Magyar Székesfőváros, 1901 (4. évfolyam, 1-47. szám)

1901-11-24 / 42. szám

j 1901. november 24.

MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS.

9.

vissza. Mi minden kívülről jött támogatás és támasz nélkül, önerőnkbőT voltunk kénytelenek mindazt produkálni amit produkáltunk; önerőnkből tettük Budapestet azzá, ami. Mi ezen 30 év alatt annyit tettünk mint amennyit más külföldi nagy városok évszázadok alatt tettek; mi ezen 30 év alatt nem évtizedek, hanem évszázadok bajait küszöböltük ki, hiányait és bajait pótoltuk s mindezt saját erőnkből!

Adott alkalommal mindezt már elmondta és számokkal tudná beigazolni, hogy mennyibe kerültek azon közmunkák, befektetések, intézmények, melyeket épp a kitűzött célra való tekintettel a székesfőváros érdekében létesítettünk és ezen számok legjobban feltüntetnék azon áldozat nagyságát, melyet Budapest felvirágoztatása, felemelése érdekében hoztunk.

Nagyon sok rossz akarat és rossz indulat kell ahhoz, hogy valaki azt mondhassa: nem úgy van. a mint azt szóló előadta. Hiszen a hozzánk ellátogató idegenek elragadtatva beszélnek a székesfőváros nagymérvű haladásáról és fejlődéséről; idegenek, kik a 20 év előtti Budapestet is ismerik, ámulva hangoztatják, hogy nincs a kontinensnek még oly városa, mely oly arányban, oly gyorsan fejlődött volna, mint Budapest. De ez a nagy munka természetesen óriási anyagi áldozatokat is igényelt.

S tán itt követtük el a nagy hibát; tán sokat akartunk és nagyon gyorsan, úgyszólván mindent egyszerre! Tán érdekünkben állott volna a város- fejlesztés munkáját kissé lassabb tempóban végezni, de emlékezhetünk rá, hogy a közvélemény mily hangosan követelte egy és más intézmény létesítését, még pedig nem évek múlva, hanem azonnal, egyszerre.

Legfényesebb bei gazolást nyer állítása, ha rövid pillanatot vetünk azon költségvetési rovatokra, melyekben számok fejezik ki a hozott áldozatok nagyságát. Nézzük csak a közmunkáknál felhasznált kölcsönpénzek törlesztési részleteit, nézzük a felvett kölcsönök után fizetendő kamatok összegét, akkor fogalmat szerezhetünk magunknak a főváros fejlesztése érdekében hozott áldozatok nagyságáról.

De nem csupán ezen áldozatokról van itt szó, hanem amily arányban a főváros fejlődött, lakossága szaporodott, ugyanoly arányban emelkedtek ösz- szes egyéb kiadásaink is. Csak az elemi népoktatás kiadásait hozza fel például. 1875. évben az elemi népoktatás költsége 900.000 K. volt, ma 26 év után a községi elemi népoktatásra 4 millió koronát fordítunk. Ezen kiadással szemben 1902. évre csak 124.000 korona iskolaügyi bevétel áll szemben, holott évekkel ezelőtt kisebb kiadás mellett ezen bevétel is jóval magasabb volt. És ez igen nagy haladás, mert az onnét van, hogy a főváros támaszkodva iskolafenntartási törvényes kötelezettségre egyrészt és a tanítási kényszerre, másrészt kimondotta, hogy az a szülő, aki magát szegénynek nyilvánítja, tandijat nem köteles fizetni.

Sajnos, kiadásaink ily nagy mérvű emelkedésével a bevitelek emelkedése nem tartott lépést. A félévi költségelőirányzat tárgyalása alkalmával többen még azon meggyőződésüknek adtak elég hangosan kifejezést, hogy a költségvetés elég jó, nincs szükség uj jövedelmi forrásokra vagy a létező jövedelmek fokozására, mert helyesen alkalmazott takarékossággal nemcsak a főváros háztartását hozhatjuk rendbe, hanem oly feleslegre is szert tehetünk, mely hosszú

időre feleslegessé teszi az adóemelést. Ezen nézet, a közgyűlés azon határozatában nyert legerősebb kifejezést, amely határozatával a főváros adminisztrációjának megvizsgálására. 30-as bizottságot küldött ki.

A 30-as bizottság a költségvetésnek kormány- hatósági jóváhagyása után azonnal munkához látott; albizottságai hivatalról-hivatalra alapos tanulmány tárgyává tették az adminisztrációt és az eredményhez képest jelentésüket megtették. Az albizottságok, kivétel nélkül, dicséretre méltó munkásságot fejtettek ki és vaunak oly albizottsági jelentések, melyek mutatják, hogy az albizottságok tagjai kiváló szakértelemmel, a legnagyobb odaadással és dicséretre .méltó buzgalommal jártak el küldetésükben. S a hivatalról-hivatalra járó, az adminisztrációt alaposan tanulmányozó és ismerő albizottságok egyike sem tudott számba vehető megtakarítást javaslatba hozni; ellenben igen sók szép, nemes és a főváros nagy- közönségének érdekében álló eszmét pendített meg, melyek megvalósítására azonban újabb meg újabb milliók kellenének.

Ha. már a helyszínén eljáró bizottságok ily tapasztalatokat lesznek, felmerül az a kérdés: a főváros háztartását rendbe lehet-e hozni pusztán takarékossággal ? — Ezen kérdésre csak nem mel lehet felelni, mert a főváros háztartásában uj jövedelmi források nyitása és a létező jövedelmi források emelése nélkül, rendet nem teremthetünk.

De ha egyszerű takarékossággal a háztartás rendbe nem hozható, mit csináljunk? Elismeri szóló, hogy a mai válságos időben nem volna opportunus uj adóemeléssel állani elő, azt azonban, hogy a közel jövőben egyáltalában mellőzhetjük az adóemelést, nem jelentheti ki. igen, arra kell törekednünk, hogy a legszigorúbb takarékosság jusson érvényre, de akkor legyünk takarékosak minden időben, minden (‘gyes alkalommal; ne tekintsünk se jobbra, se balra és ne adakozzunk akkor, mikor saját megélhetésünk is kockára van téve. Mondjuk ki, hogy az első személy: én, s inig a főváros megélhetése biztosítva nincs, adományozások ne kerüljenek napirendre.

Igen nagy hiba követtetett el akkor, midőn 3 oly szabályrendeletet, mely az egyesek érzékeny meg- terheltetése nélkül jelentékeny jövedelmet biztosított volna a fővárosnak, a közgyűlés oly formában fogadta el, hogy ama 3 szabályrendeletből számba vehető jövedelem nem várható. Ezen 3 szabályrendelet: a burkolási szabályrendelet, a vízvezetéki szabályrendelet és a városrendezési szabályrendelet.

Az egyenes adók, vagy a házbérkrajcár emeléséhez a mai közgazdasági pangás mellett nemcsak hozzá nem járulhat, de még javaslatba sem merné hozni, mert odajutottunk, hogy az egyenes adó vagy a házbérkrajcárnak néhány százalékkal való emelése ma már nem segítene a bajon; ma már az adók óriási mértékben volnának emelendők, ha ez utón kívánnánk a háztartást rendbe hozni.

Nekünk teljes erőnkből azon keli dolgoznunk, hogy magunknak önnálló jövedelmi községi adót biztosítsunk; hogy megszüntessük az u.n. községi pótlékot és biztosítsunk magunknak oly jövedelmet, mely fejlődésre képes. Ez volna a legalkalmasabb mód a helyzet szanálására, de ez okvetlenül szükségessé teszi az állami adóreform keresztülvitelét, mert csakis az adóreform keresztülvitele után leszünk azon szerencsés helyzetben, hogy az önálló jövedelmi adpt