Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)

1903-05-26 / 21. szám

1903. május 26. MAGYAR SZEKESFOVAROS 5

a megmaradt összeget váltói visszaszerzésére fordította, de természetesen az ügynökök jutalékára adott négyszáz korona saját terhére esett. Négyszáz koronájába került tehát az, hogy nehány napra ötven korona kölcsönt keresett.

Az emberek gyámoltalansága azonban leginkább ott tűnik ki, ahol ingatlanokra vesznek föl kölcsönöket. A földbirtokosoknak alig 20°/()-a fordul közvetlenül a bankokhoz kölcsönért, míg 80 százalék ügynöki közvetítést keres, noha az ügynökök nem csinálnak egyebet, minthogy a kölcsönkérelmeket a bankok elé terjesztik. Az ügynöknek a földbirtok becslésében, a kölcsönösszeg megállapitásában és kifizetésében, szóval az egész üzlet megkötésében semmi része sincs. Hivatlan prókátor, alkalmatlan harmadik személy a bank és a földbirtokos között, akinek közbenjárását a bank nem is méltányolja, sőt egyenesen elítéli, de aki azért mégis megkapja a maga hasznát, mert a kölcsönkérő szorult helyzetén és járatlanságán élősködik.

A közvetítés ezernyi formában virágzik ma Budapesten. Bizonyságul hivatkozhatunk arra, hogy a Budapesti Hírlap apró hirdetései között valaki a következő hirdetést adta föl :

— Jó forgalmú vendéglőt keresek átvételre. Ügynökök kizárva.

Erre a hirdetésre kereken harmincz válasz érkezett. Harmincz közvetítő iroda és ügynök ajánlotta föl szolgálatát, kik négyszáznál több eladó vendéglő fölött rendelkeztek. Közvetlenül a vendéglősöktől, az eladóktól, egyetlen ajánlat sem érkezett és igy a vevő egyenesen rákényszerült arra, hogy a hivatlan harmadik személy teljesen mellőzhető közbenjárását busásan honorálja.

Ugyanez a viszony áll ma mindenütt, a hírlap és hirdető, a munkaadó és munkás, szóval a kereskedő és vevő között. Természetes, hogy ez a rendszer az áruk drágulását vonja maga után. A kereskedő drágábban ad el, mert az ügynöknek perczen- teket fizet; a vevő drágábban vásárol, sőt a legtöbb esetben olyasmit vesz, amire szüksége sincs. Ezt szaknyelven beugratásnak mondják és a beugratás annál könnyebb, mert ma már a legtöbb kereskedő részletfizetésre dolgozik! E tekintetben valósággal recordot ért el a Kossuth Lajos-utczai Weisz Gyula czég, melyről széltében beszélik, hogy portékáit százszoros perczenttel drágábban sózza részletfizető vevőire. A gyakorlati élet bizonysága szerint pedig éppen ez az áldatlan részletfizetési rendszer bolygatja meg a legtöbb háztartás mérlegének egyensúlyát és kergeti az egyes családokat a romlásba. A járásbíróságok munkája a részletüzlet terjedésével egyenes arányban növekszik, de erősen nő a bűnügyek száma is. A budapesti törvényszék csaknem naponta foglalkozik oly állítólagos sikkasztási pörrel, melyben a vádlott egyebet sem vétett, minthogy a részletre vett árut időközben eladta és a részleteket nem fizette pontosan. Hivatkozhatnánk egy budapesti

könyvkere kedő czégre, mely évenként körülbelül 2000 port indít azért, mert vevői a részletfizetéseket elmulasztották és ami a legszomorúbb, ezt a 2000 részletfizetési üzletet kivétel nélkül ügynökök kötötték. Bizonyság ez, hogy 2000 embert olyan vásárlásba ugrattak bele, amelyre szüksége nem volt és amelyekre vonatkozó fizetési kötelezettségét anyagi helyzeténél fogva nem is teljesíthette.

Száz és száz példát hozhatnánk föl még a mindennapi életből. A háziasszonyok állandó panasza az, hogy a közvetítők tudatosan rossz cselédeket hoznak, csakhogy a gyakori változás révén sűrűbben juthassanak a közvetítési díjhoz. De ugyanez a cselédek kifogása is, kik első közvetítőjüktől többé sohasem szabadulhatnak. Ismeretes a pinczérek békés harcza, melyet a czélból indítottak, hogy végre ne a közvetítőknek, hanem maguknak keressenek. Es napról-napra látható, hogy a közvetítés a műveltebb osztályok rovására is terjeszkedik.

A fejlődő magyar kereskedelem és iparnak igenis szüksége van a közvetítésre, de az ügynöki rendszer mai tultengése közállapotunkra nézve egyenesen veszedelmes.

Az állatkert helyzete és jövője.

Meglepetésszerüleg hat a hír, hogy az a társaság, mely az állatkertet létesítette és fentartja, rossz anyagi viszonyok közzé került. Ezúttal amaz okokat fogjuk ismertetni, melyek a kellemetlen szituácziót előidézték, egy másik czikkben pedig az állatkert jövője érdekében teendő intézkedéseket tesszük megbeszélés tárgyává.

I.

A székesfővárossal az 1896. évi április 25-étől számított 80 évre kötött uj szerződés az apróbb és állandó jellegű kötelezettségektől eltekintve, négy rendkívüli és a társaságnak vagy önerejéhez mért súlyos föltételhez kötötte az állatkert területének újabb emberöltőre való átengedését. Ezek elseje egy szilárd szerkezetű vendéglőnek fölépítése, a mely azonnal a székesfőváros tulajdonába megy át, a társaságot csak a használati jog illetvén meg a szerződés idejére. Ettől a vendéglőépülettől a főbejáratig és azon túl ugyanolyan hosszaságban fölállítandó díszes vasrácskeritésnek, a Szondy-utcza irányában folytatva pedig díszes deszkakerítésnek a fölállítása volt a második kikötés. Ezekhez csatlakozik harmadiknak az állatkert be nem épített részének a székesfővárosi mérnöki hivatal ellenőrzése alá rendelt modern parkozása, végül pedig negyediknek a czirkuszépület megvétele esetén annak a kikötése, hogy ez az állatkerti építkezésekhez hasonlóan szintén azonnal a székesfőváros tulajdonába megy át; az állatkertinek biztosíttatván a szerződés ideje alatt a használat joga.