Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)
1903-12-23 / 45. szám
1903. deczember 23. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 5 legjobba]?, méltányolni, meg kell értenie az olvasónak, hogy a kihágási büntetéspénzek nyilvántartása, elszámolása és kezelése immár oly tűrhetetlen terhére vált az elsőfokú rendőrhatóságokra, hogy a panasz e miatt az egész országban általánossá lett. Az elsőfokú rendőrhatóságok ma tizenhárom nyilvántartást s ugyanannyi pénznaplót tartoznak vezetni a különböző kihágási büntetéspénzekről. Úgy a nyilvántartást, mint a pénzügyi naplókat le kell másoltatniok s fel kell terjeszteniük a miniszteri számvevőségekhez. Ez a miniszteri hivatal igen messze esik a közigazgatás életétől s igy az ő felülvizsgálata csakis számtani lehet; magának a kihágási büntetéspénzek kezelésének lényegébe bele nem tekinthet. A kihágási büntetéspénzek a fennálló törvények, miniszteri rendeletek és helytartósági szabályrendeletek szerint számtalan, körülbelül hetven különböző czélra forgácsolódnak szót. El lehet képzelni, hogy mekkora idegsorvasztó munkát ád a tisztviselőnek a büntetéspénz rendeltetésének a kihágási Ítéletekben való megállapítása, a befolyt pénzeknek rendeltetési helyükre való elküldése. A közigazgatás egyszerűsítéséről szóló törvény egy császár-metszéssel végez a kalamitásokkal, a midőn kimondja, hogy a közigazgatási hatóságok által kiszabott büntetéspénzek rendeltetése azonos, vagyis a kiszabott büntetéspónz fele az államot, fele a községet illeti. Ugyanez a törvény egyúttal felhatalmazta a belügyminisztert, hogy a pénzek kezelését, nyilvántartását és elszámolását a pénzügyminiszterrel egységesen szabályozza. A belügyminiszter a törvényben biztosított e jogával élt most, midőn elkészítette a büntetéspénzek kezelésére vonatkozó egységes szabályzatot, melyet e napokban a miniszter elnöklete alatt tartott szaktanácskozmány beható vita után egyhangúlag elfogadhatónak jelentett ki. Január 1-én tehát életbelép az uj rendszer, melynek lényege az, hogy az elsőfokú rendőrhatóságok (főszolgbirák, főkapitányok stb.) csupán egyetlen egységes nyilvántartást s egyetlen pénznaplót tartoznak vezetni. Az összes büntetéspénzek kizárólag két czélra fordittatnak. Az egyik fele a pénzügyminiszter kezelése alá kerül, a ki ezt az államot illető felerészt az érdekelt tárczák közt részarányosán megosztja; másik fele pedig a községek szegényügyi ezéljait fogja szolgálni. A szabályzat nevezetes intézkedése az, hogy a főszolgabirák és a budapesti államrendőrség kerületi kapitányságai a kihágási büntetéspénzeket a postatakarékpénztárak csekk- és clearing-intézményének igénybevételével kezeljék. Ez lesz az első lépés Magyar- országon, melylyel az állam a magánforgalomban bevált postatakarékpénztári intézményt igénybe veszi. Egyszóval a midőn az uj rendszer a büntetéspénzek kezelését modern alapokra fekteti, ez az elsőfokú rendőrhatóságokra nézve oly értékkel bír, mintha egy uj munkaerőt kaptak volna. Az állami zálogházak. A nagy városok életében a zálogházaknak igen fontos szerep jut. Sok a szegény ember: kishiva- talnok, proletár, munkás, iparos és mindenféle más egyéb, a kik gyakran kerülnek pénzzavarokba, egész a nyomorúságba. A nagyvárosokban az élet nem olyan könnyű mint faluhelyen, a hol egy kis harapni való mindig csak akad a ház körül, kikerül a gazdaságból. Ha meg nem is jutna, egy-egy jó szomszéd kisegít a bajból, vagy pedig legrosszabb esetben hitelez a zsidó — zálog nélkül is. Bezzeg a nagyváros zajgó életárja ragadja magával a szegény lelket, — viszi előre feltartóztathatatlanul. Ebben a kavarodásban ugyan nem gondol egyik ember a másik bajával, kiki a maga sorsának intézője. Ilyen helyen szükséges és fontos emberbaráti intézmény a zálogház, a hol a legszegényebb ember is becsületes uton-módon kisegítő pénzkölcsönhöz jut, — sőt a módosabb emberek se igen restelhetnek pillanatnyi fennakadásuk elhárítására valami feleslegesebb értéktárgyuktól egy időre megválni és ilyen módon szert tenni a szükséges összegre. Annak, hogy a zálogházak intézményének ilyen fontos szerepe jut a társadalomban — érthető és természetes következménye, hogy élelmes üzletemberek, sőt gyakran lelketlen kufárok, a nagyforgalmu és jól jövedelmező üzletet igyekeznek saját hasznukra minél jobban kiaknázni, a közönséget saját zsebük javára kizsákmányolni. A tisztességes zálogüzletet pedig az uzsora és szédelgés szabadalmazott gsfetjétől csak egy igen rövid lépés választja el. Pusztán az üzlettulajdonos akaratán függ, hogy ezt a lépést megtegye-e. Épen ezért, mivel a zálogüzletekkel olyan tág tér nyílik a visszaélésekre, a közhatóságnak kötelessége a legszigorúbb felügyelet és alkalmas, hathatós rendszabályok állandó alkalmazásával megőrizni a zálogházakat humánus czéljuk szolgálatának. A budapesti zálogházak két fő csoportra oszlanak és e megkülönböztetés szerint két különböző hatóság közvetlen felügyelete alá tartoznak. így a királyi zálogházak — a közvetítő intézetek egész rajával — mint állami intézetek — közvetlenül a kormányhatóság felügyelete alatt állanak, mig a magánzálogházak elsősorban is az iparhatóság, tehát a kerületi elöljáróságok, illetőleg a fővárosi tanács felügyelete alá sorakoznak. Ezúttal csupán az állami zálogházról szólunk, amelynek a rendben tartása a közhatóság, — ebben az esetben a kormány elsőrendű feladata ; s ezekkel szemben a legégetőbb az éber hivatalos ellenőrzés megkettőztetése. A kir. zálogházak nem csak nem töltik be hivatásukat, — nem is említve ideális rendeltetésüket, mely elvitázhatatlanul megvan — hanem hihetetlen állapotaikkal a közönséget uzsorás kodásnak, zaklatásnak szolgáltatják ki, érdekei megóvásáról épen
