Magyar Székesfőváros, 1902 (5. évfolyam, 1-39. szám)

1902-05-18 / 20. szám

V. évfolyam. Budapest, 1902. május 18. 20. szám.

KÖZIGAZGATÁSI HETILAP

Előfizetési ára;

^Szerkeszti és kiadja :

^SZERKESZTŐSÉ«! KIADÓ X

Egész évre . » . . , y , 12 Kor. Félévre

...............................................6 Kor.

’ DR- BARTHA SÁNDOR.

IV. kér., Reáltanoda-utcza 5. szám.

Az adóprés.

Rossz időket élünk, rossz csillagok járnak. Két-három esztendő óta legnagyobb gazdasági válsággal küzd a főváros polgársága. A szegénység általános. A megélhetési viszonyok napról-napra nehezebbek. Ezer és ezer ember kivándorolt a fővárosból, mert nem tudott megélni. Sok ezer ember pedig kenyér nélkül járja a fényes utcákat. Az iparvállalatok csaknem kivétel nélkül redukálták az üzemeiket. Számos vállalat egészen tönkre ment. Az ingatlan ér téke óriási mértékben csökkent, a kereskedelem a legnagyobb veszedelemmel küzd. Ameny- nyire csak lehet, takargatjuk a krachot, amely pedig járvány erejével szedi az áldozatait. Egyedül a népkonyháknak van keresetük. Csak egy népkonyhában naponkint átlag másfél ezer ember kér ingyen ebédet, mert nem tudja megkeresni a száraz kenyérre valót sem. A hatóságoknál golgotát járnak a küldöttségek. Egyik a másiknak adja a kilincset. Valamennyi munkát kér. A főváros, a kormány aktaszerüen elismeri a nagy válságot. Csak egy hivatal van, amely körülsáncolja magát, amely nem vesz tudomást a gyakorlati életről, nem látja a súlyos és komoly veszedelmet s mert akár jó a termés, akár rossz, akár van ipari és kereskedelmi forgalom, akár nincsen, egyformán kapja a fizetését, nyugodtan meghúzódik hivatali helyiségében és számitja, hogyan lehetne a polgárságra még a mostaninál is nagyobb adóterhet rakni. Csak a számokat ismeri. Összeadja a számjegyeket. Kicsiny az eredmény. Néhány százezer forinttal meg kell nagyobbitani. Azt a néhány százezer forintot fölosztja az egyedek között. Hogy van-e miből megfizetni, azzal nagyon keveset törődik,

Ilyen viszonyok mellett kezdték meg az idén az adótárgyalásokat. Csaknem minden polgárnak alaposan fölemelték az adóját. Egyikmásik polgárra nagyobb adót vetett ki az adófelügyelőség, mint a mekkora az illetőnek az egész jövedelme. Ha nem tudja megfizetni, eltranszferálják minden holmiját. Csak egy nyomorulttal lesz több. Csak egy családot fosztottak meg a megélhetés lehetőségétől. Ki törődik ilyen csekélységekkel.

Az adóhivatalnokok a javaslatok összeállításakor a Teleki-téri üzleti elveket követték. Minél többet kérni, hogy szükség esetén sokat lehessen elengedni. Könnyen tehetik, hisz őket még csak felelősség sem terheli. Nem ők állapítják meg az adót, hanem a független polgár rokból alakított adókivetö bizottságok. Azok ismerik polgártársaik kereseti viszonyait, ahoz szabhatják az adóösszeget. Azzal természetesen senki sem törődik, hogy az adótörvény nem vette figyelembe a főváros speciális viszonyait s Budapestre is ugyanazt az eljárást szabta, mint a vidéki városokra. Kisebb vidéki városokban megfelelő lehet, az adókivetö bizottságok mai szervezete, mert a bizottság tagjai tényleg ismerik polgártársaikat. A fővárosban azonban egészen más a helyzet. Egyik-másik bizottságnak ötven-hatvanezer ember adóját kell megállapítani. A szegény fél hiába panasz- kogik, hiába kér és könyörög, nem használ semmit. Nem ismeri a bizottság tagjai közül senki, hát inkább megbízik az adójavaslatban, amely pedig már úgy készült, hogy abból tekintélyes összeget lelehessen ütni. Hogy menynyire megbízhatunk az adókivetö bizottságok ismeretében bizonyítja a következő konkrét eset: I

Egy szegény kiskereskedő áll a mindenható adókivetö bizottság előtt Keserű szívvé kéri, hogy szállítsák le az adóját, mert nem