Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)
1903-04-14 / 15. szám
MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1903. április 14. csak elvi szempont vezette és minden animózitás nélkül tettek lépést egy döntő és a jövő, illetőleg irányadó határozat provokálására. A katholikus álláspont mellettük van. Az egy- házjog katholikus magyarázói szerint a városok kegyúri joga az apostoli király legfőbb patronátusi jogából származik, s ebből deriválják, hogy a király, mint a katholikus egyház jogainak legfőbb külső őre nem akarhat kegyúri jogokat adni vagy engedélyezni a katholikus egyházon kivül álló, azzal ellentétes és esetleg ellenséges álláspontot elfoglaló más vallásuaknak. A régibb királyi adománylevelekben azonban nincs kikötve, hogy a plébános választásoknál csakis katholikusok szavazhatnak. Ennek magyarázatául elfogadható az a körülmény, hogy akkoriban a katholikus vallás volt az államvallás és senkinek még az álmában sem jutott eszébe, hogy más felekezetbeliek beavatkozni akarnának a katholikusok egyházi ügyeibe. Később azonban világosan kikötötték egyes adománylevelekben, s ekkép intézkedett József császár türelmi pátense is. Kontro- versia már a 18-ik század végén, 1799-ben felmerült^ a beszterczebányai plébános választásnál, amikor is a király úgy döntött, hogy csak a katholikusok szavazhatnak. így határoztak 1876-ban a soproni, 1883-ban a komáromi, 1896-ban a békés csabai és legutóbb az eperjesi plébános választásnál. Tudunk azonban eseteket, a midőn egyes uradalmak patronátusi joga az uradalommal együtt nem katholikus kézre jutott és annak gyakorlása ellen még egyházi részről sem emeltetett kifogás A fentebb felsorolt döntések azonban azt igazolják, hogy a városok kegyúri jogaiban a kultuszminiszter, illetőleg a király nem akarják részeltetni a más vallásbelieket. A főváros nem katholikus városatyái ezekkel szemben azt vitatják, hogy joguk van a kegyúri jogok gyakorlásához, mert a főváros kegyúri jogainak terheit Budapest minden polgára valláskülönbség nélkül viseli. Ez az érv azonban nem döntő, mert tudjuk, hogy a városok a regálejogokat és a jövedékeket kapták a patronátussal járó költségek fedezésére. A felebbezésnek amaz állításával szemben pedig, hogy az ó-budai plébános a megválasztást a nem katholikus szavazók nagy számának köszönhette, utalnak arra, hogy a szavazás titkos volt, s igy nincs kizárva, hogy a nem katholikusok szavazata másra esett, mint a ki a többséget tényleg elnyerte. Nézetünk szerint a felebbezés ezen argumentuma teljesen fölösleges. Itt csak azt kell végérvényesen kimondani, hogy más vallásbeli szavazhat-e vagy nem ? Mi azt az álláspontot foglaljuk el, hogy csak katholikusok vegyenek részt a plébános választásban. Ez némikép az illendőség kérdése is. Beformátus, evangélikus és izraelita — ha csak Bechthaberei-on lovagolni nem akar — ne avatkozzék a katholikusok ügyeibe. Bizzák egészen a katholikusokra. hogy kit 6 akarnak plébánosuknak megválasztani, nekik úgy sem lesz dolguk vele. Még ha föltétien joguk is volna a beleavatkozásra, akkor sem kellene azzal élniök. De ez a jog fölöttébb kérdéses. Óhajtjuk, hogy a kultuszminiszter egyszer és mindenkorra végét vesse a bizonytalanságnak és elrendelje, hogy jövőre más felekezetbeliek ne vehessenek részt a kath. plébánosok választásában., Szabadalmazott uzsora. Amit a fővárosban gombamódra elszaporodott korona-hitelszövetkezetek müveinek, az egyenesen fölháboritó. A legszemérmetlenebb kizsákmányolás áldozataivá lesznek azok, kik egy meggondolatlan vagy kétségbeesett pillanatban arra határozták el magokat, hogy egy ilyen szövetkezethez forduljanak kölcsönért. A közönséges uzsorás ellen van módja az utólagos védekezésnek vagy megtorlásnak, a hitelszövetkezeteket azonban a törvény védi. Az a boldogtalan adós, kinek nyakára egy ilyen szövetkezet hurkot vetett, hasztalan tiltakozik kifosztása és tönkretétele ellen. A direktor urak előkelő nyugalommal ráütnek az alapszabályokra és megmutatják az álmélkodó félnek, hogy a budapesti kereskedelmi törvényszék fölhatalmazta őket a szövetkezeti uzsoráskodásra. Hogy megvilágositsuk, mikép bánnak el a felekkel a heti befizetéses szövetkezetek, adjuk az alábbi hozzánk intézett levelet: „A múlt év nyarán meg voltam szorulva, s egy ismerősöm azt ajánlotta, hogy forduljak egy hitel- szövetkezethez. Miután két prima kezessel aláírattam a 300 koronás váltót és a kötelezvényt, a szövetkezet pénztára kegyes volt kifizetni nekem 208 mond kétszáznyolcz koronát. Miután a pénztárnok látta, hogy ájulás környékez, lekötelező nyájassággal megmagyarázta, hogy a levont 92 koronából 62 korona javamra iratik, mint befizetés két részjegyemre, a többi pedig fölmegy beiratási, kezelési, informálási, posta és irodaköltségekre. A pénz nagyon kellett^ nem dobhattam vissza a mosolygós urnák, hanem magamban káromkodva eltávoztam. Mielőtt az irodából kiléptem volna, a titkár arról is fölvilágosított, hogy a 62 korona után, amelyet levontak, késedelmi kamatot is számítottak és pedig január 1-óig visszamenőleg. — Hogyan vehetnek önök késedelmi kamatot januártól augusztusig, amikor én csak ma, augusztus 2-án lettem a szövetkezet tagja? — kórdém meglepetve. — Az alapszabályok intézkednek igy! — És mennyi a késedelmi kamat ? —- Minden forint után minden hétre 1 krajczár. Tudják-e, kérem, hányas perczent ez ? Nem kevesebb, mint 52°/0! Már akkor furcsákat kezdtem gondolni a kereskedelmi törvényszék felől, mely ezt
