Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)
1903-01-13 / 2. szám
1903. január 13. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 5 tetben kidfégitő és a szegényügyet helyes mederbe terelte, erősen csalódik. A rendelet ugyanis csak azt állapitja meg, hogy a főváros kiket részesithet pénzbeli segélyben ; arról azonban, hogy kiket részesítsen munka által való segélyben, mélységesen hallgat. Többizben kifejtettük már, hogy elhibázott szegényügyi politika az, mikor a főváros arról gondoskodik, hogy (a szegény ember alamizsnát kapjon, s nem törődik azzal, hogy munkája legyen. Alapelvnek azt kell elfogadni, hogy alamizsna nem való másnak, mint aki teljesen munkaképtelen. Aki dolgozni képes, azt munkához kell juttatni, még pedig az állam, a főváros és a vagyonos társadalom együttes közreműködése mellett. Mint már egyizbeu kifejtettük, megalakítandó és a főváros felügyelete alá helyezendő a munka által segítő egyesület. amilyenek üdvös eredménynyel működnek Párisban és Németország több nagyobb városában. Egy fővárosban, hová a vidék összes hajótöröttéi iparkodnak, az a szegénység képez sociális veszedelmet, mely a munkanélküliségből származik. Ha a város és a társadalom nem gondoskodik arról, hogy a szegény ember munka révén jusson lakáshoz és élelemhez, hanem alamizsnákat osztogat és esetröl-esetre nagyobb segélyösszegeket folyósít, (mint a hogy a főváros az idén tette a 200.000 korona szétosztásával), akkor önmaga neveli saját nyakára a koldusokat. Az alamizsna megöloje a munkakedvnek és az erkölcsi öntudatnak. A szegényügy rendezése mindaddig nem lesz megoldva, mig a fővárosban levő száz meg száz jótékonysági egyletet a szegényügyi közigazgatás keretében nem összpontosítják. Franczia minta szerint kell szervezni a „Nyilvános segitőhivataltu. A Párisban levő összes jótékonysági egyesületek az „Assistance Publique“ felügyelete alá tartoznak, mely állami intézmény, a köztársasági elnök által kinevezett 35 tagú felügyelőbizottsággal. E hivatal óriási ügykezeléséről a statisztikai adatok nyújtanak kellő fogalmat. Működése évenként több mint 500.000 egyénre terjed ki, költségei pedig több mint 35 millió frankra rúgnak, melyhez maga Páris városa 20 millióval járul. Az „Assintance Publique“-nek a nagy árucsarnokban külön helyisége van, hol az élelmiszereket osztják szét azok közt, kik valamely kerületi irodának az utalványávál jelentkeznek. A múlt évben ingyen szétosztásra került: 180,000 kg. vaj, 3.034,881 tojás, 1.683,125 kg. főzelék, 240,000 kg. hal, 80,500 kg. szárnyas, 780,000 kg. burgonya, 7850 darab ökör, 15,600 darab borjú, 15,150 birka, 5 413,295 kg. kenyér, 5.739,960 kg. liszt, 4.514,700 liter bor, 47,000 liter eczet stb. Ingyen gyógyszert 1.399,000 frank értékben szolgáltattak ki. A hivatal azonban nemcsak anyagi segélyről gondoskodik, hanem munkáról is. Forgalomba bocsát az egyesület tagjai közt úgynevezett munkajegyeket (bon de travail), melyeket az illetők a szegények és koldusok közt szétosztanak. A ki ily jegy gyei az egyesület munkatelepein jelentkezik, azonnal kap vagy ott helyben vagy — főként a nők — otthon végezhető munkát, amelyért teljes ellátás jár vagy 1 frank 50 centimig terjedő díjazás. Az „Assistance pour le travail“ munkatelepén a nők mosni, vasalni, varrni tanulnak, a férfiak asztalosságot. Az elv az, hogy alamizsna helyett a munka által ébreszszék föl az emberekben az önbizalmat és önbecsülést. Budapesten mondhatnánk égető szükséggé vált a jótékonysági egyletek nagyrészének hatósági felügyelet alá helyezése. A visszaélések valóságos Augiasz-istállójává lett egynémelyik s olyan heréket táplál, kik a közönség -jószívűségét a maguk zsebére aknázzák ki. Legközelebb megismertetjük olvasóinkkal, mikép kezelik a szegényügyet ezek a zsebrák-egyesületek. Az eladósodott tisztviselők. Ha áll az a tétel, hogy eladósodott tisztviselőkkel nem lehet jól adminisztrálni, akkor ugyancsak csehül van a főváros közigazgatása. Mert hivatalosan megállapították, hogy a múlt év folyamán közel liarmadfélszáz tisztviselő fizetésére vezettek foglalást a hitelezők. De hány van olyan, aki úszik ugyan az adósságokban, de még el tudta kerülni a fizetésletiltást ! Az állapot kétségkívül szomorú, mindazáltal igazságtalanság volna belőle a tisztviselők morális értékére és megbízhatóságára vonatkozólag dehonesz- táló konzekvencziát levonni. Meg vagyunk győződve, hogy az eladósodott tisztviselő sem vét kötelességei és a hivatali becsület ellen, de mert egyrészt a hivatalnoki állás tekintélye nem tűri, hogy a tisztviselők nyakig elmerülve legyenek az adósságokban, másrészt, mert a közönség könnyen gyanút táplálhat az adminisztráczió pártatlansága ellen : föltétlenül szükséges az állapot rendezése. Elvi álláspontunkat már az ősszel, amidőn közhírré lett a polgármesternek az eladósodott tisztviselőkhöz intézett rendelete, kifejtettük „Adós fizess“ czimü czikkünkben. Azóta az érdekelt tisztviselők néhányszor összejöttek tanácskozásra, s felkeresték a pénzintézeteket, hogy konvertálhassák adósságaikat. Persze a nagy bankok nem mutattak hajlandóságot ehhez az „üzlethez.“ Deczemberben hire járt, hogy egy most alakult kisebb pénzintézet, melynek élén több befolyásos városatya áll, kézbe veszi az ügyet. Azonban e remény is füstbe ment, mert az intézet életbiztosításon kívül kölcsönös szavatosságot is követelt, amibe az érdekeltek túlnyomó része nem akart belemenni. A polgármester által kitűzött terminus — deczember 31-ike elmúlt anélkül, hogy a tisztviselők rendezték volna adósságaikat. A számvevőség tehát jelentést tett a polgármesternek. E jelentés szerint 1902. január elsején 203 tisztviselő-
