Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)
1903-11-01 / 38. szám
4 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1903. november 1. székesfőváros közönségére hárul, annak előnyeit pedig továbbra is a kármentesitett biztositó intézetek, illetve az alacsonyabb biztosítási dijak révén a biztosítók osztálya élvezi. Eme kedvezőtlen mozzanatokkal szemben ki kell azonban emelnünk a útburkolási szabályrendelet-tervezet tárgyában érkezett belügyminiszteri leiratot, a melynek értelmében a belügyminiszter úr azokat a megszorításokat, a melyeket a törvény- hatósági bizottság közgyűlése az eredeti tervezet tárgyalása alkalmával tett és a melyek alkalmasak arra, hogy a szabályrendelet pénzügyi kihatását teljesen megbénítsák, nem találta elfogadhatónak és újabb határozathozatalra utasitotta a székesfővárost. Ez a körülmény az egyetlen, a mely a bevezetésben emlitett városrendezési uj feladatok komor szineit némiképpen enyhíteni alkalmas. Az átírási díj revíziója az eredetileg tervezett irányban nehézségekbe ütközött, ezért a városi örökösödési illetékkel egybekapcsolva újabb megoldást kisérlünk meg, megjegyezvén, hogy az idevonatkozó javaslat tárgyalásra már készen is áll. A székesfőváros jövedelmi forrásainak fejlesztésére irányuló küzdelmeinknek ismertetett eredménytelensége mellett majdnem az egyetlen számbavehető reményt még ahhoz a felirathoz tűzzük, a melyet a harminczas bizottság még 1901. évi április hó 11-én intézett a miniszterelnök úrhoz, a mely a község részéről az állam helyett áthárított hatáskörben teljesített feladatokért legalább részben való megtérítést kér. A pénzügyminiszter ur részéről a városok pénzügyeinek rendezése tárgyában tett ama nyilatkozat, hogy a megoldást némely állami fogyasztási adónak a községeknek való átengedése utján tervezi, a dolgot még annyira a kezdet stádiumában levőnek tünteti föl, hogy azt egyelőre számításba nem vehetjük. Összefoglalva már most az előadottakat, elérkezett a végső ideje annak, hogy pénzügyi bajaink gyökeresen orvosoltassanak és a mint a jövő évi költségvetés megállapittatik, a pénzügyi osztály idevonatkozó javaslatait haladók nélkül elő fogja terjeszteni. Ezek után áttérünk a költségvetési előirányzat részleteinek ismertetésére, előre bocsátva, hogy a mérleg 73 955 K hiányának födözésére külön intézkedést szükségesnek nem tartunk, mert az a kezelés során évközben előreláthatóan el fog enyészni. Az 1904. évi költségvetési előirányzat eredménye: Kiadás Bevétel Fölösleg Hiány Rendesek 87,153.679 K Rendkívüliek 1.042.845 „ 37,934.724 K 187.845 „ 781.045 K 855.000 K Együtt 38,196.524 K 38, i 22.569 K — K 73.955 K Az 1903. évi költségvetésé pedig: Rendesek 36,611.883 K 36,586.810 K — K 25.073 K Rendkívüliek 1,289.512 „ 1,291.670 „ 2.158 „ — r Együtt 37,901.395 K 37,878.480 K — K 22.915 K A főváros szőlőtelepei. Kezdjük a végén, az örvendetes híradással, hogy a földművelésügyi minisztérium hajlandó állami kezelésbe átvenni a főváros szőlőtelepeit. Az illető szakosztálynak erre vonatkozó javaslatát Darányi Ignácz miniszter már alá is irta. Most pedig térjünk vissza az ügy elejére. Azok, akik előtt nem titok, hogy Budapest fő- és székvárosnak van egy szőlőtelepe, amely töméntelen pénzbe kerül, tudni fogják, hogy a fővárosnak nem nagy haszna volna a viniculturából, hanem évek óta ráfizet. Laikus, akarom mondani normális ész ezt föl nem tudja fogni. Mikép volna is az lehetséges, hogy amidőn Budapest területén a magánosok szépen pénzelnek a szőlőből, akár piaczra viszik, akár bort szüretelnek belőle, — ugyanakkor a manicipium csak deficitet tud kimutatni. Talán a főváros telepein termett szőlőnek nem akad vevője? Talán a főváros olcsóbban kénytelen árusítani, mint a magánosok ? Ez a rejtély már sokaknak szöget ütött a fejébe, de a megfejtéssel senki sem állott elő. Pedig van, olyan benfentes, aki megmondhatta volna, hogy a szőlőtelepek azért nem hoznak semmi hasznot, mert a főváros nem ért a gazdálkodáshoz. Drágán munkáltat és olcsón árusit. Az előbbit még lehet menteni, az utóbbi körülmény azonban gyanús. De most ezt ne feszegessük Minek megbolygatni a darázsfészket, amikor a történteken senki nem változtathat. Hogy a főváros s illetőleg a közegei absolute nem értenek a gazdálkodáshoz, világosan kitűnik abból a jelentésből, melyet a földművelésügyi minisztérium szőlészeti szakosztálya a miniszter elé terjesztett. Ez a jelentés konstatálja, hogy a főváros szőlőtelepén egy magjmr hold kezelési költsége átlag 560 koronára rúgott, holott a minisztérium ugyanazt 280—250 koronával elvégezteti! Amily világos tehát, hogy ilyen költségek mellett a fővárosnak haszna nem lehett, épp oly kétségtelen, hogy állami kezelésben a fővárosi szőlőtelepek jövedelmezni fognak. Miután a miniszter a legjobb indulattal van a főváros iránt, azt az ajánlatot fogja tenni, hogy a tiszta haszon 70 százalékát átengedi a fővárosnak. Előzékenysége odáig terjedt, hogy a kezelési költségbe nem fogja beszámítani ama tisztviselők fizetését, kik majdnem a szőlőtelep ügyeit intézik. Amint ezekből kitetszik, csakugyan örvendetes hírrel szolgálunk a főváros közönségének. És ha majd az állami kezelés révén a szőlőtelepek a főváros bevételi rovatát gyarapítani fogják, csak azok restelkedhetnek, akik eddig deficitet mutattak ki. A belvárosi villamos-vasút. Lapunk szerkesztőjéhez Winter Lajos ur az alábbi sorokat intézte: A múlt napokban olvastam egyik bécsi lapban, hogy a közúti vasúttársaság nemsokára kiépíti a Kossuth Lajos-utczán át uj villamos vonalát, mely az Erzsébet-hidon keresztül a Kerepesi-utat Budával összekötné. Mielőtt e vonal kiépítéséhez tényleg hozzáfognának, szükséges volna még egyszer erős mozgalmat indítani az ellen, hogy ez a vakmerő terv meg ne valósuljon! Amint már régebben a főváros képviselőtestülete más nézeten volt és kitudja micsoda magáni
