Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)

1903-01-20 / 3. szám

1903. január 20. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS

részük csak máról-holnapra él, s a folytonos bizonytalanság arra kényszeríti őket, hogy minden föltételt elfogadjanak, csakhogy teljesen kenyér nélkül ne maradjanak.

Budapesten a munkásoknak több mint kétharmada egészségtelén s piszkos odúkban lakik, de még ezek bérét sem győzi. Táplálkozása a lehető legsilányabb, s e mellett méregdrága. Egyedüli szórakozása a korcsma vagy a pálinkásbolt. Politikai jogokért hiába küzd. Beleszólása sem a törvényhozó testület működésébe, sem a főváros adminisztrácziójába nincs.

Mit nyújt neki az állam és a főváros? Ha jól megfontoljuk: semmit! De azért neki is kell áldozni pénzzel és vérrel. Elviszik katonának, adóját irgalmatlanul behajtják, s megbírságolják, ha gyermekét nem iskoláztatja. A szegénységet, a nyomort nyomon követi a belső keserűség és a lelki meghasonlás. Ma már nemcsak a munkásnép, hanem a kisgazdák, kisiparosok, kiskereskedők és kishivatalnokok élete is csupa küzködés és nélkülözés.

Számolva a tényleges viszonyokkal, nem lehet tagadnunk a szocziális mozgalmak jogosultságát, s törekednünk kell, hogy a mozgalom megmaradjon a békés kibontakozás medrében s ne ragadtassa magát a létező társadalmi rend erőszakos felforgatására. Szükség van gyakorlati reformokra, a jelentkező szükséghez képest. Ezt a külföldön belátta nemcsak a társadalom, hanem maga az állam, legfőbbképpen a törvényhatóságok, melyeknek a nagy városokban különösen bő alkalmuk nyílik a szocziális eszmék megvalósítására.

A magyar állam gépezetében a szocziális olaj- csepp már érezhető. A főváros azonban mint törvényhatóság még egy tizedrészét sem teljesítette ama kötelességeknek, melyeket úgy a humanizmus, mint a közrend érdekei diktálnak. Ez a közönyösség megboszulhatja magát. Amikor feszitőgázak gyűlnek a kazánban, óvatos gépész idejekorán kinyitja a szelepeket. A főváros alsó rétegeiben szinte hallani lehet a forrongás tompa zaját. Most még el lehetne csillapítani. De ha a főváros hatóságai vattával bedugaszolják fülüket a kérő szavak elől. Késő lesz az intézkedés akkor, midőn a követelés fenyegető hangjai fognak menny dörögni.

Az újonnan alakult demokrata körök is téves utón járnak. Ne a mágnások és nemesek kigúnyolását tekintsék feladatuknak, hanem a szegény néposztály óhajainak felkarolását. Ha egyszer gátakat szakítva kiönt a szocziálista áradat: hullámai nemcsak az ősi czimeres nagy urak ellen fognak fordulni, hanem ama gazdag polgárok ellen is, kik csak azért demokraták, mert nem születtek arisztokratáknak.

A fővárosi iskolai oktatás.

A budapesti tanítótestület januárhavi közgyűlésén érdekes fölolvasást tartott dr. Verédy Károly kir. tanfelügyelő a :ifővárosi iskolai oktatás intenzivebbé

5

tételéről.“ Tekintettel arra, hogy a napisajtó az iskolákkal és a tanügygyel fölöttébb mostohán bánik, szükségesnek látjuk a felolvasást részletesebben ismertetni :

Verédy szerint a főváros tanítói három irányban mutathatnak föl tartós sikert. A nyelvi összeforrasztás az, a mi első sorban tudható be nekik érdemül. A felekezeti különbségek nivellálása is nagy tapintattal történik. De különösen figyelmet érdemel, hogy a társadalmi különbség az oktatás alsó fokán nálunk ismeretlen, mert sem előkészítő, sem magán fiúiskolák ez idő szerint nem léteznek Szocziálpedagógiai szempontból végül konstatálta, hogy a tanítók nagy előzékenységgel igyekeznek a szűkölködő tanulókon segíteni. Ezek az előnyök azonban nem zárják ki annak a szükségét, hogy tanítóink úgy a rendtartás, mint az oktatás és fegyelmezés körül oly teendőket ne tűzzenek ki a napirendre, a melyek az oktatási eljárás sikerét fokozhatják. A tanfelügyelő szerint az engedelmességre, pontosságra és tisztaságra való szoktatás érdemel nagyobb figyelmet, illetőleg egyöntetű eljárást, mert ezzel rászoktathatjuk népünket a hatóságok iránti köteles tiszteletre, teendőik lelki- ismeretes végzésére és a közhasznú tisztaságra. Az oktatást illetőleg sürgeti a módszeres értekezletek tervszerű intézését. Ezeken megvitatandó volna az iskolai leczkék körül tanúsítandó eljárás.

Fölveti a tanítás fokainak megtartását, a tantárgyak egymásra vonatkoztatását és ezzel rátér az egyes tantárgyakra. A hittan ugyan a felekezeti főhatóságok rendelkezései szerint taníttatik iskoláinkban, ámde ez nem zárja ki. hogy pedagógiai szempontból a profán tárgyakkal való kapcsolása fölött eszmecserét ne folytassanak egyes tanítótestületeink és így ennek a tárgynak hatását körültekintő eljárás mellett ne fokozhassák. A magyar nyelv oktatása is megérdemli, hogy különösen a nyelvtan túltengését megrend- szabályozzák. Iskoláinkban a készséggel való olvasás visszafejlődést mutat. Okot erre a nyelvtan szabályainak betanítása szolgáltat, pedig a népiskolában a grammatizálás a minimumra redukálandó. E helyett az olvasmányokra és a fogalmazásra kell több időt fordítani, hogy az élet gyakorlati kívánalmainak eleget tehessünk. A tanfelügyelő fölveti az előkészítő- és külön korrepeticziós tanfolyamok kérdését, a melyekkel fejlettebb államaink tanítói ezen a bajon segítenek. A történet és földrajznál az oktató kötelezendő volna a szemléltetést lehető nagy mértékben érvényesíteni, a mire alkalmas eszközül szolgálnak : a múzeumok látogatása és az iskolai kirándulások.

A természettudományok tanításánál sürgeti a tanfelügyelő a leggyökeresebb reformokat. Kívánja, hogy a természetrajznál a biológiai alapról induljon ki a tanítás és a képek csak az ismétlésnél szerepeljenek. Sürgeti, hogy az iskolai udvarokon az oktatáshoz szükséges növényeket termeljenek, akváriumot és viváriumot létesítsenek és utal arra, hogy