Magyar Székesfőváros, 1901 (4. évfolyam, 1-47. szám)

1901-11-24 / 42. szám

8. MAGYAR SZEKESJ ’ÓVÁROS 1901. november 24.

íiöki hivatal törzsszémélyzete végezze el, mert a bud- getben előirányzott közmunka annak a nagy testületnek a munkaerejét nem vészi igénybe. Nem igy történt. A középitési igazgató kijelentette, hogy szüksége van a személyzetre s ebben a kijelentésben a bizottság megnyugodott, anélkül, hogy bővebb felvilágosítást kért voina, hogy mit fog dolgozni a törzs- személyzet. Biztos tudomásunk van arról, hogy már ma is nagyon kevés a mérnöki hivatal munkája, a jövő évben pedig még kevesebb lesz.

Nagyon csodáljuk, hogy a jóléti bizottság nem foglalkozott behatóbban a mérnöki hivatal dolgaival, különben bizonyosan magyarázatát tudta volna adni annak, hogyan lehet az, hogy noha a munka nagy mértékben csökkent, a budgetben úgyszólván semmi munka sincsen mégsem elegendő a hivatal törzs- személyzete.

A mérnöki hivatalról lévén szó, még el akarunk egvetmást mondani erről a hivatalról. A közmunkák tulajdonképpeni végrehajtója a mérnöki hivatal s igy a háztartás szempontjából is első sorban fontos, hogy milyen annak a hivatalnak a szervezete. A mérnöki hivatalban egyike a legfontosabb osztályoknak a magasépítési osztály. S ime, mit látunk? Egy esztendeje már, hogy az osztálynak nincsen vezetője, nincsen főnöke. Teljesen jogos a mérnökök elkeseredése, a mikor azt látják, hogy a fogalmazói szakon a megüresedett állásokat várakozás nélkül azonnal betöltik, a mérnöki hivatalban pedie esztendőkig hagyják betöltetlenül a megüresedett állásokat. Vein János vízvezetéki igazgatónak az állása már négy-öt esztendeje vár betöltésre. Innen-onnan egy esztendeje, hogy Máltás Hugó műszaki tanácsos is nyugalomba ment.

Még fokozza ennek az eljárásnak a méltánytalanságát, hogy a mérnöki hivatal újjászervezéséről szóló javaslatban maga a tanács is elismeri, hogy a mérnöki hivatalban az előléptetési viszonyok olyan rosz- szak, hogy már azért is szükség van az aj szervezésre.

S ilyen viszonyok mellett mégis megengedő etőnek tartja a tanács, hogy a megüresedett állások is betöltetlenül maradjanak. A dolog személyi részétől eltekintve a közérdek szempontjából is veszedelmes ez az eljárás. Mert ime, mi történt. A magasépítési osztály ideiglenes vezetésével megbízott a tanács egy igen derék tisztviselőt, aki azonban nem építész, hanem földmérő mérnök. Talán fölösleges bizonyítanunk, hogy a teknika mai állapotában nem elég az, hogy valaki mérnök legyen s már minden szakba oda állítható. A teknika (‘gyes szakai sokkal távolabb állanak egymástól, mint például az orvostan egyes ágai. Egyetemes orvos lehet, van is; egyetemes mérnök azonban képtelen fogalom. De azért bizonyosan nagy fölt.ünést keltene, ha például a főpolgármester valamelyik kórház szemészeti osztály vezetésével egy különben igen derék és szakmáját értő fogorvost bízna meg. Pedig fogorvost a szemorvostól nem választja el a tudománynak olyan vastag fala, mint a földmérő mérnököt az építésztől. Valamennyi szakember konstatálja, hogy az csak Budapesten történhetik meg, hogy földmérő mérnökre bízzák a magasépítést. Hogy a két fogalom nem mindegy, azt tapasztalhatta a polgármester is tavaly az idei büdzsét tárgyalásakor, — amikor épen az, hogy földmérőnek kellett építészeti szakkérdésben nyilatkoznia, szülte azt a kellemetlen incidenst, amely szokatlan voltánál még ma is élénk emlékezetében van mindazoknak, akik a pénzügyi bizottság ülésén részt vettek.

A polgámester expozéja.

A pénzügyi bizottság büdzset-tárgyalásakor Halmos János polgármester nagyszabású beszédet mondott. Hűen és őszintén festette meg a mai helyzet képét és rámutatott azokra a kötelezettségekre, amelyek a kormányra és a főváros közönségére várnak, ha Budapestet a válságtól meg akarják menteni. A komoly, higgadt és férfias beszéd nagyon jó hatást lett a bizottságban j? a bizottság minden tagja kénytelen volt elismerni a polgármester igazságát. A pol- polgármester beszédét a következőkben ismertetjük:

Nagy figyelemmel hallgatta a Vita folyamán elhangzott felszólalásokat és ha azokat összehasonlítja az előző évek költségvetésének tárgyalása alkalmával elhangzott felszólalásokkal, örömmel konstatálhatja, hogy két irányban bizonyos haladás észlelhető.

Egyik irányban az az örvendetes, hogy nem állunk többé azon az állásponton, melyen a múltban állottunk- nem hangoztatjuk többé, hogy: »nincs semmi haj; a költségelőirányzat elég jó; a főváros gazdag város stb.«

A második irányban haladás az, hogy ma már minden egyes felszólaló felismervén a baj létezését és a helyzet komolyságát, kifejezést adott annak, hogy minden körülmények között segíteni kell, mert különben a jelenleginél is komolyabb és rosszabb helyzetbe jutunk. Csak az eszközök tekintetében volt a felszólalók között nézeteltérés.

Haladásnak tekinti a tárgyalás e két mozzanatát, mert midőn szóló 1897. évben tartott első bud- get-beszédében azon nézetének adott kifejezést, hogy a főváros pénzügyi helyzete nagyon komoly és gondoskodnunk kell uj jövedelmi források nyitásáról vagy a létező jövedelmi források emeléséről: — sokan pesszimistának tartották. Sajnos, a következmények szólónak adtak igazat aki akkor majdnem számszerűit megállapította azon hiányt, mely a főváros háztartásában jelentkezni fog.

Örül, hogy a történt felszólalásokból következtetve, a bizottmány felismerte a helyzet komolyságát; örül e felett, mert ha felismerjük a haj létezését; az már a megtérés kezdete, kezdet arra, hogy jó utón haladjunk.

Nagyon sok szó elhangzott arról, hogy mi az oka a székesfővárosi háztartás jelenlegi állapotának, melyen segíteni kell, ha nem akarjuk a jelenleginél még nagyobb bajba keverni a fővárost? — dr. Heltai Ferenc igen helyesen mutatott rá, hogy ma a szegénység jajszerüen hangzik fel, holott egyszer hangoztatták, hogy nem kell félni mert Budapest a világ egyik a leggazdagabb városa. Ezen biztosító szó befolyása, sőt nyomása alatt, mindig arról álmodoztunk, hogy nagy város, világváros legyünk és úgyszólván napirenden volt annak hangoztatása, hogy Budapestnek világvárosnak kell lenni. S lehet-e ily célt áldozatok nélkül elérni? Nem. Ha visszatekintünk a 30 év előtti Budapestre és azt összehasonlítjuk a mai Budapesttel: nagyon rossz indulat kell ahhoz, hogy azt mondja valaki: nem történt semmi. Ezen 30 év alatt Budapest, illetőleg ama 3 jelentéktelen kis város, hatalmas metropolissá fejlődött. Lázas munkálkodást fejtettünk mi mindannyian, hogy a kitűzött célt elérjük, vagyis hogy Budapestből oly világvárost csináljunk mint amilyenek nyugotiak nagy világvárosai, melyek százados, sőt évezredes múltra tekintenek