Magyar Székesfőváros, 1902 (5. évfolyam, 1-39. szám)
1902-02-02 / 5. szám
1902. február, 2. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 5. A szabályozás teljesen a közmunkatanács föladata lesz. A város még tegitkezni sem fog. Előreláthatólag ez lesz a közmunkatanács meg- ölöje. A közmunkatanács ugyanis, miután a fővárosi pénzalap az öt megillető bevételt nem kapja meg, a szabályozásokat nem hajthatja végre s nagyon rövid idő alatt kénytelen lesz demonstrálni, hogy törvényes feladatának megfelelni nem tud. Még csak egyet akarunk megemlíteni. Az uj rend alapján megszűnik a protekció. Vége lesz annak, hogy egyesek úgy járják ki maguknak a méltányosság címén osztogatott szabályellenes építési vagy parcellázási engedel- met. Ezután a szabály betűje dönt, A szegény embernek, akinek nincsen megfelelő összeköttetés, ebből is csak haszna lesz. A főváros közönségének tehát nem lehet ellenvetése az uj rend ellen. Az lesz a köz- igazgatás igazi egyszerűsítése. A kormány jóakarata. Úgy látszik állandó rovatot nyithatunk a kormány jóakaratának a megnyilatkozásairól. A kormány hét- ről-hétre gondoskodik arról, hogy a főváros közönségét jóakaratáról, támogatásáról, szeretetéről biztosítsa. Soha kormány szavakkal még annyit nem dédelgette e várost, mint a mostani kormány. Igaz, hogy soha egy kormánynak a cselekedetei nem állottak olyan ellentétben a hirdetett szavakkal, mint ennek a kormánynak a cselekedetei. A tényekből azt kell következtetnünk, hogy a mostani kormányzás egyik legfontosabb föladatának és kötelességének tekinti, hogy Budapestet, Magyarország székesfővárosát tönkre tegye. Ugylátszik, hogy a kormány is fölült annak az üres frázisnak, hogy Budapest a vidéki városok rovására lett nagygyá s hogy a vidéki városok csak akkor fognak fejlődni, ha Budapestet agyonütik. A főváros pénzügyi helyzetéről nem akarunk bővebben Írni. Nincsen polgára a fővárosnak, aki ne tudná hogy a város újabb bevételi források nyitása nélkül tovább evezni nem tud, hogy olyan nehéz pénzügyi viszonyok között vergődik, amikor már a garas is vagyon. A polgármester az idei büdzsét tárgyalása alkalmával elég nyíltan és őszintén nyilatkozott. Megmondotta, hogy a főváros háztartását csak ugy hozhatják rendbe, ha a polgárság meghozza a maga áldozatát, s a kormány anyagilag és erkölcsileg támogatja a fővárost. A kormány szóval meg is ígért mindent. Szinte kétségbeejtően bőkezű volt. Amikor azonban a jóléti bizottságnak ismert memorandumában arra kérte a Város a kormányt, hogy abból a sok Ígéretből valamit váltson föl apró pénzre, a kormány még csak nem is válaszolt. Hiába való volt a közgyűlés provokálása, hiába vetették föl a kérdést a parlamenti bizottságban. Egyes konkrét esetekben csaknem kivétel nélkül mindig a főváros ellen foglal állást a kormány. Múltkor közöltük, hogyan kényszeritette a kormány a fővárost, két állami útnak az átvételére anélkül, hogy megadta volna a fővárosnak a törvényben biztosított állami szubvenciót, amelyet minden vidéki város megkap. Most pedig minden komoly ok nélkül, csupa szeszélyből újabb kiadásra kényszeríti a kormány a várost. A Gyár-utca és Király-utca sarkán a főváros azzal a vállalkozóval, akit ugyancsak miniszteri parancs rendelt a város mellé, egy illemhelyet állíttatott föl. Az illemhely közelében van egy állami telek. S ez elég ok volt arra, hogy a kormány utasítsa a várost, hogy az illemhelyet távolítsa el. A főváros kérte a kormányt, hogy rendeletét vonja vissza, mert az a városnak minden komoly ok nélkül, nagyobb kiadást okoz. A vállalkozótól ugyanis nem követelheti a város, hogy ingyen helyezze át az illemhelyet, az áthelyezés költségét tehát a városnak keli megfizetnie. Nem használt semmit. A belügyminiszter fel- sőbbségének és hatalmának teljes tudatában meglehetősen rideg hangon elrendelte, hogya a város a parancsot hajtsa végre. S a város nem tehet mást, kénytelen végrehajtani. A sokat dicsőített autonómia ugyanis ugy van megalkotva, hogy ha a miniszter valamit parancsol s a parancsát másodszor is megismétli, a törvényhatóság szó nélkül, vakon köteles engedelmeskedni és csak a parancs végrehajtása után pa- naszkodhatik — ha kiakarja magát nevettetni — a törvényhozásnak. Az autonom jogok szent nevében még szigorúbb a fegyelem, mint a katonaságnál. Legyünk őszinték. Hogy ennyire jutottunk, azt nagyrészben a törvényhatóság és a választó közönség indolenciájának köszönhetjük. A klikk főnökök valamennyien derék mamelukok, akik uruknak és parancsolójuknak a mindenkori kormányt ismerik el. S miután ők vezetik a képviselőválasztásokat is, a képviselők fölöslegesnek tartották, hogy a főváros érdekeit is képviseljék, hogy néha Budapest speciális érdekében is tegyenek valamit. A legutóbbi képviselőválasztás alkalmával három kerületben tört rést a polgárság a klikk hatal- moinl, s a klikk jelöltjével szemben a maga emberének adta a mandátumot. Kissé korán lenne Ítéletet mondani, hogy a változással nyert-e valamit a polgárság. De mindenesetre meg kellene már egyszer próbálni, itt volna az ideje, hogy a főváros országgyűlési képviselőire appeláljon és keresse a módját annak, hogy Budapest kilenc képviselője a legilletékesebb helyen, a parlamentben szálljon síkra a főváros jogos érdekéért. Végül Budapest az ország székesfővárosa és a főváros érdeke egyúttal az ország érdeke is. Uj iskola a Svábhegyen. A budai hegyvidék lakóinak megmagyarositásá- ban 30 év óta végez nehéz és fontos missziót a svábhegyi iskola. Nehezet azért, mert az őslakóknak a szomszédos német községbeliekkel való rokonsága foltytonosan felfrissíti idegen nyelvű elemmel az iskola anyagát. Fontosat pedig azért, mert a hegyvidéket körülvevő budaörsi és budakeszi németséggel szemben valóságos védőbástyája a főváros magyarságának ma is. A nemzeti ébredés dicső idejében a nagy Eötvös ajkán csendült meg falai között az első magyar szó.
