Magyar Székesfőváros, 1904 (7. évfolyam, 1-27. szám)
1904-01-03 / 1. szám
MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1904. január 3. y J Programm nélkül. A hazafiság szép dolog; a szorgalom nem különben s a közügyekért való érdeklődés szintén. De ha egy képviselőjelölt egyébről nem beszélne a választóknak, mint a saját hazafias érzelmeiről, s nem biztosítaná őket másról, mint buzgalmáról és érdeklődéséről: egyszerűen kinevetnék és lesajnálnák. A főváros törvényhatósági bizottsága azonban ennyivel is beéri. A nagy közönség álmélkodva olvasta, hogy Halmos János újólag megválasztott polgármester a hazafiság- ról és a szorgalomról dikcziózik, amikor programmot kellene fejtenie, a bizottság azonban lelkesedett és tapsolt. Igaza van a példabeszédnek: Shnüish simili gaudet, — hasonló, hasonlónak örül. Igaz az is, hogy minden zsák megtalálja a maga foltját. Ennek a törvényhatósági bizottságnak egészen kedvére való az olyan polgármester, aki elvül tűzte ki: jóban lenni minden befolyásos tényezővel, s aki ezen elv kedvéért eszméit, ha vannak, véka alá rejti. Ez a testület, inkarnácziója az önzésnek és önérdeknek. Ennélfogva csak oly férfit tűr meg a főváros élén, akiben garancziát lát, hogy az ő czirkulusait megzavarni nem fogja. Az a nagy bizalom és lelkesedés tehát, mely a választásnál és a székfoglalásnál Halmos János személye iránt nyilvánult, reá nézve inkább dehonesztáló és kompromittáló, mint megtisztelő. Mi nem kételkedhetünk, hogy a polgármester ismeri a főváros összes bajait, melyek tulajdonképeni fészke a törvényhatósági bizottság és szívesen föltételezzük, hogy tud ellenszert á bajok szanálására, de hogyan szuggeráljunk a nagyközönségbe bizalmat az ő működése iránt, ha a közönség látja, hogy az önzőnek és korruptnak ismert közgyűlés legfeljebb egyetértésben van vele? A köztük fenálló szolidaritás megérleli a gyanút, hogy hatóság és törvényhatósági bizottság egy húron pendülnek. Az egyik tizenkilencz, a másik egy hijján húsz. Ámde ha a közgjmlés irtózik a programúitól, a polgárok tízezrei viszont megkövetelik, hogy a főváros első tisztviselője tájékoztassa a közönséget a jövő tervei felől. A kérdések egész halmaza vár feleletet. Tudnunk kellene: mely gazdasági és pénzügyi reformokkal akarják Budapest finan- cziális viszonyait rendbehozni? Mi lesz az uj fővárosi törvénynyel? Hogyan kísérlik meg a közélelmezés olcsóbbá tételét? Mikép gondolják meggátolni a külső részek terjesztését, illetőleg a telek-speku- lácziókat ? Micsoda utat fog követni a főváros a munkások igényeinek kielégítésében? Van-e mód, hogy a világítók, kövezők, 'kisajátítók és egyéb panamisták érdekszövet- kezéte'jerázassék a főváros nyakáról? I/efiet-e a törvényhatósági testületet felszabadítani a bankok, részvénytársaságok és vállalatok befolyása alól? //Biztosítható-e a tiszta és gyors köz- igazgatás ? Még vagy száz kérdést sorolhatnánk föl, amelyek mindegyike kell hogy foglalkoztassa a municipium fejét. Mi el tudunk képzelni olyan polgármestert, akiben van ambiczió és bátorság egy uj irány inaugurá- lására. Aki nem riadt volna vissza attól, hogy rámutatván a bajokra, programmot nyújtson minden kérdést illetőleg. Ha ezt megtette volna Halmos János, a városatyák 80 százaléka bizon}Ara közel érezte volna magához a gutaütést és a. klikkek fészkeiben kimondták volna reá az anathemát: a polgárság zöme azonban és az ország, amely már évek óta megbotránkozással szemléli Budapest közállapotait, lelkesedve tapsol vala neki. Talán nem érne rögtön czélt és buknia kellene a következő tisztujitásnál. Az igazán erős és nagy jellemek azonban a maguk kényelmét és jóvoltát feláldozzák a közérdekért. Ily küzdelemben elbukni dicsőség és haszon a köznek, amely erőt, lelkesülést és kitartást merit a nemes példából.
