur manupropriájához. Apokrif volna tehát az egész levél ? Más valaki szólalt meg az elnökigazgató észjárása szerint? Majd ki fog sülni, ha Jellinek ur nyilatkozik. A fővárosi iskolák épitéséről. Nem érdektelen tudni, hogy a székesfőváros 1883—1885-ig 5.692,000, 1885—1895 ig 7.102,000, 1895—1901-ig 8.300.000, összesen tehát 21.094,000 koronát áldozott iskolaépitési költségekre. A jövőt illetőleg még 60 millió korona van előirányozva hasonló czélra. Óriási, meglepő nagy összegek ezek. Nem is csoda, ha a laikus közönség könnyen hitelt ad annak a minduntalan felhangzó vádnak, hogy a főváros túlságosan drágán épittet. E vád alaptalanságát azonban egyszerű számadatokkal lehet bebizonyítani, miként azt legújabban Hegedűs Ármin építési, székes- fővárosi mérnök tette érdekes tanulmányában, mely az „Építészeti Szemle“ legutóbbi két füzetében jelent meg. Hegedűs szerint, ha kiszámítjuk a beépített területeket s ezt a pinczetalajtól a főpárkány felső éléig számított magassággal megszorozzuk, nyerjük az épület beépített köbtartalmát. A fölmerült költségeket ezzel elosztva, nyerjük egy köbméter épület költségét. Ez pedig iskolaépületeinknél átlagos számításnál 10 korona — 14 korona között váltakozik. (Németországban modern iskolát köbméterenként 14 — 15 márkán alul sehol sem építenek). Minél nagyobb az iskolaépület, aránylag annál olcsóbban építünk. Iskoláinknál egy-egy tanteremre jut mintegy 10,000—14,000 korona építési költség; mig pl. a Németországban újabban épült iskolánál egy-egy tanteremre az építési költségből mintegy 15,000—20,000 márkát költenek. Egy-egy iskolának százezrekre menő költségeinél homlokzati kiképzés költségei úgyszólván számba sem jöhetnek. Hiszen a külső homlokzat méreteit, monumentalitását is első sorban a programúiban kívánt helyiségek megfelelő csoportosítása adja meg s a homlokzatokon esetleg alkalmazásba kerülő némi disz költsége az egész építési költségnek csak elenyésző csekély hányadát képezi. De különben is határozottan hibáztatandó az a felfogás, amely az iskola-épület külsejéről minden díszt és monumentálitást mellőzni kíván. Nagyon természetes, hogy az iskolaépületet nem szabad túlterhelnünk bérkaszárnyák elcsépelt orna- menseivel. De kell, hogy az iskola komoly karaktere mellett magán viselje a derült, barátságos, humanisztikus jelleget. A gyermek, a vig, gondtalan gyermek, ne közeledjék félve a kietlen, rideg, börtönszerü épülethez, hanem bizonyos önérzetes büszkeséggel tekintsen az ő — külsőleg is kedves — iskolája felé; a melynek minden részlete, a gyermek kedélyére neme- sítŐleg, ízlésére fejlesztőleg hasson. S valamint az iskola falain belül sem szabad magának a szürke elméletnek uralkodnia, a mely a száraz tanítással elölné a gyermek lelkét, hanem a szív szavának a rideg tanok mellett mindig érvényesülnie kell — épúgy szükséges, hogy az iskola építési kiképzése, mutassa bár a kellő komolysággal az, épület rendeltetését külsőleg is — de a merev szerkezet mellett a homlokzatok derült dísze sugározza, ki a gyermekek iránti szeretet melegét, a melylyet megnyugtassa a feléje közeledőt arra nézve, hogy nem börtönbe lép: a lenyiigzött gondolatok s hideg elméletek börtönébe, hanem inkább a felvilágosodott- ságnak, az igaz tudásnak s a nemes humanizmusnak felszentelt templomába.
