Magyar Székesfőváros, 1902 (5. évfolyam, 1-39. szám)
1902-05-18 / 20. szám
MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1902. május. 18. 0. nem erőszakoskodott, hanem fáradhatatlan kitartással, és buzgalommal igyekezett megértetni az érdekelt iparosokkal, hogy az uj rendtől való félelmük és aggodalmuk ok nélkül való s hogy az uj rend nagyon is alkalmas arra, hogy az iparosok jogos érdekeiket megvédelmezzék. Ezt a munkát most szerencsétlen kézzel akarja összegabalyitani Fenj vési Adolf. Fenyvesi indítványt tett a szerdai közgyűlésen, hogy a közgyűlés kérje meg a kereskedelmi kormányt, hogy a kőbányai piacon is szüntesse meg a régi üzansz szerinti vásárt. Nem tudjuk megérteni, hogy miért van szükség erre az indítványra, de hogy nagyon is időszerűtlen a dolog, az kétségtelen. Kétségkívül jobb volna, ha a kőbányai piacon is életbe léptetnék az élősúly szerint való vásárt, hogy igy egyenlő üzanszok legyenek a fővárosban levő két piacon. De bizonyos az is, hogy a fővárosnak semmifele érdeke nem követeli, hogy ezt erőszakos módon hajtsák végre s nyugodtan megvárhatja, amig a hentesek beleélik magukat az uj rendbe s a kőbányai piacon saját maguk fogják követelni az élősúly szerint való vásárt. Semmi ok nincsen arra, hogy a főváros újra fölidézze a zavarokat, amikor arra szükség nincsen. A főváros közélelmezése nem követeli meg a hatósági beavatkozást s nem mondhatjuk, hogy Fenyvesi Adolf jó szolgálatott tett indítványával a főváros közügyének. Fenyvesi Adolf városatyai szereplését különben már hosszú idő óta az jellemzi, hogy minden ok és haszon nélkül egy-egy dolgával fölkavarja az álla pótokat. Fenyvesi tisztára teoretikus ember. Sok benne a jóakarat, a minden áron való alko'ás vágya, de mintha csak az ő működéséről énekelte volna a költő, hogy nagy vala az ő tudománya, de kevés a vágott dohánya. Gyakorlati érzéke nincsen Fenyvesi Adolfnak. Nem tudja megítélni, hogy a teóriát mikor és hogyan kell átültetni a gyakorlatba, hagy abból a köznek haszna és ne kára legyen. Amit otthon a könyveiből kiolvasott, azt mindjárt rá akarja huzni az életre és nem törődik azzal, hogy az élet alkalmas-e az ő teóriájának a befogadására.3i,Bizonyos fokú elbizakodottsággal követeli, hogy a gyakorlati élet alkalmazkodjék az ő teóriájához, mert ő kemény legény s a fantáziáját semmiféle életnek fel nem áldozza. Csak természetes, hogy ez a mesterséges erőszakoskodás néha komikussá lesz az elfogulatlan szemlélő előtt s az ember bizonyos szánalommal mosolyog az öreg ur erőlködésein. Néha azonban veszedelmes is lehet. Fenyvesi Adolf szerdai indítványa is veszedelmes lenne, ha a hatóság vakon követné az ő javaslatát. így azonban csak kellemetlen, mert a még meg nem nyugodott kedélyeket újra felháborítja, megfélemlíti s megnehezíti, hogy az uj intézmény működése bizonyos állandó jelleget öltsön. Pedig minderre nincsen szükség. A főváros közélelmezésének az érdeke azt követeli, hogy az uj intézményt minél kevesebb rázkódtatással vigyék be az életbe s ha nem is lehet megkedveltetni az uj intézményt az érdekelt iparosokkal, a cél csak az lehet, hogy a hatóság arra törekedjék, hogy megbarátkozzanak az érdekeltek az uj intézménnyel. Ezt a törekvést zavarta meg — reméljük, hogy csak egy pillanatra — Fenyvesi Adolf indítványa. Őszintén sajnáljuk a közérdek szempontjából, hogy Fenyvesi Adolf éppen azért, mert a tényleges viszonyokhoz, az élethez nem tud alkalmazkodni, jelentékeny tudásával, még nagyobb ambíciójával és munkabírásával nem tudja szolgálni a közügyet s bár kétségtelen, hogy ő mindig a legjobbat akarja, mindig használni akar, a főváros közéletében való működése terméketlen, meddő; sőt néha töbet ront, niint javít. A főváros közélelmezésének érdekében elvárjuk a tanácstól, hogy az indítvány előterjesztésekor gondoskodni fog arról, hogy ok nélkül ne zavarja meg az uj intézmény állandóvá tételének nehéz és komoly munkáját. Ezeröt ven két pályázat. Az iktató hivatalt és a tanügyi osztályt egészen eltemette a sok tanítói és tanítónői pályázat. A száz- ötvenkilenc állásra ezerötvenki'enc pályázatot adtak be. Ez a megdöbbentően nagy szám is igazolja, hogy milyen nagy a túltermelés a tanítói pályán. Ezerötvenkét szegény ember veti minden reményét abba, hogy sikerülni fog a fővárosnál állást kapnia. De nem lehet többet választani százötvenkilencnél s igy nyolcszáz- kilencvenhárom hiába reménykedik, hiába szerelte fel drága bélyegekkel a kérelmét. 893 embernek csalódnia, buknia kell. Hogy mennyi elkeseredés támad annak a nyomán, az könnyen elképzelhető. Csak az a kérdés, hogy melyik lesz a 159 kiválasztott. Mindegyik közte szeretne lenni. Valamenyi mozgósítja az összes összeköttetését. Sógorság, koma- ság, barátság mind jogcím lesz arra, hogy a szavazó tanácsosokat egyik-másik pályázónak az érdekében megnyerjék. Már a jelölésért erős küzdelem folyik. A közoktatási bizottság tagjai nem mernek haza menni. Mindig várja őket egy csomó pályázó, meg protektor. Pedig jelölni sem lehet valamennyit. Hármas kandi- dáció van s átlag hat pályázó jut egy állásra. A felének tehát már a jelölésnél buknia kell. Hogy a tantónők aránytalanul nagy számmal pályáznak az már nem uj dolog. Az természetes is. Tanítónői pályára az intelligensebb középosztály lányai mennek. Legnagyobb része a fővárosban,lakik s nem is reflektál vidéki állásra, mert nem akarja, elhagyni
