Magyar Székesfőváros, 1901 (4. évfolyam, 1-47. szám)
1901-02-04 / 5. szám
10 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1901. február 4 Ez nemcsak blamage, hanem egy olyan szegénységi bizonyítvány volna, a mely ritkítja párját és ártalmára lenne a főváros közügyeinek. Mert ez egy olyan bizalmatlanságot szülne a főváros vezető körei és a fővárosi ügyek iránt, a mely páratlanul állna a maga nemében. A nagyközönség ugyanis azt hinné, hogy a főváros viszonyai olyanok, a melyeket javítani egyáltalában nem lehet. Ez a bizottság harmincz tagból áll, hát a hét tag lemondása következtében a többi huszonhárom ne tudna dolgozni? Ha már ezt a helyet elfoglaltuk, nekünk kötelességünk a jó katonák módjára helyeinken meg is maradni és azoknak a megítélésére bízom, a kik lemondottak, hogy miért nem akartak továbbra is közöttünk működni. Részemről csak azt kívánnám esetleges megfontolás tárgyává tenni, hogy kövessük-e az eljárásra nézve a múlt ülésben hozott határozatunkat, vagy se ? A hét bizottsági tag lemondása kétségkívül lényeges erővesztesége a bizottságnak s nekem az a véleményem, hogy ha más eljárási módra fognánk áttérni, a többi bizottsági tagok tömörülve járhatnának el s nem annyira feloszolva, mint a hogy az a múlt ülésben elhatároztatott. Halmos János : T. Bizottmány ! Méltóztassék meg engedni, hogy a felhozottakra röviden reflektáljak. Nagyon sajnálom, hogy Tenczer bizottsági tag ur ma már a második tárgyalási napon ilyen inditványnyai lépett elő. A mint méltóztatnak tudni, két bizottsági tag ur részéről a kilépés azért lett bejelentve, mert ők egyáltalában bizottsági tagsági állásukról mondottak le s igy továbbra e bizottságnak tagjai sem lehet tek. Steiger ur már a közgyűlésen is ellene volt a harminczas bizottság kiküldésének és ugyanezen indok vezette Heltai és Weisz urakat is, akik kijelentették, már ott a közgyűlésen, hogy ezen bizottsági tagságot iel nem fogadják, tehát ne méltóztassanak csodálkozni azon, hogyha ezen urak tényleg el is maradtak. Azt as méltóztatnak tudni, hogy Herczog bizottsági tag ur közgyűlésnek is bejelentette, miszerint egészségi kokból néhány hónapig távol lesz a fővárostól, igy kadályozva lévén a kiküldetésben, részt venni helyét másnak engedte át. Én is nagyon sajnálom, hogy ezen urak, akik évek hosszú során át tagjai a tör vényhatósági bizottságnak s a pénzügyi bizottságnak is visszaléptek s nem akarnak e bizottság tárgyalásaiban részt venni. De már a munkálkodásunk második napján azt. mondani, hogy ne is kíséreljük meg további működésűnket és oszoljunk fel, ezt a határozatot a magam részéről nem helyeslem és nem is járulnék ahhoz sohasem hozzá, mert az azt a közvéleményt erősítené meg, hogy mi a főváros érdekében nem akarunk semmit sem tenni. Méltóztassanak az urak a munkához hozzáfogni. Az én nézetem az, hogy ha a bizottsági tag urak dolgozni akarnak — a mint továbbra el is járhatnak, mert én a múlt ülésben hozott határozathoz képest egy kis munkaprogrammot állítottam ö sze — akkor igen is fogunk eredményeket elérhetni. Springer ur azt hangoztatta, hogy én a pénzügyi bizottságban és a közgyűlésen a harminczas bizottság kiküldését elfogadtam s a múlt ülésben itt mégis azt jelentettem ki, hogy e tárgyalásoktól olyan eredményeket nem várok, amelyek a közterhek emelése nélkül az adminisztráczió könnyítését a jövöhtn lehetővé tennék. Hivatkozom a budget tárgyalás alkalmából, úgy a pénzügyi bizottság, mint a közgyűlésen felvett hiteles gyorsírói jegyzetekre, a melyekből az tűnik ki, hogy én mindenütt hangsúlyoztam, hogy úgy nekem, valamint a tanácsnak is az a véleményünk szerint a közterhek emelése és uj jövedelmi források megnyitása nélkül a főváros továbbra nem exisztálh it. Akkor is azt mondottam, a mikor a bizottság kiküldéséről volt szó, hogy nem várok attól oly mérvű eredményt, a mely a közterhek emelését kizárná és oda vezetne, hogy a jövőben uj jövedelmi források megnyitásáról ne volna szó. A midőn ezt újból is hangsúlyozom, hogy ma is e véleményen vagyok, méltóztassék megengedni, hogy itt egy kissé kitérjek. Mit hallottunk ? Azt, hogy a főváros adminiszt- rácziójában ilyen és ilyen bajok vannak, hogy a gazdálkodás ilyen és ilyen rósz és ez a rósz gazdálkodás, valamint az adminisztráczió bajai szülték a defi- czitet. Ezt én határozottan tagadom. Csak a roszaka- rat, vagy olyan ember hangoztatja ezt, aki a dolgokhoz egyáltalában nem ért. Azt be kell ismernem, hogy voltak és vannak bajok az adminisztráczió keretében, de mióta polgármester vagyok, törekedtem ezen bajok megszüntetésén s az adminisztráczió egyszerűsítése és gyorsítása végett mindent megtettem és megteszek ma is. De határozottan tagadom, hogy ezen bajok olyanok volnának, a milyeneket hangoztatni hallunk, miszerint az adminisztráczió oly rossz, hogy annál rosz- szabbat elképzelnünk sem lehet. Mit mondana ahhoz egy czipész, egy tanár, vagy egy ügyvéd, ha neki valaki azt mondaná, hogy olyan rosszul végezi a dolgát, a melynél rosszabbul azt már végezni nem is lehet ? Azt mondaná rá, hogy az ur nem ért hozzá, hallgasson. De nálunk szinte divattá vált, hogy mindenki akar érteni a főváros adminisztrácziójához és szidja annak rosszaságát. Még az utczasarki hordár is, mikor az újságot reggel kezébe veszi, elkezdi kritizálni a főváros adminisztráczióját. Oly nagy testületbe, mint a főváros, vannak és lesznek olyan tagok, akik talán nem egészen oda valók, de ezek szerencsére nincsenek számosán. Ezek ellen, ha konkrét esetek tudomására jutok, a magam részéről meg is szoktam tenni a lépéseket. De én, a ki legjobban ismerem a főváros tisztikarát, biztosíthatom az urakat, hogy vannak e tisztikarban tehetséges, ambicziózus és munkaszerető emberek, a kiknek működése előtt én meghajolok. Az csak egy olcsó és népszerű dolog, örökké a főváros adminisztráczióját szidni, azonban, hogy igaz-e az, a mit róla állítanak, arról nem tudott magának senki meggyőződést szerezni. Áttérek ezek után a gazdálkodás kérdésére. Megengedem, hogy nem helyesen gazdálkodtak és tálán a fővárost lehetett volna máskép is anyagilag rendezni, de itt figyelmeztetnem kell a bizottsági tag urakat arra, hogy sok mindent maga a kormány terelt bele a fövá'os adminisztrácziójába. Azért is tisztelt bizottság, nem lehet egészen apodictice megállapítani úgy, mint a kétszer kettő négyet, azt, hogy mi képezi a mi hibánkat és mi nem. Százmillió koronát ruháztunk be tisztán befektetésekre, a melyeket meg kellett csinálni. Hát akkor lehet-e beszélni arról, hogy ilyen és ilyen rossz volt a gazdálkodás, a mikor e beruházásokkal a fővárost azzá tettük, a mivé ma lett ? Én ismerem a nyugateurópai fővárosoknak majdnem mindegyikét, jártam azokban és személyes tapasztalataim
