Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)

1903-01-13 / 2. szám

8

magyar székesfőváros

1903. január 13

teremteni, mert nélküle — eléggé látni való — a ferenczvárosi sertésvásár fejlődni nem képes, a szabad vásár nem aktiválható, a sertésfölhozatal általában nem fejleszthető, a fővárosnak természetes utón előálló jövedelmei sem szaporodhatnak s ami a legfőbb : a kinálat nagyobbodása folytán a mai tulmagas bevásárlási árak nem befolyásolhatók a közelelmezés javára. Bizony megint csak fölmunka tehát, ha a közélelmezési bizottság beéri az inkasszobel'i jövedelemrészesedéssel s a sertésvásárpénztárt a kérdéstől különválasztva, annak megoldását elhalasztja ad graecas calendas.

Szóba került a bizottsági ülésen a szerb kereskedelmi szerződés fölmondására vonatkozó körirat is és egyszerűen napirendre tértek fölötte. Hát ez — enyhén szólva — elhamarkodott dolog. A német vámtarifa a maga prohibitiv tételeivel — ezt nyilván tudják a fővárosnál is,— uj helyzetet teremtett. Ezt az uj helyzetet mi nem látjuk ugyan fölötte sötétnek, de mégis elég komolynak arra, hogy annak az országnak fővárosában, amlynek állatexportját a német vámtarifának még kedvezményes tételei is — a jelekből Ítélve •— kétségkívül csökkenteni, sőt hely- lyel-közzel egészen megakasztani fogják, számot vessenek vele. Az ország állattenyésztésének és állat- kereskedelmének érdeke mindenesetre van olyan jelentős érdek, hogy azt tisztán annak a szempontnak, hogy mennyit jövedelmez a fővárosnak a szerb állatoknak itteni megfigyelése, alá vetni nem szabad. Mert a közélelmezés érdeke abban az esetben, ha a magyar állatexport megakad s vele együtt a szerb is elmarad, Budapesten kárt szenvedni nem fog, hiszen a máskor exportra kerülő magyar állatanyag természetszerűleg a honi és főképpen a budapesti piaczo- kat lesz kénytelen fölkeresni. Ez okból nem volt helyes a szerb import dolgában egyszerűen a napirendre térni. A bizottmány a napirendre térésen kívül egyéb mondanivalót is találhatott volna, ha nem leledzenék a félmunkák tömkelegében.

Halotthamvasztás.

Amikor végigolvastuk azt az indokolást, mely- lyel a belüg37miniszter megtagadta az engedélyt a halotthamvasztástól, erősen elrösteltük magunkat és kétségeink támadtak, vájjon tényleg a XX-ik században élünk vagy a középkor derekán? Széli Kálmán lelke rajta, ha a hazai közvélemény pártokra fog szakadni ama vitás kérdés fölött: Magyarország áll-e a kulturális haladás élén a földteke valamennyi államai között avag}^ a nyugot-európai országok és az észak-amerikai Egyesült-Államok!

Mert tudni kell, hogy a halotthamvasztás már évtizedek óta dívik Európa középső és nyugoti részén, valamint az Oczeán túlsó partján. A tudomány, a hygiene, a felvilágosodottság és a demokratizmus eg3Tüttes törekvésének eredménye azok a

crematorimnok, melyekben az emberi hullákat tűz által semmisitik meg.

Az a kérdés, hogy a halottat a nyirkos földbe temessék avagy a 180 fokos hamvasztó kemenczébe dugják; a halottakra nézve tökéletesen közönyös. Csak az élőket érdekli. És pedig első sorban köz- egészségiig37i szempontból. Az emberiség szaporodásával a halottak birodalma is egyre növekszik. A nagy városok jóformán képtelenek elegendő tért nyitni az elhunytak számára. Itt van például Budapest, melynek régibb temetkező helyeit a város expansiv terjeszkedése kiszorította messze távolságba : a rákos-keresztúri határba és a Svábhegy alján levő Farkasrétre. Üres frázis az „örök nyugalom“ említése: ötven vagy száz év elteltével megjelennek a napszámosok, lehordják a sírkereszteket és a föld gyomrából kiszedik a csontokat. így láttuk ezt r. ferenczváros? és a váczi-uti temetőnél, anélkül, hog3T kegyeletes érzelmeink fölháborodtak volna, s ig37 fogják látni unokáink vagy azok unokái a kerepesi- uti sirkertnek a íöldulását. Az élők helyet követelnek a halottaktól. Ez természetes és jogos volna akkor is, ha minden kétségen felül nem állana, hogy a városok közvetlen közelében levő temetők a közegészséget veszélyeztetik. Manapság százezer ember közül legfölebb ha egynek jut osztátyrészül a bebal- zsamozás, vagyis az a kiváltság, hogy testét a férgek ne őröljék szét; a többi közönséges halott a földbetétei után rövid pár év alatt elrothad. A szerves testeknek ez a bomlási processzusa megfertőzteti a földet, a sirkertek vizét és a levegőt is. Mennél lazább és vizenyősebb a talaj, annál nagyobb közegészségi veszedelem a temető. E tekintetben a világ minden doktora egyetért, s ha szava van municipiu- mok tanácskozó termében, azt követeli, hogy a sír- kertek' mentői messzebbre helyeztessenek a lakott városneg37edektől.

Ámde a temető messzesége kellemetlen az élőknek. Egyrészt, mert fáradságos, különösen téli időben vagy esőzések évadján, 10—11 kilométer távolságra kisérni a halottas szekeret, másrészt, mert szaporítja a temetési költségeket. És aztán talán sehol nem nyilatkozik meg a gazdagok és a szegények közti külömbség bántóbban, mint ott ahol teljes egyenlőségnek kellene uralkodnia, a halottak birodalmában és a temetkezések alkalmával. A parvenü hivalkodásnak a legszomorubb alkalom is módot nyújt, hog3r fitogtassa gazdagságát.

A nyugati nemzetek józan gondolkozásn, kiválóbb szellemei már évtizedek előtt kimondották, hog3T a temetkezésekkel járó összes mizériáknak végét kell vetni a halotthamvasztás behozatala által. Amit a föld nedvessége, a rothadó testben kifejlődő gázok és a férgek évek alatt végeznek el, t. i. a teljes megsemmisülést, azt a czivilizált emberiség elérheti egy fél óra alatt a halotthamvasztó kefnenczék révén. A végczél ugyaneg37. A halottat el kell takarítani, mert megfertőzteti a levegőt. Már most nem hetye-