Magyar Székesfőváros, 1902 (5. évfolyam, 1-39. szám)
1902-04-27 / 17. szám
4 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS. 1902. április 27. lás volt már e miatt. A polgármester csaknem minden félesztendöben megismétli a rendeletét. Valamennyi rendeletében a legenergikusabb hangon követeli meg a tisztviselőktől a hivatalos óra pontos megtartását. De azért hivatalos óráról ma sem beszélhetünk. Nemcsak arról szólunk, hogy órákkal későbben kezdik és órákkal előbb fejezik be a hivatalos órát, hanem hogy akárhányszor megtörténik, hogy egyikmásik hivatalban a fél nem talál mást mint a hivatalszolgát, vagy véletlenül egy napidijast. Ha kérdezősködik választ kap pontosat. Néha mégis váratják egy jó darabig a látszat kedvéért. Azután jöhet másnap, harmadnap s áldhatja a szerencséjét, ha véletlenül mégis eltudja igazitani az ügyét. Hogy ezek a dolgok megtörténhetnek, abban kétségtelenül első sorban a hivatalfönökök a hibásak. Alig van a főváros nagy adminisz trácziójában egy-két hivatalfőnök, aki a hivatalos órákat respektálja. A hivatalfönökök hivatalos órája rendesen csak tiz órakor kezdődik. És eddig semmiféle hatalommal nem sikerült a tisztviselőket rákényszeríteni a hivatalos idő pontos megtartására Nem is fog sikerülni, amig a polgármester megelégszik a szigorú rendeletek kiadásával s nem fog gondoskodni arról, hogy tisztviselői illő módon respektálják is a polgármesteri rendeletet. Csak egy esetben próbálná meg a polgármester s járna el szigorúan azokkal, akik a rendeletet meg nem tartják, akkor egyszerre rend lenne a városházán. Még pedig a hivatalfönökökön tessék kezdeni. Ne egy szegény napidijast keressenek ki bűnbaknak. Hiába hoznak uj törvényt, hiába csinálnak akármit, amig a főváros tisztviselőit rá nem szoritják a rendre. Mert ezt a fogalmat a városházán nem ismerik. A közmunkatanács panasza. Andrássy Gyula gróf azt hitte, hogy a közmunka- tanács megalapításával biztosítja Budapest fejlődését. Andrássy gróf igazán szerette a fővárost s mint állam- férfiú belátta, hogy fontos országos és nemzeti érdek követeli meg, hogy Magyarországnak is legyen virágzó metropolisa. A külföldi világvárosok fejlődésének példája pedig megmutatta, hogy egy főváros sem tud a maga erejéből megfelelni a kötelezettségeinek. Egy főváros adminisztrációjától annyi mindent követel meg a közegészségügy, a közbiztonság, hogy annak költségét maga a város polgársága nem fedezheti. Különösen nem olyan szegény polgárság, mint Budapesté. A fővárosnak és a közmunkatanácsnak összeházasítása azonban nem sikerült. A közmunkatakács nem bizonyult hűséges hitvestársnak. Olyan volt, mint a szeszélyes asszony, a ki nem törődik azzal, hogy tönkre teszi az urát, csak a maga passzióinak kielégítésére volt gondja. Pedig a házasságot drágán fizettették meg a fővárossal. Jövedelmének tekintélyes részét elvette a törvény s a közmunkatanácsnak ítélte. A többi között az útadó is a közmunkatanácsé lett. Nagy anomália, hogy a fővárosnak kell fizetnie az útépítéssel járó óriási költségeket, az útadó jövedelmet pedig a közmunkatanács teszi el. De a közmunkatanács még ezzel sem elégedett meg. Nagy furfanggal kiokoskodta, hogyan lehetne az útadó címén többet behajtani a polgárságon. Az útadó a törvény szerint az adó másfélszázaléka s az útadót meg kell fizetni még az adómentes ház után is. Budapest fejlesztésének érdekében a kormány több útvonalon a házaknak harmincéves adómentességet biztosított. Illetőleg tizenöt évi teljes adómentességet és tizenöt évi adókedvezményt, hogy a második tizenöt évben a háztulajdonos a házbérnek nem 33, hanem csak tiz százalékát fizeti adóba. A másfélszázalékos útadót mind a két esetben meg kell fizetni. Az adómentesség első tizenöt esztendejében tulajdonképpen nincsen tényleges adó s azért megállapították a ház eszményi adóját s azután vetették ki az útadót. A második tizenöt évben már tényleg fizet adót a háztulajdonos és igy meglevén a tényleges adóalap az eszményi adóalap megszűnik. így volt ez harminc esztendőn át minden baj nélkül. Harmincév után a közmunkatanács közjogásza egy unalmas órájában kispekulálta, hogy nagyobb jövedelmet lehetne biztosítani az útadóból, ha ráfognák, hogy a második tizenöt évben tényleg fizetett adó nem számit s a második tizenöt évben is egy eszményi adóalap után vetnék ki az útadót. Már annak idején, a mikor a közmunkatanács műhelyéből a jogászi bölcsességnek, szikrája kipattant, megmondottuk, hogy a közmunka tanács közjogászáu kívül az országban nem találnak egyetlenegy jogászembert, a ki igazat adjon a közmunkatanács okoskodásának, a ki elfogadja azt az érvelést, hogy a tényleg fizetett adó nem adó s hogy a háztulajdonos nem annyi adót fizet, mint a menynyit fizet. Ámde a közmunkatanácsnak az a fő-jellemvonása, hogy a maga alkemistáit világbölcseknek tartja s nem enged egy hajszálnyit sem abból, a mit ö egyszer kigondolt. így tett az útadóval is. Először a városi tanácsnál próbált szerencsét. A tanács lojális volt s a törvények világos rendelkezéseivel bebizonyította, hogy nincsen igaza, hogy képtelenség a mit kíván. A közmunkatanács azonban ezzel nem engedett. A pénzügyigazgatósághoz fordult, hát ha ott tud valamit elérni Ha a közmunkatanács közjogásza csak egy kissé ismerte volna a tételes törvényeket, akkor tudta volna, hogy a pénzügyigazgatóságnak ehez a
