Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)
1903-01-06 / 1. szám
MAGYAR, SZÉKESFŐVÁROS 6 műszaki körök eleintén nagyon ellene voltak, hogy az ingatag talapzatu hidon vasút járjon. Végre minden érdekelt fél megnyugtatására nyilvánossá lett, hogy az eskü-téri hidat, amely a szabályozással együtt csaknem tizennyolcz millió koronát emésztett meg, mindenesetre villamos vasúti közlekedésre is berendezik. Öt esztendeje, hogy ez történt. Ma már ott állunk, hogy — ha baleset útját nem állja — 8—10 hónap múlva a hidat átadják a közforgalomnak. A kereskedelmi miniszter már sürgeti is a fővárost a belvárosi plébánia lebontása miatt, hogy a hid forgalmának akadályul ne szolgáljon s a város Ígéri is, nem ugyan a templom, hanem a „kérdés“ rendezését, s talán lesz is belőle valami 5 — 6 esztendő múltán, de a mire a közönség joggal kiváncsi, hogy mi lesz a hidra vivő vasúttal: arról hallgat mind a két hatóság. Pedig nem olyan egyszerű és jelentéktelen a kérdés, amilyennek látszik. Mert az, hogy a drága hidon ne legyen vasúti közlekedés, nem hihető, valamint azt is kizártnak tartjuk, hogy a kerepesi- uti természetes összeköttetés amiatt nem létesülhet, mert a Kossuth Lajos-utczai kaszinók ellenzik. Egyáltalán ideje volna, hogy ez a kérdés nyíltan és komolyan napirendre kerüljön. Az eskü-téri hid nem nyitható meg vasút nélkül, valaminthogy a Kossuth Lajos-utczában is szükség van a vasútra. Akár a föld felett, akár a föld alatt, de vasutat építeni kell. Tudomásunk szerint háromféle terv is van a városnál: a kerepesi-uti vasút egyenes meghosszabbítása a hídig a Kossuth Lajos-utczán át; a közúti vasút muzeum-körúti vonalának átvitele a Reáltanoda- és Irányi-utczán át a hídig s a városi villamos vasút Petőfi-téri vonalának kiterjesztése a föld alatt a Kerepesi-utig. Mi van ezekkel a tervekkel? még homály födi. A reáltanoda-utczai irány a kereskedelmi minisztériumban, a másik kettő a főváros mérnöki hivatalában pihen. A megoldással sehol sem sietnek állítólag azért, mert legújabban a Kossuth Lajos- utczai háztulajdonosok fordítottak mozgalmat a vasútnak az utcza nívóján leendő megépítése ellen, miután attól tartanak, hogy a vasút szétrebbenti a korzót s rontja az üzletek forgalmát. A sok ellentétes érdek között azonban mi csak egy fontos érdeket ismerünk s ez a nagy közönségé, amely joggal megkövetelheti, hogy a milliók árán létesült hídhoz és azon keresztül ne nélkülözze a legtermészetesebb közlekedő eszközt s abhoz ne évek múltán, hanem akkor jusson,- amikor az uj hidat rendeltetésének átadják. Nézetünk szerint a kerepesi-uti vonalnak okve- tetlenül kapcsolatba kell jutnia az eskü-téri híddal és pedig a Kossuth Lajos-utczán keresztül. JDe nem az utcza nívóján, hanem a föld alatt. Minthogy a Kerepesi-ut kezdete úgy is szakaszhatár, ott megépíthetik a lejárókat a földalatti villamoshoz minden nagyobb nehézség nélkül. Kerületi népkönyvtárak. Tudvalevő, hogy az ezeréves állami fennállás emlékére a székesfőváros törvényhatósági bizottsága két millió koronás alapítványt tett, hogy abból népkönyvtárakkal kapcsolatos munkásotthonok létesít- tessenek. Az eddigi megállapodás szerint az első nópotthont a VH-ik kerületben állítják fel. Most legújabban amaz eszme merült fel, hogy addig is, míg a X-ik és az I. kerületekben egy-egy népotthon létesül, rendezzenek be népkönyvtárat minién kerületben és helyezzék el azokat valamely városi iskolában. A javaslatot föltétlenül helyesnek és mielőbb megvalósítandónak tartjuk. A népotthonok fölépítése és berendezése hosszú időt igényel, ellenben egy-egy népkönyvtár nehány ezer koronával pár hét alatt fölállítható és a használatnak átadható. Azt még föltételezni sem lehet, hogy a budai és a kőbányai vagy az ötödik kerület kültelkének munkásai és szegény emberei igénybe vehessék a megnyitandó VII. kerületi népotthon könyvtárát. Ehhez nincs idejük. Sőt, ha már meg volna a X-ik és I. kerület népotthona, akkor is sürgetnők a népkönyvtárakat a többi kerületek számára. A felnőttek oktatása mellett kétségkívül legfontosabb kulturális intézmény a könyvtár, s a társadalmi nevelésnek egyik legfontosabb tényezője a jó könyv. Mindent el kell követni arra nézve, hogy a szegényebb néposztály is hozzá jusson a jó könyvekhez és pedig a nyilvános és díjtalan népkönyvtárak révén. A népkönyvtárak tulajdonképeni bölcsője az amerikai Egyesült-Államok, főleg Massachussets és Rhode Island, hol alig van község, a melynek ezreket meghaladó kötet-számmal népkönyvtára ne volna. A népkönyvtárak alapítójának Franklin Benjamin tekinthető, ki nehány barátjának segítségével szervezte majdnem kétszáz évvel ezelőtt New-Yorkban az első népkönyvtárt. Az azóta felállított nyilvános és népkönyvtárak közül a nagyobbak egy-egy bőkezű polgárnak köszönik létüket, javuk része azonban igazi municipiális áldozatkészség gyümölcse. Hogy mennyit áldoz Amerikában a társadalom a nyilvános könyvtárak czéljára, e tekintetben elég, ha megemlítjük, hogy Reidberry és Crerar külön-külön több mint 20 millió koronát adtak egy Chicagóban létesítendő nyilvános könyvtárra, Tildens 10 milliót hagyott ugyanily czélra, Pratt Baltimoreban és Carneyie Pittsburgban létesítettek olyan nyilvános könyvtárakat, melyekhez hasonlítható alig van a kontinensen. Nemkevésbbé elterjedtek a népkönyvtárak Angliában, hol mindenütt a népélet formái szerint szervezkednek. Angol földön főleg az jellemzi a népkönyvtárakat, hogy minden rendű igényt igyekeznek kielégíteni s a különböző tudományágak és a szép- irodalom tömérdek fajtája van képviselve bennük. Különös súlyt fektetnek a munkások szükségleteire, kiknek a technikai szakkönyvek egész serege áll 1903. január 6.
