Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)
1903-12-23 / 45. szám
MAGYAR SZEKESFOVAROS Ölelhetjük az emeleten lakó családtagjainkat . . . Mert ott van a lift, mely leszakadhat velünk a pinczóbe. És ha mindezen veszedelmeken szerencsésen átvergődtünk, még mindig tartanunk kell attól, nem szakad-e nyakunkba az egész épület, követvén az Orczy-ház példáját. A fővárosi hatóság jóvoltából el lehetünk készülve, hogy a testi épségünket fenyegető veszedelmek száma nemsokára szaporodni fog. A hatóság ugyanis engedélyt készül adni arra, hogy villamos Damokles-kardokat helyezzenek el fejünk fölé. így nevezte el egy klasszikus műveltségű budai csizmadia azokat a drótokat, amelyek a Fillér-utcza horizontján vonulnak végig és villamos áramot vezetnek világítás czéljából az állam szőlészeti telepére. Ha visszaemlékezünk arra, hogy már előfordult, hogy a leszakadt villamos felső vezeték nyomban másvilágra expediáit két lovat: derék polgártársunk elnevezését nem is mondhatjuk túlzásnak. A Fillér-utczai felső vezetékkel szemben a tanács először aggodalmakat táplált és kikötni akarta, hogy a villamossági társaság köteles a vezetéket a föld alá sülyeszteni, mihelyt a főváros kivánja. A társaság nem volt hajlandó e megszorítást elfogadni, s magas protektorai segélyével kivitte, hogy a nélkül felállíthatta a felső vezetéket. Most a Pasarétre és a Rézmál környékére óhajt hasonló vezetéket vinni. Reméli, hogy az engedélyt meg fogja kapni. A hatóság, értesülésünk szerint, biztositani akarja, hogy ha ama vidék benépesedik, a felső vezeték ne maradhasson meg. Ez azonban kevés megnyugtatásul szolgálhat. Elvül kellene kimondani, hogy felső vezetékű villamos áram a főváros területe fölött vezethető. Mert szerencsétlenség akkor is történhet, ha kevesen járnak a vezetékek alatt. A kültelki polgárok élete és testi épsége épp oly elővigyázatot igényel, mint a belvárosiaké. Fagy legyen szabad mindenütt bedrótozni az utczák és utak felső részét vagy sehol. Meghalt egy tanitónő. A lapok hirül hozzák, hogy meghalt Budapesten egy városi tanitónő. A neve, kora, mellékes, legfölebb jóbarátainak, hátramaradt rokonainak nyilallik a fájdalom a szivükbe, de a nagy közönség számára közönséges — újdonság. Hagyjuk hát ezt mi is E helyett azonban elmélkedjünk egy kicsit azokról, amikkel az emberek az igazságot méregetik. Ez a tanitónő ide-oda 27 esztendőt töltött a tanitószéken. Ez alatt szolgálta lelkesen, önfeláldozással a hazát s mig nemzedékek lelkét töltötte tele a tudás kincseivel és honszerelemmel, azalatt önmaga hervadott, ifjúsága elrepült s a testi erő fogyott. Végre ledöntötte a betegség s megérlelte a halálra. A kollegák, a barátok, a tanítványok és a testvérek koszorút tettek a koporsóra, könnyet hullattak a sirhalmára s emlékét őrzik a szivekben. De amig a szerető sziveket gyötri a fajdalom, előttem megjelennek azok az évek, amelyek ennek a meg- boldgult leánynak életét megőrülték. Előttem áll a küzdelmes tanitó-élet, amikor egy család várja — lesi a perczet, amely a szorgalomnak gyümölcsét érleli. Az özvegy édes anyának, az édes anyát pótló idősebb testvérnek édes reménye, boldogsága, büszkesége az élet küzdelmes mezőjére lépő lány. S az ifjú lány azt a szivet, amelyet a jó isten boldogságra es boldogitásra teremtett, az iskolának 1903. deczember 23. szenteli egészen. Az iskola ezt a szolgálatot elveszi és úgy ahogy megfizeti. De már a legelső nyugtat- vány értékéből gondosan visszaveszi azt, amiből egykor a munkaképtelen tanitót, vagy a hátramaradt családtagot gyámolitja, a nyugdijjárulékot. Ez a tanitónő is fizette ezeket a pénzeket pontosan s talán, ha isten élteti, késő vénségében élvezte volna is a hasznát. De hát az ember nemcsak saját magáért él, hanem azokért is, akiket szeret És ezekért nemcsak azért él, mert szereti, hanem azért is, mert azok rászorultak, tőle várják a mindennapit. Ha férfi dől ki a küzdelemből, özvegye — ha szükmarkuan is — megkapja a szerény nyugdiját; de ha tanitónő hal meg. gyámolitásából élő édes anyja, idős testvére veheti a koldusbotot. Azt mondják, a szabály igy rendeli és ebbe bele kell nyugodni. Én pedig azt mondom, ebbe nem lehet bele nyugodni, mert az a tanitónő éppen úgy fizette a nyugdij járulékot, mint a férfi s ha nem kell neki édes anyját, idősebb testvérét tartani, talán neki is jut valami az élet vigabb boldogabb feléből, de igy csak a küzdelem maradt meg. Miféle emberi igazság ez, hogy ez a tenger sok pénz rá nézve örökre elvesszen? Hisz ha a legembernyuzóbb biztositó intézetnek adta volna évenként ezt a pénzt, halála után hozzátartozói kapnának valamit s nem maradnának az út szélén. De ez az igazságtalanság tovább is fűzhető. A férjezett tanitónő férje után sem kap nyugdijat, ha maga is tanit. Én azt is szeretném tudni, hogy a tanitónő férje, különösen a munkaképtelen férje miért nem kaphat nyugdijat ha özvegységre jut ? Azért-e, mert a nő ügyét máskép Ítélik, más szemüvegen vizsgálják, mint a férfiét, vagy azért, mert eddig nélkülök határoztak mindig róluk ? De minek kérdezzük ezeket, hisz tudhatjuk, hogy nőket ugyan alkalmaznak munkára, szolgálatra, de érdekeik védelmére még eddig nem gondoltak. A székesfővárosban is csak most emelkedtek annyira, hogy a törvényhatóság közoktatásügyi bizottságába képviselőt küldhetnek. S ezzel a jog meg van és sok függ most attól, hogy miképpen élnek vele? A kihágási büntetéspénzek kezelése. A közigazgatási tisztviselők, illetőleg az első fokú rendőrhatóságok (főszolgabirák, rendőrkapitányok stb.) nagy örömmel és nagy megkönnyebbüléssel fogják tudomásul venni a hirt, hogy nehéz szolgálatuknak egyik leggyötrelmesebb ága: a kihágási bünkté'pénzck kezelése január 1-től kezdve merő játékká válik. A közigazgatási eljárás egyszerűsítéséről szóló törvény végrehajtásának egyik legjelentékenyebb része ez. A jogorvoslati, a kézbesítési és ügyviteli reform már életbe lépett; a belügyminiszter a kihágási büntetéspénzek kezelésének egyszerűsítésével hoz most könnyebbséget és tisztább levegőt a közigazgatási életbe. Hogy tisztában legyünk e reform « jelentőségével, melyet az érdekelt tisztviselők fognak tudni
