Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)
1903-04-07 / 14. szám
1908. április 7. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS ________ ______________ _____5 Mu nkásjóléti hix/atal. A tavasz beköszöntött, de sok ezer ember még mindig hiába várja a foglalkozást. A munkakereslet nagyobb, mint a kinálat, mert a vidékről állandóan özönlenek Budapestre a foglalkozást keresők. Akinek nincs módjában Amerikába vándorolni, az a fővárosban reméli és keresi a boldogulást. A múlt esztendőben 81,420 munka- nélküli férfi és nő fordult a budapesti munkaközvetítő hivatalhoz, holott a kétszer akkora Bécsben csak 74,067. E munkátlanok közül nálunk csak 81,284, Bécsben ellenben 45,701 kapott foglalkozást, vagyis Budapesten a jelentkezők alig 40 százalékán segítettek, mig Bécsben 72 százalék jutott munkához. Mi történt azzal az 51.000 emberrel, aki hasztalanul kopogtatott a munkaközvetítő hivatal ajtaján? Hát valahogy eltengődtek a népkonyhákon, a jótékonysági egyesületek adományain, s ették az ingyen levest, tejet és kenyeret, amelyet a demokraták és szabadkőművesek osztattak szét a város különböző kerületeiben. Az igazi nyomorúság azonban csak ezután szakad rájuk, amikor a társadalom, ama hitben, hogy a tavasz meghozza a munkát is, beszünteti a tömeges segélyezéseket. Télen fogékonyabbak vagyunk embertársaink nyomora iránt, megfeledkezvén arról, hogy a munkátlan ember az év többi szakában, a legragyogóbb tavaszi napokon is csak úgy érzi az éhséget, mint a zimankós deczem- b erben. Szükséges, hogy a munkanélküliség kérdése állandóan napirenden tartassák. Minél többször foglalkozunk ezzel ?az ügy gyei, s mennél több oldalról világítjuk meg, annál jobban tisztázódik' a munkanélküliség nagy problémája, s remélhetőleg annál inkább érdeklődnek iránta azok a körök is, melyeknek jóakaratától és belátásától függ jórészben a baj orvoslása. A munkanélküliségnek általában két fajtája észlelhető: a krónikus és periodikus munkanélküliség. Manapság tudvalevőleg minden vállalat arra törekszik, hogy ipari termékeivel versenytársait legyőzhesse. Világos, hog}^ ezt a versenyt a nagyobb vállalatok könnyebben bírják el, mint a kisebbek. „Aki bírja, az marja.“ Ennek a létért való küzdelemnek első áldozatai azok a munkások, kik a kisebb műhelyekben dolgoznak. Budapesten az utolsó tiz év alatt számos kis ipartelep ment tönkre, részben a féktelen verseny, részben a szolid alapot nélkülöző spekulácziók következtében. A kisebb vállalatoknak a nagyobbak által való tönkretevése krónikus egymásutánban történik, miért is azt a munkanélküliséget, mely az ilyen üzembeszüntetések következménye, krónikus munkanélküliségnek lehet nevezni. Ami az időszaki munkanélküliséget illeti, az rendszerint olyan iparágaknál észlelhető, melyek bizonyos periódusokban fennakadást szenvednek. Ilyen nálunk az építőipar. Hajdan a munkaadó akkor is gondoskodott embereiről, ha semmi munkája sem volt, ma azonban rögtön szélnek ereszti őket. Látható tehát, hogy a munkanélküliség mindkét neme nagyrészben a fennálló társadalmi rendnek tulajdonítható, ennélfogva magának a társadalomnak kellene törekednie, hogy a bajokat orvosolja. Sajnos, még ma is akadnak az irányadó körökben olyanok, kik a munkásembert henyélőnek és mások könyör- adományára spekulálónak nézik. Ennek a felfogásnak ellentmond az élet. Láthattuk, hogy a fővárosi munkások eddig rendszerint visszautasítottak minden olyan segélyakciót, mely a könyörületességen alapszik. Általános jelszóvá lett közöttük: „nem könyör- adomány kell, hanem munka!“ A kérdést már évek óta tanulmányoz- tatja az állam is, meg a főváros is, de megfelelő intézkedés jóformán nem történt. A mai kornak jellemző tulajdonsága, hogy sokat tanulmányoztak de keveset alkot. Hogy a munkásjóléti intézmények tekintetében mennyire el vagyunk maradva a nyugati államokhoz képest: akkor látjuk csak igazán, ha az illető országokban megfordulunk, vagy a külföldön levő munkásjóléti intézményeket ismertető müveket tanulmányozzuk. Itt van például Gettéri Mórnak ]apunkban már méltatott szocziális napikérdések czimü hatalmas munkája. Ebben a legapróbb részletekig ismerteti a külföldön bevált munkás