Magyar Székesfőváros, 1902 (5. évfolyam, 1-39. szám)
1902-04-13 / 15. szám
1902 április 6. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 11 eset sem fordult elő, amint az újabban beszerzett infor- mácziók is igazolnak. Mindezekből nyilvánvaló, bogy a Kecskeméti-utczai második vágány kiépítése nemcsak hogy nehézségbe nem ütközik, de sőt a rendszeres, szabályos és akadálytalan forgalom, a gyors és biztos közlekedés, sőt a gyalog és kocsimozgalom biztonsága szempontjából határozottan kívánatos, amint ezt a Baross-utczai vonalon foganatosított többrendbeli közigazgatási és mütanrendőri bejárás alkalmával minden tényező ismételten hangsúlyozta. Évek óta vajúdik a Baross-utczai vonal kétvágányra való átalakításának kérdése; több esztendei időközökben épülhetett csak ki nagy keservesen a második sínpár egy- egy szakasza, úgy a forgalmi technika követelményeinek, mint az egyvágányon való közlekedés összes mizériáit végigszenvedő közönség türelmetlen sürgetéseinek nyomása folytán; köztudattá vált immár az, hogy ez az állapot káros és tűrhetetlen a közérdek szémpontjából; a polgárság, a kerületi közigazgatási hatóságok, á rendőrség, a tanács, a törvényhatósági bizottmányok, a közgyűlés, a közmunkatanács egyettértve műszaki, közlekedési, köz- biztonsági, ipari, kereskedelmi, kényelmi stb. okokból a Kecskeméti-utczai második vágány lefektetését lehetségesnek, kívánatosnak, sürgősnek, kikerülhetetlennek mondják és bizonyítják a legdöntőbb argumentumok alapján: kizártnak véljük tehát, hogy a. mérnöki hivatalnak a fenntiek- ben teljesen megczáfolt felfogása Nagyméltóságod éleslátása előtt megállhatna. Ami most már a Dunapartig való meghosszabbítás kérdését illeti, mindennekelőtt utalni bátorkodunk a jelen tiszteletteljes előterjesztésünkben már elmondottakra, mivel azok részben közvetlenül, részben közvetve egyúttal a vonlmegahosszabbitást elhatározó közgyűlési határozatnak jóváhagyása iránt való kérelmünket is megvilágítják és megokolják. Itt is rámutatunk arra, hogy közel két évtized tapasztalata folytán a polgárság és az összes hatóságok egyértelmű véleménye az, — amint ez úgy a régebbi anteaktákból, mint a Nagyméltóságodhoz most felterjesztett ügyiratokból kiviláglik, — hogy a Baross-utczai vonalnak éppen sajátos ipari és kereskedelmi forgalmi eszköz karaktere és jelentősége van és igy mai csonka állapotában megmaradnia nem szabad. Aki ismeri a Baross-utczai vonal által érdekelt, érintett és átszelt városrészeket, annak fel kell ismernie, hogy ez a vonal legdirektebb és legjelentősebb közvetítője annak a forgalmi hullámzásnak, amely a VIII. IX. X. kerületnek termelő, gyári, ipari és fogyasztó jellegű területei felől a IV. kerület, mint kereskedelmi centrum és bevásárlási központ felé és onnan vissza szünetle- nül áramlik. Éppen az ilyen vonalnál, amelynél a kényelmi kö- vetelménynÉél sokaltabb tulnyomóbb jelentőségű az időmegtakarítás,érezhető leginkább a csonka vasút minden hátránya; éppen ennél szükséges, hogy a vonal ne a kereskedelmi terület szélén akadjon meg, hanem ezt a területet minél nagyobb hosszaságban járja keresztül más vonalakhoz való szerves csatlakozással. Ezzel az úgyszólván ellenállhatatlan erejű közlekedési törvénynyel szemben nem érvényesülhet a fővárosi közmunkák tanácsának az a felfogása, jhogy a IV. kerület határain vannak közúti vonalak, amelyekhez néhány száz lépéssel ki lehet jutni. Mert mellőzvén azt, hogy néhány száz lépés nem sok talán a sétálónak, de nagyon sok a több utat naponta többször és ggyorsan bejárni kényszerült iparosnak és egyébb munkavégzőnek, aki például már Budáról jön és Kőbányára, vagy a Tisztviselőtelepre tart a Baross-utczai vonal, mint a legrövidebb átlóvasut segítségével, — mellőzvén ezt az érvet, csak azt hángsulyozzuk, hogy soha a perifériákon, nagy kerülőkkel, nagy sugáru körivekben mozgó közlekedései eszközök nem helyettesíthetik a befogott területeket, az átló irányában átszelő vonalakat és az előbbiek semmiképpen sem elégíthetik ki az utóbbiak által kielégítendő forgalmi érdekeket. Nem osztjuk a közmunkák tanácsának a közúti közlekedési eszközök sokaságától való idegenkedését, sőt azok ellen táplált valóságos ellenszenvét sem és az általa használt kijelentéssel éppen ellentétben szívesen variálnék a fianczia király ismert mondását ilyenképpen: »Örömmel látnok azt az időt, amikor minden utczának meg volna a maga közúti vasútja.« Ami a Papnövelde-, Zöldfa- és Irányi-utcza keskeny voltára foktetett. ellenvetést illeti, annak megerőtlenitésére ugyan azok az okok, adatok és példák szólanak, amelyeket a Kecskeméti-utczai vágányra vonatkozólag fentebb részletesen elmondottunk. Kiegészítjük e helyütt még azzal, hogy ugyanaz a mérnöki hivatal, mely pedig ebben a tekintetben a lehetetlenségig aggodalmas, már idézett 1726/1901. mh. számú jelentésében a nevezett utczáknak gyalog- és kocsi- forgalmát oly csekélynek mondja, hogy még kettős sínpárnak lefektetését is minden aggály nélkül lehetségesnek és megengedhetőnek tartja. Valójában az az élénk gyalogforgalom, amelyet a közmunkatanács az egész belvárosra általánosít, ezekben az utczákban nagyon is gyérré válik és össze sem hasonlítható a már fennt idézett budapesti és külföldi útvonalak forgalmával. Azt pedig igazán nem tudjuk felfogni, hogy mért vonhatná maga után ez a vonalmeghosszabbitás a belvárosnak megrontását és csakis megrontását. Ennek a szinte szenvedélyes hangzású mondásnak a megokolását, avagy csakis megértelmezését, kifejezését a közmunkák tanácsának 1902. évi 509. sz. átirata még csak meg sem kísérli. Ellenkezőleg a leghatározottabban és ezrek tudatával egyezőleg azt hisszük, amit valamennyi forum ez ügyben már egybehangzóig megállapított és a tanácsi indokolásból magáévá tett a törvényhatósági bizottság közgyűlésének 396/1902. számú határozata is, hogy »a budapesti villamos városi vasúttársaság Egyetem-téren végződő vonalának a Dunapartig leendő meghosszabbítására . . . úgy a közforgalom, mint a belváros kereskedelmi érdekei szempontjából is szükség van és ez a bemutatott tervek szerint a rendelkezésre álló területen létesíthető is.«
