Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)
1903-01-13 / 2. szám
1903. január 13. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 9 sebb-e rögtön és véglegesen eszközölni az eltakarítást, mint felemunkát végezni és a természet közreműködésére bízni a befejezést? Mennyivel borzalmasabb az élőknek a díszesen épült halotthamvasztó épület s benne a hermetikusan elzárható kemenczék, mint a földbe ásott sirgödör, melynek alján sokszor nyüzsögnek a férgek? Aki látta a lipcsei, milánói, torinói és gothai crematoriumokat, s szemtanúja volt a halotthamvasz- tás egyszerű aktusának: lehetetlen, hogy tovább is ragaszkodjék a temetkezés szokásához. Csak az érzelgős szentimentalizmus és a bigottság riadhatnak vissza attól, hogy előnyt adjanak a józan ész követelményeinek a hagyományok fölött. A halottham- vasztás megmenti az élőket a temetők veszedelmeitől és redukálja az eltakarítás költségeit. Budapesten ezidőszerint egy szegényebb sorsú családnál a haláleset nemcsak gyász, hanem anyagi katasztrófa is, ama költségek miatt, melyeket a koporsó, a halottaskocsi és a sírhely okoznak. Ha létesülnek a város különböző pontjain crematoriumok, mindez a költség elesik, illetőleg egy kis részre redukálódik. Van még egy más előnye is a halotthamvasztásnak a földbetemetés fölött. Akit a sírba tettek, az örökre eltűnt a szemünk elől, ha csak meg nem érjük azt az időt, amikor a temetőt felszedik és gondoskodnunk kell, hogy a hozzánk tartozók sírjából kiszedessük — a csontokat. A crematoriumban ellenben a hamvasztás után átvehetjük halottunk földi maradványait: egy maréknyi hamut, amelyet urnába helyezve megőrizhetünk vagy a hamvasztó épületben vagy saját otthonunkban. A kegyelet vájjon nem övezheti-e épp oly szeretettel és megemlékezéssel a hamvvedreket, mint a temetők márvány sírköveit és a korhadó fakereszteket? Mi állaná útját annak, hogy a nemzet nagyjainak maradványait díszes urnákban össze ne gyűjtsük impozáns mauzóleumokban ? Ha van föl- támadás, az örök ítélet harsonája ezekbe a hamvvedrekbe talán inkább elhat, mint azokba a rég elpusztult temetői sírokba, amelyek fölött gyári műhelyek gépei dübörögnek. A külföld mindezt megértette és egyre szaporodnak a halotthamvasztó egyesületek. A m. kir, belügyminiszter azonban előáll és hirdeti, hogy nem adhat engedélyt a halotthamvasz- tásra, mert megzavarná a polgárság közti nyugalmat, sérti a kegyeletet és mert ellenkezik a r. katholikus vallás elveivel! Ha összejövünk külföldi emberrel, tagadjuk le ezt a rendeletet, szellemi korlátolságunknak és bor- nirtságunknak szegénységi bizonyítványát. És tagadjuk le mindenekfölött, hogy Magyarországon vallási egyenlőség volna. A főváros törvényhatósági termében azonban ne maradjon szó nélkül a belügyminiszter határozata. Meg kell mondani Széli Kálmán urnák, hogy saját személyét blamálhatja, ahányszor neki tetszik, de a magyar államot a középkori felfogás homályába sülyeszteni nincs joga. A szerény propeller-társaság. Abból az értekezletből kifolyólag, amely a budapesti csavargőzös társaság bejelentett kívánalmának tárgyalása czóljából legutóbb a kereskedelmi minisztériumban tartatott, a miniszter most leiratot intézett a fővároshoz, ismertetvén a társaság szerénynek éppen nem mondható kívánalmait. A propeller-társaság azt a kérelmet terjesztette elő, hogy biztosíttassék neki a leszállítandó részvény- tőke 4 százalékos kamatoztatása, vagy pedig kerek évi segély adassék neki és pedig az 1903-ik évre 36 ezer korona, 1904-tŐl kezdve pedig évi 64 ezer korona. Ez összegre szüksége van a társaságnak azon az alapon, hogy 1903-ban 210 ezerrel, a következő években pedig 300 ezerrel kevesebb utasra számit. Az átlagos jegyet 9’5 fillérrel számítva, csakis a fenti segélyösszegek mellett pótolhatók valamennyire a társaság veszteségei. A pénzügyminisztérium kiküldöttei kijelentették az értekezleten, hogy az államkincstárt illető díjfizetéseknek a minimumra való leszállítását fogják megengedni, míg a főváros képviselői csakis a kérelem tárgyalását helyezték kilátásba, de minden ígérettől mereven tartózkodtak. A kereskedelmi miniszter mostani leiratával figyelmébe ajánlja a fővárosnak a propeller-társaság kérelmét, kiemelvén annak különösen azt a részét, a mely a partbérekre s a karópénzek megfelelő mérséklésére vonatkozik. Úgy látszik, a propeller-társaságnak sikerült pártfogót szerezni a minisztériumban. Azzal, hogy a minisztérium mit csinál, nem törődünk. Miattunk akár évi egy millió segélyben részesítheti a propellertársaságot, ha a parlament megengedi, de tiltakozunk az ellen, hogy a főváros bármily kedvezményben részesítse a propellereseket, kik évtizedeken át monopolizálták a dunai átkelést és monstruozus jövedelmekre tettek szert. Ha a viszonyok változásába nem akarnak beletörődni, szedjék össze sátorfájukat és szűnjenek meg. Majd akad nem egy, hanem tiz vállalkozó, ki nyomban átveszi a propeller-üzemet egy fillér szubvenczió nélkül. Vorwárt5. A január 7-iki közgyűlésen megtudtuk, hogy a németországi szocziálista munkások közlönyén kívül, amely újabban világhírre tett szert a Krupp ellen intézett támadásával, egy budapesti munkásegylet is viseli a Vonvcirts nevet. Ez a szó nem magyar, tehát a józan logika szerint amaz egyesület sem lehet magyar, amely azt zászlajára irta. Aki nem ösmeri Budapest viszonyait, okvetetlenül abban a meggyőződésben van, hogy külföldi származású és illetőségű emberek képezik ennek az egyletnek tagjait. A magyar székesfőváros azonban a képtelenségek városa. Ilyen abszurdum egyebek között, hogy a „Vorwärts14 tagjainak egyrésze budapesti születésű
