Magyar Székesfőváros, 1901 (4. évfolyam, 1-47. szám)
1901-10-20 / 37. szám
4. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS. 1901. október 20 nagy városok évszázadok alatt oldottak meg. Harminc esztendő alatt kellett a három kis faluból, hatalmas, a modern igényeknek megfelelő metropolist csinálni. S akármilyen szempontból vizsgáljuk a dolgokat, azt kénytelen mindenki elismerni, hogy az az idea, amely az egyesitéskor az intéző köröket vezette, olyan fényesen valósult meg, amilyenek harminc év előtt álmodni sem merték. Ez a fejlődés azonban magától nem lett, azt meg kellett csinálni, ami pedig pénzbe, nagyon sok pénzbe, került. E mellett nagy baj volt, hogy az állami háztartás folytonos bajokkal küzdött. Az állam szegény volt, szegény ma is, s igy nem tudta megadni a fővárosnak azt a támogatást, a melyre a város rá volt utalva. Sőt a városnak kellett a maga dolgai mellett az államot támogatnia. Jövedelmének tekintélyes részétől megfosztotta a közmunkatanács, másrészt az állami adminisztráció jelentékeny részét az állam áthárította a városra. . Hiteles kimutatás szerint évenkint több mint öt millió koronájába kerül a városnak annak az adminisztrációnak a végrehajtása, ametyet minden kétséget kizáróan az államnak kellene végeznie. Ezek a dolgok teremtették meg a mai állapotot. Természetesen volt számtalan kisebb ok is, amelyek siettették a baj kifejlődését. A kérdés most már csak az, hogyan lehetne a bajonj segiteni. Alert hiába szónokol akárki-akármilyen szépen, azzal segíteni nem lehet. A folyton növekedő deficitet csak pénzzel lehet megszüntetni. A fővárosnak évi négy-öt millió korona nagyobb bevételre van szüksége, hogy háztartásában a reális egyensúlyt fön- tarthassa. S miután a fővárosnak nincsen bankócsináló joga, ezt a bevételi többletet más utón kell előteremtenie. ATa már tisztában van vele mindenki, hogy a bevételi többlet csak a közterhek emeléséből kerülhet ki. A fő csak az, hogy olyan módját keressék meg a közterhek emelésének, amelyet az amúgy is adóval agyonsanyargatott közönség megbir, s amely az adott viszonyok között legigazságosabban oszlik meg a polgárság között. A város próbálkozott is egy ilyen dologgal. Ez az iskola“ adó volt. Az iskola adó szedésének jogát törvény biztosítja s a vidéki városok nagy része szedi is. Pedig ha van jogos cim a közönség megadóztatására, akkor a fővárosi iskola az. Több mint négy milliót költ évenkint a város az iskolákra s annyira liberális, hogy a népiskolában csak önkéntes tandíj fizetés van. Az iskola adót a törvényhatóság minden baj nélkül megszavazta, de a kormány nem hagyta jóvá. A főváros ugyanis azt kivánta, hogy az iskola adót minden polgár fizesse, tehát az állami tisztviselő is. A főváros álláspontja kétségtelenül igazságos volt, mert az állami tisztviselők is a nagyköltséegel föntartott városi iskolákba küldik a gyermekeiket. A kormány még sem hagyta jóvá a közgyűlés határozatát. A fővárosnak újra meg kellene próbálkoznia. A mostani kormány csak úgy áradozik a főváros iránt táplált jóakaratának a hirdetésé vei. Meg kell tehát most próbálni, hadd lássuk, hogy annak a sok szép ígéretnek mi az értéke a gyakorlati életben. A jóléti bizottság csődje. A jóléti bizottság köztudomás (szerint Poló- nyi Géza agyában született meg. Az idei budgettárgya- lásakor négy órás beszédben támogatta az ideáját s nagyon hangosan hirdette, hogy hiába gúnyolódnak, meg fogja mutatni, hogy a jóléti rendbe hozza a főváros háztartását. Mi több ízben foglalkoztunk ia bizottság működésével. Többször rámutattunk, hogy (ez a bizottság nem fogja megmenteni a háztartást a deficittől. A bizottság gyártotta a jelentéseket. Megtakarítani nem tudott semmit s megtakarítás (helyett az adminisztráció javítására uj és uj ideákat vetett föl. A fölvetett ideáknak egy nagy közös bajuk volt: végrehajtásuk sok pénzbe kerül. Amikor a bizottság tagjai űátták, hogy vállalkozásuk nem sikerül, csakhamar 'elvesztették a buzgalmat is. A bizottság tagjai is menekülni igyekez
