Magyar Székesfőváros, 1902 (5. évfolyam, 1-39. szám)
1902-05-18 / 20. szám
1902. május 18. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 5. nem kellene tartanunk attól, hogy a három esztendő alatt ezer és ezer kis exisztenciát tesz tönkre a nagy adó. Ezen az adókivetö bizottságoknak kell segiteniök. Vegyék figyelembe az adókivetö bizottságok az adófelügyelönek a kijelentését, hogy a mai gazdasági válság nem engedi meg az adó emelését. Az adóemelés ellen immár hivatalos testület, a kereskedelmi és iparkamara is fölemelte tiltakozó szavát s a kö/etkezö föliratot küldte a pénzügyminiszternek: Kereskedői és iparos körökből számos panasz érkezett a kamarához a miatt, hog a székesfővárosi m. kir. adófelügyelő a legközelebb megindítandó adókivetési tárgyalások alkalmára ez évben is tetemes adóemeléseket javasolt. Ez nálunk sajnos már bevett szokás, mely minden adókivetési cziklusban ismétlődik. Alapja és jogosultsága nincsen, czélja pedig nem más, mint a legridegebb fiskális politikának az érvényesítése, a mely tekintet nélkül a tényleges viszonyokba, tekintet nélkül a polgárság adózóképességére, egyedül az állam jövedelmeit akarja minden körülmények között és minél nagyobb mértékben szaporítani. Felesleges ez alkalommal bővebben fejtegetni, hogy egész adózási rendszerünk helytelen alapokon nyugszik, s hogy nevezetesen a keresetadónak 10 százalékos kulcsa elviselhetetlen és az egész világon példátlanul nagy. Belátta ezt pénzügyi kormányzatunk már évekkel ezelőtt és ez volt indító oka annak, hogy a pénzügyminiszter hivatalbeli előde annak idején részletes tervezeteket dolgozott ki adórendszerünk tökéletesítése s a gyakorlati élet igényeinek megfelelő átalakítása czéljából. De ha az adózásnak reformálása, ille- főleg helyesebb és méltányosabb alapokra való fektetése ez ideig pénzügyi és teknikai nehézségek miatt keresztülvihető nem volt, annál szükségesebb, hogy a fenálló hibás rendszer keretében legalább olyan adózási politika követtessék, a mely az egyoldalú állampénzügyi tekinteteken kivül az adózók érdekeire is figyelemmel van és magának az államnak az érdekében sem engedi az adózókat a túlságos teher alatt összeroskadni s ily módon az államot az egészséges adóalanyoktól megfosztani. Az ilyen adópolitikának legelemibb köv telménye az volna, hogy a tényleges viszonyokkal esetről-esetre gondosan számot vetve, a különben is nagy adóterhet csak oly esetekben fokozná, a midőn az adózók jövedelmének megfelelő emelkedése konstatálható vagy legalább alaposan védelmezhető, ott pedig, a hol a jövedelem csökkent vagy elapadt, a terheket is méltányosan leszállítaná. Ezzel ellentétben azt kell tapasztalnunk, hogy az egyszer megállapított és kirótt adót csak a legritkább esetben szállítják le, sőt a mig valamely üzlet fennál, következetesen és biztosan emelik az adóját minden adókivetés alkalmával, tekintet nélkül arra, hogy jövedelme gyarapodott-e vagy sem, sőt hogy ma az üzlet életképes-e vagy sem. A pénzügyi közegek azt az egy körülményt, hogy az üzlet bizonyos idő óta fönnáll, egymagában elegendőnek tartják a fejlődés és gyarapodás igazolására és ennek alapján emelik is az adóterhet minden alkalommal, ily módon honosítván meg gyakorlatilag a régóta óhajtott progresszív adórendszernek a karikatúráját. Az Ausztriával most folyó kiegyezési tárgyalások fokozottabb mértékben ráterelték a közfigyelmet gazdasági helyzetünkre; általánosan ismeretes ma már, hogy kereskedelmünk pang, iparunk nincs, az elszegényedés rohamosan terjed, egész közgazdasági életünk a pusztulás sivár képét mutatja. Különösen kereskedőink és iparosaink szenvednek az egészségtelen gazdasági viszonyok közepette úgy any- nyira, hogy az üzlet is munka hiányában csak áldozatokkal és egy jobb jövőnek halvány reményében folytatják működésűket. A miniszter bölcs belátására bízza a kamara annak a megítélését, vájjon ilyen körülmények között megokolt és megengedhető-e általános adóemelési javaslatokkal előállani és kéri, hogy a székesfővárosi m. kir. adófelügyelőt utasítsa arra, hogy a közegei által készített adókivetési lajstromokat sürgősen revízió alá vegye és a megokolatlan adóemeléseket mellőzze. A kőbányai sertésvásár. A sertésközvágóhid megnyitásával az egész sertéskereskedelem uj alapokra helyeződött. A hentesek elkövettek mindent, hogy az uj rend életbeléptetését megakadályozzák. Természetesen eredmény nélkül. Azóta is boykottal, áremeléssel s minden mással megpróbálkoztak, hogy megdöntsékaz uj vásári rendet — az élősúlyban való árusítást. Hogy ez az akciójuk is eredménytelen maradt, az természetes, mert lehetetlen volt még elképzelni is, hogy a még csak nem is egészen jogos magánérdek a közérdeket elnyomja. A hullámok lassankint elsimultak. Két hét alatt beletörődtek a hentesek is az uj rendbe. A boykott- ból nem lett semmi. Csak maguknak ártottak vele. Elrémitették a termelőket, azok nem merik felkül- deni a sertéseket s igv a kínálat nagyobb lett, mint a kereslet, a mi sokkal inkább megdrágította a sertés árát, mint az uj intézmény. A hentesek megfontolás nélkül ugrottak bele a dologba s most szenvedhetik eljárásuknak a következményeit. De néhány nap múlva ez is meg fog s/ünni. Ha a termelők megbizonyosodnak arról, hogy a kon- zumvásár rendes medrébe terelődött, újra felhajtják áruikat s a vásár nyugodtan folyik tovább, ha csak mesterségesen meg nem zavarják. Hogy ez a nagy átalakulás ilyen simán folyt le, hogy minden komolyabb baj nélkül egy lég megszokott helytelen és káros uzamzot ki lehetett szorítani, az első sorban a hatóság tapintatos eljárásának köszönhető. A hatóság
