Magyar Székesfőváros, 1902 (5. évfolyam, 1-39. szám)

1902-02-09 / 6. szám

4.

MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS.

1902. február 9.

lyek ötven -nyolczvan, sőt már száz percent községi adóval sem tudnak boldogulni, folyton újabb és újabb állami terheket vegyenek magukra, jogos, méltányos és igazságos e az, hogy az állam olyan terheket ró a municipiumokra, hogy azok sem az állami, sem a községi feladatoknak megfelelni nem tudoak. Az csak nem állapithatja meg a jogosultságát, h gy a terheket az ország vahimennyi községe viseli. Valamennyi roskadozik alatta. Sokkal férfiasabb lett volna, ha a miniszter nyiltan és őszintén megmondja:

— Nem segitek, mert nem akarok segíteni rajtatok. A községeknek meg kell törniök, hogy maguktól bekivánk zzanak az állami közigazgatás keretébe. Az állam érdeke — legalább az én szempontomból — az, hogy pusztuljon az autonómia az egész vonalon. Diskreditálni kell az önkormányzatot s azért rakom egyik terhet a másik után a vállára s ezért akadályozom meg még azt is, hogy a maga erejéből fejlődjék, gyarapodjék.

Ez legalább őszinte és igaz beszéd lett volna. De a miniszteri leirat amilyen bö a frázisokban, olyan szűk az igazságban.

A miniszteri leirat azonban erősen fenye- getödzik is. A sorok között megmutatja a kormánybiztost. Érdekes ez a kormánybiztosi história. A minisztériumban bizonyosan nag/ örömmel várták a hatást, hogy a városházán micsoda nagy rémületet fog okozni a kormány- biztossal való fenyegetödzés. Nem ugv történt. A városházán nem ijedtek meg, sőt örömmel fogadták a hirt.

— Ám tessék. Jöjjön a kormánybiztos. Nekünk ninesen semmi takargatni valónk. Örülni fogunk, ha a kormánybiztos rendbehozza a háztartást. Nem féltünk a harminczas bizottságtól sem, A polgárság képviselői már konstatálták, hogy önámitás az, hogy pusztatakarékossággal rendbe lehet hozni a háztartást, hogy jobb administráczióval meg lehet takarítani a hiányzó milliókat. Jöjjön hát a másik faktornak, a kormánynak a képviselője. Vizsgálja meg az is alaposan a mi dolgainkat, hadd lásson tisztán a kormány is.

A minisztériumban is észrevették, hogy a kormánybiztossal való fenyegetéssel nem értek célt, mert a városházán nemcsak nem ijedtek meg a kormánybiztostól, hanem szívesen 'átják.

Azonnal megfujták tehát a takarodót. S azok az újságok, amelyek köztudomás szerint a minisztériumból kapják az intenciókat s amelyek versenyt fenyegetődztek a kormány- biztossal, most már tagadják, hogy a miniszter valaha csak gondolt is kormánybiztosra. Most

már nem kell nekik a kormánybiztos. A jelenlegi kormány sokkal nagyobb tisztelője az autonómiának, semhogy kormánybiztost küldjön. Minek. Hogy az is kénytelen legyen konstatálni, hogy frázisokkal nem lehet pénzt teremteni, hogy az állam és a közönség áldozata nélkül a háztartást rendbe hozni nem lehet. Ennek a konstatálására csak nem vállalkozhatik a kormány, mert viselnie kellene a konzekvenciáit is.

r zomoru állapotok, hogy ilyen döre komédiát lehet játszani az ország székesfővárosának a közönségével s a teljesen züllött közéletet bizonyítja, hogy a közönség flegmával, közömbösen nézi ezt a komédia játszást.

Önként felmerül a kérdés, hogy mi szükség van erre. A magyarázat egyszerű. A főváros adminisztrációjáért, ügyes-bajos dolgaiért bizonyos mértékben a belügyminiszter is felelős. A büdzséiét a belügyminiszter hagyja jóvá. A miniszternek módjában van az ellenőrzés, hatalmában van a véleménye szerint hiábavaló kiadások törlése. A miniszter is tudja, hogy Budapest háztartását a mai alapon nem rendezheti s ha rendkívüli bevételekhez nem jut, a katasztrófa kétségtelenül bekövetkezik. Az is bizonyos, hogy a katasztrófa bekövetkeztésekor az egész vonalon a felelősség kérdése fog előtérbe nyomulni. Mindenki a bűnbakot fogja keresni. A kormány ezekkel a dorgálásokkal a felelősséget akarja magáról jó előre elhárítani. Ha a katasztrófa több bátorságot ad az embereknek s a maguk védelmére bátrabban beszélnek s nyíltabban ráfognak mutatni a kormány politikájára, akkor majd előszedik a miniszteri levéltárból a büdzsét leiratokat s azzal fogják bizonyítani, hogy ime a kormány mindig megtette a maga kötelességét. Mindig komolyan, atyai jóakarattal figyelmeztette a várost, hogy jobban gazdálkodjék, hogy ez a gazdálkodás hova fog vezetni. Ha a főváros nem fogadta meg a jó tanácsot, ha nem hallgatott az okos szóra, a kormány arról nem tehet, a kormányt azért felelősségre vonni nem lehet. Vagyis magyarul szólva, ezek a leiratok csak arra valók, hogy takarják a kormánynak felelősség alul való kibújását. Hogy sikerülni fog-e, az más kérdés.

Érdekes Márkus József főpolgármesternek a büdzsét leiratra vonatkozó nyilatkozata. A főpolgármester egy újságírónak igy nyilatkozott :

— Nem tartom ez idő szerint valószínűnek, hogy a miniszter kormánybiztost küldjön ki. Mert a belügyminisztériumban már megállapodtak azokra az elvekre vönatkozólag, amelyek a főváros adminisztrációjának refor-