Magyar Székesfőváros, 1902 (5. évfolyam, 1-39. szám)

1902-01-12 / 2. szám

8.

MAGYAR SZÉKES! ?ÖVÁRÓS

ros csak óriási áldozatok árán juthat valamikor a gázgyárhoz, ha csak időközben olyan újabb világitásra és ipari alkalmazásra alkalmas anyagot nem találnak föl, amely jelentékenyen olcsóbb mint a gáz.

A gáztársasággal kötött szerződéstől méltán és jogosan akar szabadulni a főváros. A kérdés csak az, hogyan. Subert Sándor a büdzsét tárgyalása alkalmával azt az inditványt tette, küldjenek ki harminc tagú bizottságot, amely a közgyűlésnek a gáz házi kezelésbe való vételére tegyen javaslatot. Az inditványt elfogadták, mert senki sem tudta, hogy mit mond a szerződés s az indítvány nagyon ártatlannak látszott.

Amikor azonban a tanács a szerződést lapozgatta, meggyőződött, hogy a bizottság kiküldésének nincsen semmi értelme, mert a szerződés l9K)-ig még a megváltási jogot sem adja meg a városnak. Azt javasolta tehát a tanács, hogy a bizottság kiküldése helyett a mérnöki hivatalt bizzák meg, hogy megtéve az összes tanulmányokat 1904. végéig konkrét javaslatot tegyen egy uj gázgyár megépítésére. Ebből a javaslatból keletkezett a szerdai közgyűlés nagy botránya, mert a városatyák egy része azt vitatta, hogy a tanács javaslata az ügyrendbe ütközik, mivel a közgyűlés határozatát három hónapon belül nem lehet megváltoztatni.

Nézzük előbb a dolog érdemi részét. Az első kérdés, amely önként merül föl, hogy ha kiküldik a bizottság, mi lesz annak a munkaköre, mi a célja. Erre az egyszerű kérdésre azonban még az inditványt tevő sem tudott megfelelni. Azt mondja, hogy a bizottság konstatálta volna azt, amit a tanács jelentett, hogy 1910-ig a gázgyárat megváltani nem lehet. Legyünk hát őszinték. A bizottságnak nem lett volna munkaköre, célja lett volna azonban a gázgyár kérdésének állandw napirenden tartása s a közvéleménynek a gázgyár ellen való megerősítése. S ez könnyű föladat olyan szerződés mellett s olyan eljárás mellett, aminőt a gáztársaság üzletfeleivel szemben is követ. Ezt a munkát különben elvégzi maga a gázgyár, amely a legelemibb üzleti udvariasságot is ridegen visszautasitja saját üzletfeleivel szemben. Hogy mennyire igyekszik maga a gáztársaság a közvélemény gyűlöletét fokozni csak egy kis, de nagyon jellemző konkrét esetet említünk meg. Egy hivatalnok, aki lakásában gázt éget, arra kérte a gáztársaságot, hogy a fogyasztott gáz árát a hónap első felében fizethesse, mert elsején kapja a fizetését s a hónap végén amikor a gáz árát meg kell fizetnie, már hiányzik a háztartásából az a néhány forint. Ezt a kérését ridegen visszautasították s kijelentették, hogy akkor fizessen, amikor a társaság pénzbeszedője az általa beosztott túrában oda jut. Sőt egy alkalommal, amikor a pénzbeszedő ur odajutott s nem talált otthon senkit nagy kegyesen kiejelentette a cselédnek, hogy ki1902. január. Í2.

vételesen mégegyszer eljön, de máskor a pénzt ál landóan hagyják a cselédnél, hogy bármikor megjelenik, megsaphassa a pénzét mert különben elzárják a gázt. Nem csoda, ha ilyen eljárás mellett a gázgyárnak minden fogyasztója mindjárt ellensége is.

A város érdeke szempontjából azonban a bizottság kiküldésének nemcsak értelme nincsen, hanem határozottan káros. Elegendő tapasztalatunk van már arra, hogy egy határozott cél nélkül kiküldött bizottság többet ront, mint javít. Kétségtelenül egyedül a tanács által javasolt mód a helyes. Hogy a mérnöki hivatal minden előkészületet megtéve, alaposan kidolgozva konkrét alakban terjessze elő a dolgot. Akkor tessék a független bizottságot kiküldeni, amely azután alaposan megvitassa, hogy az adott körülmények mellett micsoda megoldás a legkedvezőbb a fővárosra. Azt hisszük, hogy akkor sem lesz más megoldási mód, mint a gázgyár megváltása.

A kérdés formai részét illetőleg, mi az alaphibát abban látjuk, hogy a városatyák nem veszik komolyan a maguk hivatásukat. Komoly testületben képtelenség, hogy elfogadjanak egy ötletszerűen fölvetett inditványt, amely egy terhes szerződés intézkedéseibe ütközhetik. A törvényhatóságnak nem szabad csak úgy beugrania egyes dolgokba, legkevésbbé olyanokba, amelyekben az eljárást szerződés szabályozza. A főhibát az indítvány elfogadásakor követték el. Amikor elfogadtak egy szerződésre vonatkozó inditványt, mielőtt tudták volna, hogy mit mond a szerződés.

Budapesti vásárok.

Hányán tudják vajon Budapest hétszázezernyi lakosai közül, a mikor egy-egy országos vásár van a magyar fővárosban, a mely olyan sokadalommal, zajjal, lármával, sürgés-forgással, husz-harminczezer ember fölvonulásával fejeződik be, a mihez fogható tömegképet ma már Európában sehol, de sehol sem láthatni, legfeljebb a Balkán-félszigeten vagy Törökországban ?

Hogy minő jelentősége volt a múlt században a pesti négy országos vásárnak, azt a közgazdasági történelem avatott tollú szakírói még csak ezután fogják megírni. Ajánlom azonban, hogy siessenek vele, mert élettelen aktákból bajos lesz összeállítani azt a kaleidoszkopszerü tarka képet, a mit e vásárok hullámzó tömegei mutattak, két-három hétre teljesen fölvervén a békés svábfészek csöndjét és nyugalmát. Öreg kereskedők, kik a múlt század elején élt apjuktól és nagyapjuktól hallott hagyományokat megőrizték, mesés dolgokat tudnak beszélni, különösen a novemberi Lipót-napi országos vásárokról, a melyekre összegyűlt egész Magyarország úri és parasztnépe s kicserélte áruit a Bécsen át ideáramló ipartermékekkel.

Ezeken a Lipót-napi vásárokon látszott csak meg valójában, mennyi igazság van abban a frázis-