Magyar Székesfőváros, 1902 (5. évfolyam, 1-39. szám)
1902-06-01 / 22. szám
MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1902. junius 1. dományt s a hid tengelyét megállapították. Miért nem lépnek most ki a homályból, amikor a katasztrófa a nyakunkba szakadt. Miért nem segítenek hát. Miért hagyták magukra azokat, akik már előre megmondották, hogy baj lesz a dologból. Igaz, a felelősség kérdésénél most sokkal fontosabb, hogy mi lesz hát a híddal. Ennek azonban nem szabad azt jelentenie, hogy azok, akik rósz tanácsadásukkal a bajt előidézték, teljesen meneküljenek a felelősség alul. A hidat az idén októberben kellett volna megnyitni. Azt már hivatalosan is kijelentették, hogy abból nem lesz semmi. Hivatalosan a jövő év tavaszára halasztották a megnyitást. A szakemberek azonban azt állítják, hogy a legjobb esetben is még legalább két esztendő kell, amig rendbe hozzák a dolgokat s a hidat megnyithatják. Mennyi igaz az egyik, mennyi a másik állításból, senki sem tudja. Feltűnő titokzatossággal csinálják az egész dolgot. A közönséget hivatalosan és félhivatalosan megbízhatatlan és ellentmondó hírekkel traktálják. Pedig teljes joggal megkövetelhetné a főváros közönsége, hogy megtudja a való igazságot. Azért fogadjuk örömmel Polónyi Géza interpellációját.^ A legközelebbi közgyűlésen a polgármesternek nyilatkoznia kell a hid sorsáról. Hallani fogunk tehát végre egy nyilatkozatot, amelynek őszinteségében minden kétség nélkül megbízhatunk. Hisszük, kogy a jövő közgyűlésen megfogjuk tudni az igazságot. A polgármester ugyan nem mondhat többet, mint a mennyit a kormány jónak lát vele közölni. Állami hídról lévén szó, a városi szakértők nem vizsgálhatják meg. A polgármester nyilatkozata mégis föl fogja tárni az igazságot. Mert ha a polgármester nem kap kielégítő felvilágosítást a kormánytól, nem is fogja magát a válaszszal azonosítani s akkor meg fogjuk tudni, hogy a kormánynak titkolni valója van, tehát komoly veszedelem fenyegeti a hidat. Szomorú vigasztalás, hogy mindezt meg fogjuk tudni. A kidobott milliókat az meg nem hozza s a Belváros kereskedőinek forgalmát a közlekedés további elzárása föl nem lendíti. Komolyan félnünk kell attól, hogy az eskütéri hid a fővárosnak nemcsak nevezetessége, hanem hiressége is lesz. A zugligeti villamos. Nem vádolhatja meg senki a magyar közigazgatást, hogy nem dolgozik elég alaposan, hogy elhamarkodja a dolgokat. íme egy példa. Pünkösd hétfőjén múlt két esztendeje, hogy egy rettenetes katasztrófa ráterelte a közfigyelmet a zugligeti villamos vasútra. A hazasietö kiránduló közönség, hogy ne kelljen órákig várakoznia vagy gyalog hazajönnie, megrohanta a végállomáson volt kocsit. A közönségből valaki meglazította a féket s a zsúfolt kocsi vezető nélkül fokozatos sebességgel rohant le a lejtős pályán. A fordulónál kisiklott. Több ember meghalt, számosán megsebesültek. Az újságok hasábokat Írtak, a minisztériumban és a városházán pedig ankettekre gyülekeztek a bölcs szakférfiak. Azután megkezdődtek a tárgyalások s ime két esztendő elmúlt és nem történt semmi. Tanácskoztak, vitatkoztak s várták az újabb katasztrófát. Szerencsére eddig hiába vártak, de mindennap Istenkisértés azon a lejtős végállomáson. Végre a héten eljutottunk a közigazgatási bejárásig. Ha a bejáró bizottság előtt olyan tervet láttunk volna, amely végre sikeres megoldásról biztosítana, akkor szívesen megfeledkezné.ik arról, hogy két esztendő munkája az a terv. Ámde mit láttunk. Olyan tervvel állottak a bizottság elé, amelynek megvalósítása előtt leküzdhetetlen akadályok vannak s a melyek, ha meg is valósítanák, még a mainál is sokkal veszedelmesebb állapotokat teremtene. A tervek szerint néhány méterrel aláásnák a mostani pályaudvart s a közönség vagy harminc meredek lépcsőn juthatna csak le a kocsikhoz. Szerencsétlenebb megoldást képzelni sem lehet. Tessék elképzelni, ha egy vasárnap este egy hirtelen zápor az állomásra kergeti az amúgy is türelmetlen s hazasiető közönséget. Hogyan fog az lejárni a meredek lépcső i. Nagyon jól jegyezték meg a bejárás alkalmával a szakemberek, hogy a mai állapot mellett csak kivételes a baleset, de ha az állomást leássák, akkor rendszeresítik a baleseteket. Megdöbbenve állottak a szakemberek a helyszínén s a város szak értői írásba foglalták tiltakozásukat, hogy mint ők mondták, soha senki r:e vádolhassa a fővárost a műszakilag is abszurd megoldásért. Az bizonyos, hogy különb tervet akkor sem csinálhattak volna, ha an a hirdetnek pályázatot, hogyan lehet legveszedelmesebb megoldást találni. De mindentől eltekintve, az átalakítások évekig tartó pöröknek kellene megelőznie. Az angol kisasz- szonyok nyolcvanezer öles telkéből kellene egy darabot elvenni s leásni. A mély árokkal egészen elzárnák a nagy terület frontját. A legkevesebb, amit az angol kisasszonyok jogosan megkövetelhetnek, hogy uj kocsiutat építsenek a számukra vagy sajátítsák ki az egész területet. De ki sajátítsa ki, ki szerezze meg a szükséges területet. Ä város nem hajlandó megszerezni Nem hajlandó ezreket és ezreket költeni egy olyan megoldásra, amely ellen kezdettől fogva a leghatározottabban tiltakozott. Ezenkívül azt vitatja a város — még pedig teljes joggal, hogy a terület nem a vasút céljára, hanem csak a forgalom biztonsága érdekében szükséges. Már pedig nem a város hivatása, hogy a forgalom biztosítására szükséges intézkedésekhez területet adjon. Viszont a vállalat a terület használati szerződés alapján azt vitatja, hogy a város vasútépítésre alkalmas állapotban köteles a területet átadni. ________ Nem akarunk hozzászólni a dolog jogi részéhez. Csak konstatáltuk a két álláspontot, hozzátéve azt, hogy sem a város, sem a vállalat nem hajlandó a kereskedelmi minisztert, mint közigazgatási hatóságot a tisztán magánügyi kérdésben döntő faktornak elismerni. Ebben a kérdésben tehát kizárólag a bíróság itólkezhetik. Az átalakítás előtt tehát előbb hosszú
