Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)
1903-04-14 / 15. szám
1903. április 14. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 3 zást, s egyebed közt Budapest közgazdasági bizottsága elhatározta, hogy 2000 korona megszavazását fogja ajánlani a közgyűlésnek. A bizottság intencziója épp oly nemes, mint az egyes adakozóké, s mint azé az újságé, mely az iskolahajó zászlóját legbuzgóbban lobogtatja, de ismételjük, hogy egyrészt csalódásban ringatják magukat, másrészt helytelen dolgot művelnek. Csalódnak abban, hogy a szükséges pénzt összeszedhetik, helytelen dolgot művelnek pedig az által, hogy az állam kötelességét magukra vállalják. Pénzbeli hozzájárulás helyett Írjon fel a főváros és a többi törvényhatóság a kormányhoz, hogy szerezzen be egy iskolahajót. Ha az állam tud közel 2 millió szubvencziót adni a hajóstársaságoknak, talán csak marad még 150.000 koronája egy iskolahajóra is. A megvádolt főváros. A magyar gyárosok szövetsége még tavaly panaszt tett a kereskedelmi miniszternél a főváros tanácsa ellen s azzal vádolta, hogy a magyar ipar mellőzésével külföldi czégeket részesít előnyben. E panaszra okot a főváros gépeihez szükséges olaj szállítására megtartott nyilvános árverés eredménye adott a gyáraknak, amikor is a Kind és Herglotz osztrák olajgyártó czég nyerte el a szállítások nagy részét A kereskedelmi miniszter e panasz folytán magyarázatot kért s kapott is a fővárostól. Hogy külföldi czég ajánlatát kellett elfogadni, annak tisztán a magyar olajipar élhetetlensége volt az oka. Az árlejtés megtartása előtt egy évvel kibocsájtotta volt már a tanács a pályázati hirdetményt, amelynek föltételei között világosan ki volt téve, hogy az olajoknak mily vegy-alkatrészeket kell tartalmazniok, úgyszintén kifejezést nyert az a föltétel is, hogy a pályázók a versenyre bocsájtott olajmintákat előzetesen kémiai és mechanikai szempontból megvizsgáltatni s az erről szóló bizonylatot becsatolni tartoznak- A nyolcz pályázó közül csak kettő felelt meg e föltételeknek és pedig a magyarországi Derneuer czég, amely el is nyerte a kenőolaj szállítását, továbbá az osztrák Kind és Herglotz czég. így természetesen el kellett fogadni ez utóbbi czég ajánlatát és pedig a magyar konkurensek rovására. A kereskedelmi miniszter el is fogadta e magyarázatot s igy a dolog már feledésbe is ment volna» ha egy budapesti olaj gyártó czég azt újabban föl nem eleveníti. A Csáky és Társa czég terjedelmes memorandumot intézett az országos iparegyesülethez, amelyben ugyancsak az említett olajszállítás esetéből kifolyólag ismételten hazafiatlansággal, s a magyar ipar elnyomásával vádolja a fővárost. Azt kívánja, hogy visszaállittassék a régi szokás, amikor ugyanis minden gyár tetszése szerinti olajjal pályázhatott. A tanács ama követelését, hogy az olajok előirt recept szerinti vegyi összetételekből álljanak, a panaszos czég oly zaklatásnak minősiti, amelyet a magyar ipar már a költséges volta miatt sem bir meg. Ez újabb igazságtalan támadás folytán most tette meg jelentését Vosits Károly tanácsnok a polgármesterhez. Világosan kimondotta, hogy a vádak merőben alaptalanok s hogy nincs egyéb czéljuk a reklám hajhászatnál. A pályázat teljesen nyílt volt, abban bárki részt vehett s ha a magyar olajiparosok eleget tettek volna a kívánt feltételeknek, úgy bizonyára nem részesültek volna mellőzésben. A fővárosnak elvégre is jogában van olyan árut követelni a szállítótól, amilyen leginkább megfelel a czéljainak. Hogy az árlejtési föltételekben kikötött követelmények sérthetik-e az iparosok érdekeit, arra nézve kéri Vosits tanácsos kihallgatni ama szakértőket, akik a szükséges olajok vegyi összetételeit annak idejében megállapították és pedig a technológiai intézet olaj- készitő osztályának vezetőjét. Kájlinger vízvezetéki igazgatót, Baló Mátyást a fővárosi vegyészeti intézet igazgatóját. Végül fölkéri a polgármestert, hogy védelmezze meg a fővárost a hasonló alaptalan támadásokkal szemben s az országos iparegyesület közvetítésével szólítsa föl a vállalkozó czéget, hogy reklámot czélzó okvetetlenkedésóvel a jövőben hagyjon föl. A községi választás. Ezen a héten, csütörtök reggel megkezdődik a községi választók összeírása és a munka eltart április 24-ig. Tehát nyolcz napon át van alkalma a főváros választókópes polgárainak fölvétetni magokat a névjegyzékbe. Az igazoló-választmány helyesen járt el, midőn legutóbb tartott ülésén kimondotta, hogy községi választónak azt is föl kell venni, aki nincs benne az országgyűlési választóknak 1903. évre érvényes névjegyzékében, ha a küldöttség előtt választói minőségét igazolni képes. A választói küldöttségek az említett határnapokon belül az egyes kerületek elöljárósági épületében fogják végezni az összeírást, kivéve a Belvárosban, amelynek összeíró küldöttsége a központi városházán lesz. Az összeíró küldöttségek a következők : I. kerület. Elnök: dr. Áldássy Antal, helyettes elnök: Drágon János, rendes tagok: Kertscher István, dr. Kiasz Pál, Mauks János, póttagok: Petri Ottó, Stolcz István, Hegedűs Lajos. II. kerület. Elnök: Ott Lajos, helyettes elnök: Lindmayer Ferencz, rendes tagok: Laupmann József, dr. Petsits Márk, Szabó M. Ferencz, póttagok: dr. Ernyei Mór, Jenes Vilmos, dr. Mészáros József. III. kerület. Elnök: Gebhard József, helyettes elnök: Zboray Gyula, rendes tagok: Berger Ármin, Birkl István, Günther Béla, póttagok: Szabó József, Svarezmann Lajos, Huh Géza.