Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)
1903-05-26 / 21. szám
1903. május 26. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 3 Ez a temető össze sem hasonlítható a firenzei, genuai, messzinai, a szkutarii, sőt a fiumei „Campo Santou-val sem. Azok mindegyike csodásán szép helyen fekszik és vegetácziójuknak bájával szinte vonzzák magukhoz a turistákat. Építészeti és szobrászati művekben is szegényes a mi leghíresebb temetőnk, aminthogy szegényes e tekintetben az egész főváros. De mégis szent nekünk ez a hely s mindannyiunk kegyelete övezi; az egész magyar nemzet úgy tekint feléje, mint a francziák a párisi Pantheonra. Helyes és illő dolog, hogy a főváros képekben és Írásban megörökiteni készül a kerepesi temetőt. A tanács már régebben felhívta a mérnöki hivatalt, hogy tegyen javaslatot egy temetői monográfia elkészítése iránt. A mérnöki hivatal megfelelt a megbízatásnak, s azt javasolja, hogy a munka 25 —15 czentiméteres méretű album alakjában állíttassák ki arany és színes nyomással. A tartalom a következő volna: az első részt a történelmi ismertetés foglalná el; a második rósz a jelenlegi fővárosi temető leírását tartalmazná az érvényben levő szabályokkal s a kerepesi-uti temető térképével. A történelmi részben az ó- és középkori temetkezések nyernének leírást illusztrálva, szöveg közé nyomott képekkel. Itt nagyon szükségesnek tartja a mérnöki hivatal, hogy nemzeti emlékeink kidombo- rittassanak, s a jelen munkában is ápoltassák a nemzeti kegyelet. Ez okból javasolja, hogy a kerepesi-uti temetőben levő síremlékekről részben a külföld részére mutatóul, részben a vidék részére okulásul 120 fényképfelvétel közöltessók az albumban. A mű kiadásának összes költségeit 10,000 koronában állapítja meg a költségvetés. Ez az összeg nem nagy, s ha tekintetbe vesz- szük, hogy az album elárusitása révén a kiadás legnagyobb része megtérül, a közgyűlés bizonyára készséggel megszavazza. Egy dolgot azonban figyelmébe ajánlunk úgy a tanácsnak, mint a közgyűlésnek, azt nevezetesen, hogy az album szövegét iró-emberrel készíttesse el. Az album a nemzetnek és a külföldnek van szánva, illő tehát, hogy necsak külseje legyen tetszetős, hanem a tartalma is a székesfővároshoz, meg a kerepesi temető nagy halottainak emlékéhez méltó nívón álljon. Lehet, hogy a mérnöki hivatalban vagy a városházán vannak ügyes tollú literátorok, ez esetben azonban nem szabad dilletánsokkal kísérletezni. A főváros keresse meg valamelyik irodalmi társulatunkat, hogy gondoskodjék az album szövegének megírásáról. Még helyesebb volna pályadijat kitűzni, s a döntést irodalmi fórumra bízni. Hamis mérlegek és mértékek. Valamikor szokásban volt nálunk és Törökország kisázsiai tartományaiban ma is dívik, hogy azt a kereskedőt, mészárost és péket, akit hamis mérték használásán értek, fülénél a boltja ajtajához szögezték. Hány átlyukasztott fül volna látható Budapesten és micsoda népcsődület lenne minden második utczá- ban, ha ezt a radikális büntetési módot hirtelen ismét életbeléptetnék ! Talán nincs az ó- és újvilágban még egy város, hol az élelmiszereket oly szemérmetlenül meghamisítanák és a súly-, meg az ürmértókeket oly csalárd módra kezelnék, mint Budapesten Ennek oka részint a hatósági ellenőrzés lanyhaságában, részint a közönség indolencziájában keresendő. Szeretnők tudni, melyik elöljáróság hivatkozhat arra, hogy minden esztendőben legalább kétszer- háromszor megvizsgálja a fűszeresek, a mészárosok, a pékek, a vásárcsarnoki kofák és a korcsmárosok mérlegeit? És ugyan hol van az a bátor férfiú, ki felszólalni merne a vendéglőben, ha sörös kancsójába a pinczér egy harmadrész habot ereszt vagy követelné a fűszerestől, hogy mutassa meg, mennyi súlyt rak mérlegébe a vásárolt áru lemórósénól? A hatóság és a publikum szinte kezére jár a tág lelkiismeretű embereknek, hogy megrövidítsék, — magyarán mondva: megcsalják — vásárlóikat. Ez a nagyban elharapózott visszaélés is mutatja, hogy mi nem vagyunk jogérző nemzet. A nyűgöt-európai népek, különösen az angol és a német, nemcsak az alkotmányos jogokat tartja szenteknek, hanem a saját egyéni jogait. Amint nem tűrné el, hogy az államot megkárosítsák, ép úgy tiltakozik és megtorlást követel, ha csak egyetlen fillér erejéig akarják valahol megrövidíteni. Akárhányszor olvashatjuk, hogy pörök indíttattak egy penny vagy egy pfennig erejéig vállalatok és kereskedők ellen, nem pörlekedósi viszketegből, hanem a legtisztább jogérzetből. Természetes, hogy ahol a közönség maga gyakorolja az ellenőrzést és el nem mulasztja a bírósági döntés provokálását, ott a kereskedők és egyéb üzletemberek a lehető legpontosabban szolgálják ki vevőiket. Ez időszerűit mindenki beszél nálunk a „Központi Tej csarnok Szövetkezet“ esetéről, s nagy a felháborodás, hogy egy ily tekintélyes vállalatnál is fordulhattak elő visszaélések a közönség bizalmával szemben. A szövetkezet már tisztázta magát annyiban, hogy bebizonyította jóhiszeműségét, kimutatván, hogy a hamis jelzésű üvegeket akarata ellenére szállította egy üveggyár. A nagy zajt ütött esetnek csak akkor volna üdvös következménye, ha a közönség okulást nyervén, ellenőrzést gyakorolna minden mértékkel és mérleggel szemben, a hatóság pedig erélyesen gyakorolná ellenőrző kötelességét. A visszaéléseket, bárhol történjenek, a legnagyobb nyilvánosság előtt kell tárgyalni. Ne a birság — amely rendesen lényegtelen összegre rúg — tartsa vissza a kereskedőket és többi üzletembert a közönség megrövidítésétől, hanem a nyilvános megszégyenítés és kompromitálás. A sajtónak a hivatása, hogy in effigie átlyugassa a csalafintáskodók fülét. Ami a Központi Tej csarnokot illeti, időszerűnek véljük, alaposan és részletesen foglalkozni vele.
