Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)
1903-11-08 / 39. szám
MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1903. november 8. A legnagyobb sérelem volna a főváros autonómiájával szemben, ha ezen joga csakugyan elvitattatnék. Elkezdve az ország- gyűléstől le az utolsó falusi egyesületig, minden testület maga intézkedik közgyűlésének megtartásáról. Mindegyik hivhat össze rendkívüli közgyűlést, ha bizonyos számú tagok kivánják. Ami a fővárost illeti, itt különösen -szükséges, hogy a törvényhatósági bizottság akkor hivassa össze a közgyűlést, amikor jónak látja. Az önkormányzat és polgárság érdekei követelik a jognak a fentartását. Számtalanszor fordulhat elő oly eset, amidőn a törvényhatósági testületnek valamely kérdésben sürgősen állást kell foglalnia és pedig esetleg a kormány ellen. Micsoda önkormányzat az, ahol az végrehajtható nem volna, ha csak a főpolgármester nem kegyeskedik a közgyűlést összehívni ? Hiszen ha a főpolgármester vakeszköze a kormánynak, akkor a nyári szünetek alatt a főváros hallgatásra volna kényszeritliető, bármily merénylet terveztetnék vagy intéztetnék a .tőváros érdekei vagy polgárainak jogai ellen. Hinni akarjuk, hogy az uj belügyminiszter liberálisabban gondolkodik, mint elődje és a törvényt nem a főváros autonómiájának csonkítására, hanem épségbentartására fogja magyarázni. Hányat ütött az óra? Soós István pátert, a Kármelita-rend rokonszenves főnökét, kit a szigorúan aszkéta életmód daczára, melyet rendtársaival együtt folytat, pirospozsgásnak ismerünk, nagy szomorúság érte. A szerzet sok nehézségek között templomot épitett a VI. kér., Huba-utczában, de már arra nem telt, hogy a toronyba óra is kerüljön. Az a környék, a külső Váczi-ut és az Angyalföld között, szegény emberek lakóhelye. Talán a legszegényebbekké az egész főváros területén. Fali vagy zsebórára az itt lakóknak nem telik. \ agy ha van is, többet pihen a zálogházban, mint ketyeg a falon vagy a mellényzsebben. De ezen a vidéken boltok sincsenek, melyek ablakán bekukucskálva az ember leolvashatná a nagy falióráról, hányra jár az idő. Soós páter nem mondott valótlanságot, midőn a tanácshoz, majd a közgyűléshez intézett folyamodásában azt hangoztatta, hogy a toronyórára nagy szüksége van az ott lakó szegény munkásnépnek. Az valóban közszükségletet pótolna. A közgyűlés ez egyszer tulságba vitte a takarékosságot, amidőn a kérelmet a „főváros jelenlegi pénzügyi viszonyaira való tekintettel“ elutasitá. Mindössze 3000 koronáról volt szó. Egyetlen városi bankett többe kerül, holott a bankettek után nem marad más katzenjammernél, mig a toronyóra legalább száz esztendeig funkczionál. Ez a túlzott szükkeblüség, a legszegényebb városnegyed lakói iránt nem helyén való. Node tulajdonkép nem Soós páterről és a Huba- utczai templomtoronyról akarunk beszólni, hanem általában az óra-hiányról. Budapest ama városok közzé tartozik, hol az ember, ha csak zsebében nem hord egy remontoirt, sohasem tudhatja, hányat ütött az óra? Az a húsz vagy hány temploméra akár meg se volna, oly elenyésző kis szám Budapest területéhez képest. Ezek fele is többnyire állandóan reparatura alatt áll vagy rosszul mutatja az időt. Hogyan tájékozódhassák tehát az olyan ember, akinek nincs óráj a ? És különösen este, amikor a legkitűnőbb szem sem lát a templomtornyán egyebet egy fehérlő kerekségnél ? Azt hisszük, igaza van annak az angolnak, ki végigtanulmányozva a fővárost, a nyilvános órák hiányából következtette, hogy Budapesten az időt nem tekintikpénznek. Ahol az emberek serényen dolgoznak és minden idejüket értékesíteni törekednek, ott nagy becsülete van az időt mutató szerkezetnek. Ott nem közönyös a dolgozó közönségnek, hogy egy fél órával később vagy korábban jelent meg valahol. Az angol, az ószakamerikai, sőt a franczia is per- ezek szerint igazitja tennivalóit. De náluk nincs oly bosszantó pontatlanság, mint nálunk. A mesterember, aki valamit a megrendelőhöz szállít, a friseur, akit az asszony magához vár, az iskolásfiu, aki a tanodába megy, megkésvén, egyik sem állhat elő azzal a kifogással, hogy nem tudta pontosan: mennyi az idő. Mert a nyugoti államok fővárosaiban maguk a hatóságok gondoskodnak órákról. A forgalmasabb útvonalokon sehol nem hiányzik a pontosan járó óra, amelyet többnyire a gáz-, vagy villamoslámpák oszlopai fölé helyeznek el, hogy megvilágítva éjjel is szolgálatot tegyenek. Ez az intézkedés nemcsak a közönség kényelmét szolgálja, hanem jótékony befolyással van arra is, hogy az embereket pontossághoz szoktassa. Budapest fő- és székváros sok fölösleges, sőt haszontalan dologra is kidobott már nagy pénzeket. Ha most elhatározná magát ily nyilvános órák beszerzésére és fölállítására, sokunkban föltámadna a remény, hogy végre a városházán meg a közgyűlési teremben is belátják, hogy ütött a praktikus intézkedések megtételének órája.
