Magyar Székesfőváros, 1902 (5. évfolyam, 1-39. szám)
1902-01-12 / 2. szám
1902. január. 12. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS. szerű mondásban, hogy Budapest a Balkan kapuja s a magyar főváros az a pont, a hol Kelet a Nyugattal érintkezik. Arról a Tömegről, a vásárosok sokféleségéről és a fölhalmozott áruk értekéről, a mik ilyenkor Budapesten összetorlódtak, a mai nemzedéknek nincs fogalma. A marhavásár helye a városon kivül volt, a sátrak százait azonban, a hol a külföldi kereskedők árultak, a város belsejében állították föl. A negyvenes évek óta, mikor a Lipótváros már kiépült, a mai Erzsébet-tér volt a vásár- középpontja, ezt a tért hívták akkor Ujvásártérnek. A középen állott a régi kioszk s egy fából összerótt német színkör, melvet csak a hatvanas évek elején bontottak le. A kioszk körül állott néhány akáczfa, különben a tér meglehetősen kopár volt, csak vásár idején népesült be sűrűn mindenféle sátrakkal. A sátorutcák vonalai ezután kihatoltak a Marokkoi-utcán s a Deák-téren át az országúira (igy hívták akkor a mai Váci- és Károly-körutat) és ott négyes sorban húzódtak föl egészen a Károly-kaszárnyáig. Ezekben a sátrakban legnagyobbrészt ruházati czikkeket, kész ruhát, czipőt, kalapot stb. árultak, melyet Bécs Brünn, Grác, Jaegerndorf és Billitz gyárosai, szabói és czipészei szállítottak ide több millió értékben. Az osztrák szövött és kötött áruk s a csehországi selyemszövetek gyárosai is milliókra menő forgalmat csináltak évenkint e sátrakban. A neutit- scheini nagyapák innen gazdagodtak meg tőlünk, mert akkor ők is kezdők voltak s ezeknek az unokái ma a legnagyobb ellenségei Magyarország önálló iparának. Rengeteg pénzt vittek Budapestről magukkal a hires norinbergi diszmüárusok is, a kiknek selejtes, de csillogó holmija nagyon tetszett az elmaradt Ízlésű vidéki módosabb nemeségnek. Régi udvarházakban mai napig látni még itt-ott sárgarézzel kivert antik órákat feketére fényezett fakupolák alatt, melyek alabastrom-lábakon állanak s az ember elször- nyüködik, ha hallja, hogy szépapáink e tiz-tizenöt forint értékű lim-lomért néha czimeres ökörnek az árát adták oda, hogy szép vásárfiával lephessék meg asszonyaikat. Ez a Károly-körútig kinyúló vásár fönnállóit egész 1867-ig. A házsorok mentén lévő gyalogutakra nézett az egyik sátor, ezekhez háttal hozzáépítették a másik sort s ezek a kocsiutra néztek. A Károly- kaszárnyai mai helyiségben pedig ott voltak a vásárosok istállói s a mai fényes kirakatokból akkor egész utczahosszat csupa lófejek néztek ki az utczára. Ezekkel szemben állottak a floridsdorfi pipagyárosok és czérnaszövők, nemkülönben a sziléziai vásznosok, a hires rumburgiak. Túl rajtok árultak az oro z szőrmések, a kik azonban leginkább a Medárd-napi vásárokat ejtették útba, a mikor az európai nevezetességű lipcsei húsvéti mise-vásárról (Leipziger-Messe) hazautaztak. így volt az egész 1867-ig. A koronázás után helyet cserélt a pesti vásár. Az Erzsébet-tér parkká alakult, megkapta mai nevét és a sátrakat kiparancsolták onnan. A Károly-kaszárnyán túl, a Kerepesi- ut szögletéig és a Dohány-utczában adtak nekik helyet, valamint a Kerepesi-utnak a Nemzeti színházzal szemben levő oldalán. 9 .■* De itt csak 1869-ig maradt a vásár. Abban az évben felszoritották a sátrakat a Széna-térre, melyet csak később neveztek ei Kálvin-térnek. Itt és a mai V mház-köruton, akkor Mészáros-utczában húzódtak meg a számra nézve már nagyon leapadt sátrak, a melyekben már nem árultak többé az ausztriai nagy gyárosok és boltosok, sem egyéb külföldi czé- gek. A vásárok jelentősége évről-évre rohamosan apadt, s a tanács végre a hetvenes évek elején kitelepítette az országos vásárt a mai Ujvásár-térre, a mely akkor még Zsibárus tanya volt, ma azonban már szintén parkozva van és nevét nemsokára szintén elveszíti. Uj-vásártérnek a fővárosi köznép már úgy sem azt hívja, hanem azt az óriás területet, mely az Üllői-ut és a Soroksári-utcza vége közt terül el, az István-kórház és a közvágóhíd tájékán. Az ezredévi kiállítás esztendejében helyezte át ide a tanács az országos vásárt, a hajdani ferenczvárosi temető helyére. S a hol egykor a halottak csöndes birodalma volt, ott ugyancsak vidám és zajos élet folyik most négyszer évenkint. Mert a köznép csodálatraméltó szívóssággal ragaszkodik ahhoz, hogy országos vásáron vásároljon, bárha mindent, a mit ott árulnak, megvehet épen olyan olcsón bármely napon, bármely kereskedésben. A közgyűlésből. Hatvankilencz tárgy várta a városatyákat. Bizonyos volt, hogy egy nap alatt nem végeznek vele. A hatvankilenc tárgyat még meg is toldották egy csomó bejelentéssel és interpellációval. A bejelentések között legérdekesebb volt a főpolgármester javaslata, hogy kit küldjenek ki az Ehrlich-féle kályhagyár megvizsgálására. Czigler Győző, Heinrich Alajos, Boross Soma, Waldhauser Adolf és Kasics Péter a bizottság tagjai, akik megfogják vizsgálni, hogy az Ehrlich-féle kályhagyárban csinálnak-e kályhákat, vagy csak összeállo- gatják a külföldről hozott alkatrészeket. A bizottság összeállítása szerencsés. Az ellen nem tehet senki kifogást. Független hozzáértő emberek, akiknek nyilatkozatát bizonyára megnyugvással fogja fogadni a főváros egész közönsége. Eulenherg Salamon a rendőrséget mosdatta meg. Számon kérte, hogyan történhetett mog, hogy Kecs- keméthy Győző olyan könnyen megugorhatott a főváros pénzével. Még azt is tudták, merre hova akar utazni s még sem tette meg a rendőrség elfogatására az eredményes intézkedéseket. Még nagyobb panasza, hogy a rendőrség szinte tétlenül nézte, hogyan pusztítják a munkátalanok a polgárok vagyonát. Eulenberg nagyon simán végezte a munkáját. Nem szive szeiint beszélt. Pedig kár volt. Végre mégis csak meg kell vitatni, hogy mire fizet a város évenkint két milliót. A törvény megtiltja a városnak, hogy a pénzéért beleszóljon a rendőrség működésébe, do azt
