Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)
1903-01-06 / 1. szám
1903. január 6. Magyar székesfőváros 5 osztályát és a népet, azonképp lángra gyújthassa a főrendek lelkében is az aktiv és tettekre elszánt nemzeti érzést. Dr. Bartha Sándor. Szocziális reformok. A múlt év deczember havában hosszú hallgatás után ismét megszólalt a lelkiismeret nehány városatyában. Az ijesztően nagy nyomor láttára szóba hozták, hogy a fővárosnak végre-valahára foglalkoznia kellene a szocziális bajok rendszeres és programmszerü orvoslásával. A „Magyar Székesfőváros“ már fennállása óta hangoztatja az öntudatos szocziális politika szükségét s többizben rámutatott azokra a veszedelmekre, melyek a fővárost és annak egész társadalmát fenyegetik, ha továbbra^is megmarad indolens álláspontján. Nálunk azonban nemcsak az állami budget letárg}Talá- sát és az Ausztriával való kiegyezést hagyják a tizenkettedik órára, hanem a társadalmi kérdések is csak akkor kerülnek megoldásra, amikor azok már vagy fölgyujtással fenyegetik a társadalom épületének tetejét vagy fenyegető dörömböléssel zörgetik az ajtót. A törvényhatósági testület újabb elemeiben — szerencsére — meg van a kellő érzék a szocziális kérdések iránt, s igy remélni lehet, hogy a főváros hozzá fog az eddig elmulasztottak pótlásához. A munka nehéz, mert a tennivaló összehalmozódott. Talán nem végzünk fölösleges munkát, ha a legégetőbb bajokat felsoroljuk. Első helyen áll a lakáskérdés. Konstatálnunk kell, hogy Európa fővárosai közt nincs egyetlen egy sem, amelyben oly nyomorúságosak volnának a szegény nép lakásviszonyai, mint Budapesten. A külvárosokban, sőt az uj negyedekben is, perekre rúg a túlzsúfolt lakások száma. Nyolcz-tiz alvó egy szobában föl se tűnik, mert hiszen vannak kvártélyos helyek, hol állandóan tizenöt-husz személy tölti az éjeket, részint a földön, részint másod- harmadmagával ugyanegy ágyban. Fölösleges hozzátenni, hogy ezek a lakásoknak csúfolt odúk valóságos járványfészkek és bűnbarlangok, melyekben egészség és erkölcs teljesen ösmeretlen fogalmak. De hogyan is tegyen a szegény ember tisztességes hajlékra szert? A kis lakások aránylag méregdrágák, s ez kényszeríti azután a szegény népet, hogy hajlékát albérlőkkel ossza meg. A nőtlen munkás, aki valahol ágyra jár, szabad idejét természetesen nem tölti otthon, a mocskos, barátságtalan szobában, hanem inkább korcsmázik, s ily módon iszákossá, iszákosból dologkerülővé lesz, s végül elzüllik: Szükséges tehát akár társadalmi, akár hatósági utón kellőszámu olcsó és egészséges munkáslakásokról gondoskodni. A lakásnyomor mellett a szegény néposztály a hiányos táplálkozás miatt szenved legtöbbet. Az élelmi szerek drágasága az utóbbi években — talán a vásár- csarnoki intézmény életbelépése következtében — olyan mérveket öltött, hogy ma már nemcsak a szorosan vett munkásosztálynak, hanem a kis polgári osztályhoz tartozóknak is alig jut állandóan meleg ételre, még kevésbbé húsra. A szegény nép pálinkával csillapítja éhségét, s az alkoholizmus ijesztő arányokban terjed. A bajt a népkonyhák nem orvosolják gyökeresen, mert nem képesek a szükségletet teljesen kielégiteni, s mert az intelligensebb munkás nem szivesen keresi föl azokat. Szükséges volna tehát a szegény nép számára fogyasztási szövetkezeteket létesíteni, melyek hatósági és társadalmi támogatásban részesitendők. Megoldásra vár a munkanélküliség kérdése is. A baj akut jellegűvé lett, s már fenyegető tüntetésekre is vezetett. Ezen nem lehet segíteni alamizsna osztogatással, hanem — miként egyizben már részletesen kifejtettük (lásd 1902. okt. 14-iki számunkban az Assitance par le travail czimű czikket) — a jótékonysági egyesületeknek a vagyonos társadalom nagyobb arányú támogatása mellett foglalkoztató műhelyeket kell felállitaniok. Reformot igényelnek a jótékony egyletek és intézetek is. Ezek legtöbbjénél a kezelési költségek óriási összegekre rúgnak ; fényesen berendezett helyiségeket tartanak, igazgató, pénztáros, ellenőr, titkár, jegyző, gazda, egytől-egyig tekintélyes tiszteletdijakat húznak, a mi azután fölemészti a jövedelem tekintélyes részét, s a szegényeknek éppen csak a morzsák jutnak. Tenni való van a felnőttek oktatását illetőleg is, ámbár ezen a téren jelentékeny haladás mutatkozik. De elodázhatatlan a népkönyvtárak szaporítása, melyekről lapunk e számának más helyén fejtjük ki nézeteinket. Legkevesebb történik Budapesten az alsóbb néposztályhoz tartozók szórakoztatására, holott már az ó-korban is szocziális jelszó volt: panem et cir- censes. Kenyeret és mulatságot a népnek! Ezrivel található a fővárosban olyan szegény ember, kinek soha nem volt módja, hogy szinházba vagy hangversenyre elmehessen. Párisban az összes állami színházakat, még a nagy operát is, minden évben többször megnyitják a szegény néposztály számára teljesen ingyen. Nálunk eddig csak a Népszínház rendezett ingyenes előadást. Németországban és Angliában, különösen Londonban, egyre szaporítják az ingyenes hangversenyeket. Amint az elsoroltakból kitűnik, a teendők egész halmaza van összegyűlve. Egy uj Széchenyi Istvánnak kellene támadnia, hogy buzditó példájával a társadalmat mozgásba hozza és tettre serkentse, ezúttal a szegény néposztály érdekében. Az eskü-téri hid vasútja. Az eskü-téri hid építésével kapcsolatos függő kérdések között majdnem a legfontosabb, hogy lesz-e a hidon vasút s honnan, merről indul. A mikor a hid építésébe nagy nógatás után belefogtak, a
