Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)

1903-05-26 / 21. szám

1903. május 26. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 3 Ez a temető össze sem hasonlítható a firenzei, genuai, messzinai, a szkutarii, sőt a fiumei „Campo Santou-val sem. Azok mindegyike csodásán szép helyen fekszik és vegetácziójuknak bájával szinte vonzzák magukhoz a turistákat. Építészeti és szobrá­szati művekben is szegényes a mi leghíresebb teme­tőnk, aminthogy szegényes e tekintetben az egész főváros. De mégis szent nekünk ez a hely s mind­annyiunk kegyelete övezi; az egész magyar nemzet úgy tekint feléje, mint a francziák a párisi Pantheonra. Helyes és illő dolog, hogy a főváros képekben és Írásban megörökiteni készül a kerepesi temetőt. A tanács már régebben felhívta a mérnöki hivatalt, hogy tegyen javaslatot egy temetői monográfia elkészítése iránt. A mérnöki hivatal megfelelt a megbízatásnak, s azt javasolja, hogy a munka 25 —15 czentiméteres méretű album alakjában állíttassák ki arany és színes nyomással. A tartalom a következő volna: az első részt a történelmi ismertetés foglalná el; a második rósz a jelenlegi fővárosi temető leírá­sát tartalmazná az érvényben levő szabályokkal s a kerepesi-uti temető térképével. A történelmi részben az ó- és középkori temet­kezések nyernének leírást illusztrálva, szöveg közé nyomott képekkel. Itt nagyon szükségesnek tartja a mérnöki hivatal, hogy nemzeti emlékeink kidombo- rittassanak, s a jelen munkában is ápoltassák a nem­zeti kegyelet. Ez okból javasolja, hogy a kerepesi-uti temetőben levő síremlékekről részben a külföld ré­szére mutatóul, részben a vidék részére okulásul 120 fényképfelvétel közöltessók az albumban. A mű kiadásának összes költségeit 10,000 koronában álla­pítja meg a költségvetés. Ez az összeg nem nagy, s ha tekintetbe vesz- szük, hogy az album elárusitása révén a kiadás leg­nagyobb része megtérül, a közgyűlés bizonyára készséggel megszavazza. Egy dolgot azonban figyelmébe ajánlunk úgy a tanácsnak, mint a közgyűlésnek, azt nevezetesen, hogy az album szövegét iró-emberrel készíttesse el. Az album a nemzetnek és a külföldnek van szánva, illő tehát, hogy necsak külseje legyen tetszetős, hanem a tartalma is a székesfővároshoz, meg a kerepesi temető nagy halottainak emlékéhez méltó nívón álljon. Lehet, hogy a mérnöki hivatalban vagy a városházán vannak ügyes tollú literátorok, ez eset­ben azonban nem szabad dilletánsokkal kísérletezni. A főváros keresse meg valamelyik irodalmi társula­tunkat, hogy gondoskodjék az album szövegének megírásáról. Még helyesebb volna pályadijat kitűzni, s a döntést irodalmi fórumra bízni. Hamis mérlegek és mértékek. Valamikor szokásban volt nálunk és Törökország kisázsiai tartományaiban ma is dívik, hogy azt a kereskedőt, mészárost és péket, akit hamis mérték használásán értek, fülénél a boltja ajtajához szögez­ték. Hány átlyukasztott fül volna látható Budapesten és micsoda népcsődület lenne minden második utczá- ban, ha ezt a radikális büntetési módot hirtelen ismét életbeléptetnék ! Talán nincs az ó- és újvilágban még egy város, hol az élelmiszereket oly szemérmetlenül meghami­sítanák és a súly-, meg az ürmértókeket oly csalárd módra kezelnék, mint Budapesten Ennek oka részint a hatósági ellenőrzés lanyhaságában, részint a közön­ség indolencziájában keresendő. Szeretnők tudni, melyik elöljáróság hivatkozhat arra, hogy minden esztendőben legalább kétszer- háromszor megvizsgálja a fűszeresek, a mészárosok, a pékek, a vásárcsarnoki kofák és a korcsmárosok mérlegeit? És ugyan hol van az a bátor férfiú, ki felszólalni merne a vendéglőben, ha sörös kancsójába a pinczér egy harmadrész habot ereszt vagy köve­telné a fűszerestől, hogy mutassa meg, mennyi súlyt rak mérlegébe a vásárolt áru lemórósénól? A ható­ság és a publikum szinte kezére jár a tág lelkiisme­retű embereknek, hogy megrövidítsék, — magyarán mondva: megcsalják — vásárlóikat. Ez a nagyban elharapózott visszaélés is mutatja, hogy mi nem vagyunk jogérző nemzet. A nyűgöt-európai népek, különösen az angol és a német, nemcsak az alkot­mányos jogokat tartja szenteknek, hanem a saját egyéni jogait. Amint nem tűrné el, hogy az államot megkárosítsák, ép úgy tiltakozik és megtorlást köve­tel, ha csak egyetlen fillér erejéig akarják valahol megrövidíteni. Akárhányszor olvashatjuk, hogy pörök indíttattak egy penny vagy egy pfennig erejéig vállalatok és kereskedők ellen, nem pörlekedósi viszketegből, hanem a legtisztább jogérzetből. Ter­mészetes, hogy ahol a közönség maga gyakorolja az ellenőrzést és el nem mulasztja a bírósági döntés provokálását, ott a kereskedők és egyéb üzletembe­rek a lehető legpontosabban szolgálják ki vevőiket. Ez időszerűit mindenki beszél nálunk a „Köz­ponti Tej csarnok Szövetkezet“ esetéről, s nagy a fel­háborodás, hogy egy ily tekintélyes vállalatnál is fordulhattak elő visszaélések a közönség bizalmával szemben. A szövetkezet már tisztázta magát annyi­ban, hogy bebizonyította jóhiszeműségét, kimutat­ván, hogy a hamis jelzésű üvegeket akarata ellenére szállította egy üveggyár. A nagy zajt ütött esetnek csak akkor volna üdvös következménye, ha a közön­ség okulást nyervén, ellenőrzést gyakorolna minden mértékkel és mérleggel szemben, a hatóság pedig erélyesen gyakorolná ellenőrző kötelességét. A visszaéléseket, bárhol történjenek, a leg­nagyobb nyilvánosság előtt kell tárgyalni. Ne a bir­ság — amely rendesen lényegtelen összegre rúg — tartsa vissza a kereskedőket és többi üzletembert a közönség megrövidítésétől, hanem a nyilvános meg­szégyenítés és kompromitálás. A sajtónak a hivatása, hogy in effigie átlyugassa a csalafintáskodók fülét. Ami a Központi Tej csarnokot illeti, időszerű­nek véljük, alaposan és részletesen foglalkozni vele.

Next

/
Thumbnails
Contents