Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)
1903-05-12 / 19. szám
4 MAGYAR SZEKESFOVÁROS 1903. május 12. valaki. A városban lakó gazdag földbirtokos, a jómódú s a szerény vagyonú polgár, a kisiparos s a gyári munkás, mind vagy kevés kivétellel családi házakban laknak. A bérház nem kedvelt kivétel s az is az üzleti negyeden kivül esik. Az utczai forgalomnak ki nem tett vonalakon gyorsan közlekedő vasúti vonatok megszüntetik a távolságot. Mily más a polgári s a munkáscsalád élete ily apró házakban, mint a bérkaszárnyákban! A munkás ez utón vagyonra tehet szert, lassan tulajdonul szerzi meg azt a házat, a melyben lakik. Mihelyt pedig egyéni tulajdona van, akkor egyszersmind aktiv részese a fönnálló törvényes rendnek. Ily társadalomban keletkezhetett az a büszke szó : My house is any castle. Az ón házam az én váram! Nem a büszkeség érzése nélkül emlitjük e helyen, hogy a magyarságnak is ideálja a családi ház! Ha végigmegyünk az alföldnek tősgyökeres magyar városain és községein, akkor azt látjuk, hogy nem a bórház adja meg a helységeknek az igazi karaktert A bérház ott idegen palánta. Épp azért merénylet volt a nemzeti géniusz s — a józan ész ellen, midőn a szegedi árviz után nem arra törekedtek, hogy minden szegedi polgárnak szilárd alapon álljon a családi portája, hanem arra, hogy épüljön mennél több kétemeletes bérház. De hát, nem azt akarjuk ez alkalommal elpanaszolni, hogy a főváros fejlődése nem ilyen vagy amolyan rendszer szerint történt. Ez aránylag csekély baj volna, ha ebben a fejlesztésben egyátalában volna észszerű alapokon nyugvó rendszer s az itt lakó százezrekre való méltányos tekintet. Mindenki tudja, hogy kevés nagy város van, a melynek oly gyönyörű szép a fekvése, mint Budapestnek. De nem is tekintve a szépséget, e hatalmas folyó két partján elterülő, felerészben lapályos, felerészben hegyesvölgyes vidék a lehető legalkalmasabb arra, hogy itt nemcsak szép fekvésű, hanem egyszersmind kiválóan egészséges és kellemes város virágozzék. Hogy ez igy legyen, ez egyszersmind az országnak is elsőrendű érdeke volna. Egyebek között azért is, mert a főváros a vidéki városok mintája. Ha rossz a minta, rossz a vidéki utánzat is. A tősgyökeres magyar ember pedig inkább falun szeret lakni, mint városban. Ha tehát nem teszszük a városokat, első sorban a fővárost kellemessé s egészségessé, óriási akadályt gördítünk az elé, hogy a fajmagyarság mint állandó lakos elfoglalja helyét a városokban. Ma már — Budapestet kivéve, — világszerte elismert tény, hogy egyre növekedő nagy városok népessége nagy, a város közepén fekvő parkok nélkül nem tud emberhez méltó exszisztencziát élni. Megesik a szivünk, ha szűk, kövezett utczákon látjuk a gyermekek játékát, a hol minden pillanatban elgázolhatják. De hát nincs máshová menniök! Mily más sorban részesülnek más fővárosok gyermekei, a hol kisebb-nagyobb parkok minduntalan megszakítják a házak tömegét. Minálunk jóformán órákig elbolyonghatunk, nincsen sehol park, a hol játszani, és pad, a melyen megpihenni lehetne. A mi talpalatnyi hely pedig van s a melyet parknak szoktunk nevezni, ott egymástól nem tud mozogni a sok gyermek. Pedig minálunk legtöbbet beszélnek a testi nevelés szükségéről, a minél nagyobb szatírát alig lehet elképzelni. A fővárosi intézeteknél játókdélutá- nok vannak rendszeresítve, de a szükséges játéktér nincsen. Hiszen sem idő, sem pénz nincs arra, hogy a gyermekeket messzire vigyék. A legfelsőbb tízezer megteheti. De a többi százezreknek nem telik arra, hogy három négy gyermeket villámoson vigyen a zöldbe. Ezeknek pedig Budapest valóságos pokol! Igazi ázsiai állapot ez, nem méltó kulturnemzethez ! Es míg másutt, a hol a városok közepén ezreknek üdülést nyújtó parkok vannak, a hatóságok és a magánosok vetekednek abban, hogy a kerteket és szabad tereket folyton szaporítsák, addig a minálunk versenyeznek a terek beépítésében. Még Magyar- ország legdrágább középülete, az uj parlament mellett sem hagytak emlitésméltó teret. Az újépület szabályozásánál az állam telkek eladásából néhány millió nyereségre tett szert. Boldogult Trefort Ágost volt az utolsó államférfire, a ki ez inhumánus gyakorlatba rést akart ütni. De nem tudta kivinni, hogy a városnak egyetlenegy, házak között fekvő, úgynevezett telkét park czéljaira megmentse. Az általános panasz mellett társadalmi akczió vagy egyesület sincsen, a mely arra törekednék, hogy ezen a hihetetlen állapoton segítsen! Európa majdnem minden fővárosa, egyebek között fejedelmi ajándékból is rendelkezik nagy nyilvános parkokkal. Minálunk ez sincs. Pedig nálunk is megvolna erre az alkalom. Ott vannak például a városhoz közel fekvő, részben viz alatt levő, jelenleg értéktelen lágymányosi területek, a melyek pompás ligetet alkotnának, csak föl kellene hagyni azzal a több, mint furcsa tervvel, hogy ott, a fővárosnak egyetlen szűz, park czéljaira predesztinált területén, a folyó mellett, a Gellérthegy alján — gyártelepek létesüljenek. A főváros fejlődésének jóformán minden ferde- sége nyilván arra viendő vissza, hogy a fősuly azon van, hogy részben a közalapoknak, részben a telek- tulajdonosoknak vagyoni érdekei megóvassanak, még a legégetőbb közérdek rovására is. Minthogy a telek- spekuláczió minden irányban egyaránt terjed, a közérdek mindenütt beleütközik a telekértékesités érdekébe. Ennek következtében a közterületet lehetőleg, vagy jobban mondva a lehetetlenségig szűkre szabják s inkább több telket csinálnak, mert ezek területét drága pénzen el lehet adni. így aztán ott, a hol bokroknak és pázsitnak kellene lenni, négy- emeletes bérkaszárnyák és kávóházak díszelegnek, így történik, hogy a főközlekedési vonalak keskenyek, hogy szobroknak, kutaknak, ülőhelyeknek stb. való apró tér sincs, hogy a szűk utczákban a házak háromszor-négyszer oly magasak, mint ' az utcza széles. Ott, a hol csak emeletes és családi házaknak
