Magyar Székesfőváros, 1904 (7. évfolyam, 1-27. szám)
1904-01-03 / 1. szám
1904. január 3. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 5 A főváros önkormányzata. Igen érdekes és tanulságos bírálatot irt dr. Bárczy István fővárosi tanácsos Budapest jelenlegi önkormányzati viszonyairól. E tanulmányból is láthatják a belügyminisztérium kodifikátorai, hogy mit kell az uj fővárosi törvényben érvényre juttatni, ha tényleg bővíteni akarják a főváros autonómiáját és meggyorsitani adminisztrácziój át. A múlt évben — Írja dr. Bárczy — a főváros intéző köreiben általános volt az a vélemény, hogy a törvényhatósági bizottság a régi alapon többé újjá nem alakul, sőt szó volt már arról is, hogy esetleg a községi választók összeírását függőben tartják az uj fővárosi törvény megalkotásáig. A mint láttuk, ebből nem lett semmi. A fővárosi törvény revíziója, a mely oly régóta küszöbön volt, ama bizonyos küszöbről ismét visszahúzódott. Megtörténtek a községi választások, megalakult a törvény- hatósági bizottság, nemsokára végbemegy a tiszt- ujitás, s folytatjuk a dolgokat a régi alapon tovább. Bár az országos ügyek meglehetősen elterelték az általános érdeklődést a közigazgatási reformkérdésektől, mégis nagyon valószínű, hogy ezekre az égető kérdésekre mihamar vissza kell térni. Nem lesz tehát teljesen aktualitás nélkül, ha röviden kiterjeszkedem a főváros önkormányzatára, egyrészt összehasonlítva azt a többi törvényhatóságok önkormányzatával, másrészt utalva arra, hogy mint érvényesül az a gyakorlati életben. A főváros szervezéséről szóló 1872. évi törvény a főváros önkormányzati hatáskörét jórészt akképp állapította meg, mint az 1886. évi XXI. törvényczikk a többi törvényhatóságokét. Ez pedig annál sajnálatosabb, mert ez a megállapítás ugyanabban az eredendő hibában szenved, mint maga a köztörvényhatóságokról 1870. évben alkotott első törvényünk, tudniillik az önkormányzat merőben helytelen fogalmából indul ki s ezáltal ősi municzipális intézményeinket kiforgatta eredeti mivoltukból. És ez annál csodálatosabb, mert a most említett törvényeinkből az önkormányzat lényegére vonatkozólag kilátszó felfogás nemcsak nem egyezik a szó nyelvtani, jogi értelmével, az alkotmányos külföldi államok idevágó törvényeinek szellemével, az angol self government fogalmával, hanem a régi magyar törvényhatósági önkormányzatban megnyilatkozó igen fontos alkotmányjogi elvnek teljes feladása. Az önkormányzat joga az állam polgárait a szent korona jogán illeti meg, mert a magyar szent koronát, tehát a magyar királyt és magyar nemzetet együttesen megillető főhatalom gyakorlásában a nemzet az államigazgatás terén ilyen módon veszi ki az ő alkotmányos részét. Önkormányzat pedig eredetileg annyit jelent, .hogy az államigazgatás (kormányzat) ügyeit a törvényhatóság a saját területén maga végzi, azaz önmagát kormányozza. A minthogy azelőtt a központi kormányhatalom a központon kívül saját külön hivatalos közegekkel nem is rendelkezett, s igy az egész közigazgatást künn az országban teljesen a municzipiumok végezték. S ez igen fontos része volt alkotmányos szabadságunknak. A mi az országgyűlés a törvényhozásban, az az önkormányzat a közigazgatásban, t. i. a nemzet pozitív részvétele az állami főhatalom gyakorlásában. Hogy az önkormányzat alatt ezek után nem a városi telkek bérbeadását, a városi házakban levő boltok kiadását, azaz a város, mint vagyonjogi alany magánjogi természetügyeinek intézését, hanem az állam- igazgatási (közigazgatási) ügyeknek helyi intézését kell érteni, az mindenki előtt világos lehet. S mégis mit látunk? Úgy a fővárosi, mint a törvényhatósági törvény szerint a főváros, s illetőleg a törvényhatóságok „jövőre is gyakorolni fogják a törvény korlátái között a) az önkormányzatot b) az állami közigazgatás közvetítését'^. Majd később olvashatjuk a törvényben, hogy a főváros (s illetőleg a törvényhatóság) ^önkormány zati jogánál fogva saját beliigyeiben önállólag intézkedik, határoz és szabályrendeleteket alkot, ... az önkormányzat és közigazgatás költségeit megállapítjau stb. Ezekből az tűnik ki, hogy a törvény szerint a törvényhatósági közigazgatás nem önkormányzat, hanem az állami közigazgatás közvetítése, s hogy az önkormányzat nem egyéb, mint az úgynevezett saját belügyek intézése, viszont hogy a saját beliigyek intézése nem közigazgatás. Hiába tiltakoztak az 1870. évi országgyűlésen ez ellen Ghyczy Kálmán, Mocsonyi Sándor, Nyári Pál, Tisza Kálmán, Hoffmann Pál s a többiek, a külföldi törvénymásolás győzedelmeskedett. Majdnem hihetetlen, hogy a magyar törvény szerkesztője akkor, a mikor az önkormányzatról akart törvényt tervezni, ha már beleesett az újabb magyar kodifikátorok hibájába, t. i. hogy nem a régi százados magyar jogot formálta a modern demokratikus igényekhez, hanem egyszerűen komplikált, még pedig nem a self government hazájából, Angliából, hanem az osztrák községi törvényből. A magyar önkormányzatnak törvényeinkbe iktatott eszméje Bachtól ered, tehát a legjobb forrásból, a honnan igazi alkotmányos szervezeteket lehet konstatálni. Innen ered tehát az „eigener Wirkungskreis“ és az „übertragener Wirkungskreis“ elmélete, holott a magyar alkotmányban az önkormányzat mindenkor államigazgatási szervezet volt. És mi átvettük ezt a nem is magyar ember fejébe való teóriát akkor, a mikor a német városok már régen kiküszöbölték. Nagy tanulság ez a jövő közigazgatási reform előkészítéséhez. Nem jó azt a történelmi fejlődést annyira ignorálni, sőt, ha a hibákat helyre akarjuk hozni, jó lesz arra a régi jó kipróbált alkotmányos alapra visszatérni s onnan kiépíteni a gyakorlati tapasztalatoknak megfelelő uj szervezetet. És most még arra óhajtok reámutatni, hogy a főváros önkormányzata miben tér el a többi tör
